111 
és életláttatással igyekeztek és jórészt sikerrel az 
elégedettség, az igénytelenség, a szociálpatriatizmus 
sineire kormányozni. 
Hatosos munkabér csatákhoz, félórás munkaidő- 
lecsipegetésekhez, „higénikus“ istálókhoz, tényleg 
semmi szükség sem volt arra, hogy az élés maxi 
mumáról, uj városokról uj asszonyokról, uj művé 
szetekről, uj emberről, uj életről, tehát harcosabb 
csatákról tanítsanak. 
De nemcsak, hogy nem volt szükség rá, el kellett 
mindenkit némitani, aki szemben az evolúciós leiken- 
dezés levitézlett, humbugjával belátható időn belül 
akarta az Uj Eletet, s ezért uj harci eszközöket hir 
detett; elsősorban: az uj, bensejében, kultúrájában 
forradalmasított embert. 
Most, hogy a tömegek gazdasági forradalmasítá 
sával a kommunizmus, mint gazdasági programm 
könnyen megvalósítható, nem szabad megfeledkezni 
a proletáriátus kulturális forradalmasításáról, mely 
az igényessé tevés, egyedüli, állandó, a pillanatnyi 
jólakottsággal sem lecsatornázható előfeltétele. 
A kultur igényesség az az egyedüli reális bizto 
sítéka és alapja a jövő társadalmának, amely nélkül 
a legszebb a legpraktikusabb élet elgondolás is csak 
merő humbug vagy szánalmas utópia. 
De vájjon hogyan és mivel lehet igényessé 
nevelni a mai embert, — akivel még a saját érde 
keiért harcoló pártok is az igénytelenités vagy legalább 
is a neutralitás álláspontján voltak? 
Hogyan és mivel lehet ezt a törvényekbe és 
elméletekbe lefoghatatlan vergődő tömeget az igé 
nyesség felé hurcolni — amikor minden megtörtént, 
hogy csak az aktualitásban, tehát a testi és szellemi 
nyomorban felzsufolt indulatok — vagy a nyomor 
nélküliségben (relatív jólét) — elerőtlenedésben — 
élje ki és le magát. 
És kell. Kell, mert minden realitásától megfoszt 
juk a holnapért való, — tehát állandó harc lehető 
séget, ha nem találunk egy ilyen katalizátort — mely 
anélkül, hogy maga felhasználódna, az indulatokat 
és elgondolásokat úgy keveri és éleszti, hogy erőben 
állandóan hatványozodjanak. Ez a katalizátor a kul- 
tur-igényesség. A kultur-kivánságaiban forradalmasított 
ember. Ember, aki már nemcsak a több és jobb 
kenyérért, hanem a monumentálisán szabad és gon 
dolkodó társadalomért dobja ki magát az utcákra. 
Az uj életért — mely már nem a gazdasági harcok 
ban, hanem a kultúrában fogja felélni magát. 
De nézzük meg az emberek mai kulturás adott 
ságát, vájjon igényessé nevelhetik-e ezek az embert, 
vájjon újjá formálhatják-e, vájjon egyáltalában fel- 
kelltik-e benne egy szebb, egy különb élet szükség 
érzetét ? 
Nem. Szó sincs róla. 
A morál, amely akár nyíltan, akár burkoltan, 
tudatosan vagy tudat alatt, kijátszottan vagy dog 
mává istenitetten az ember koncentrikus életirányitó- 
jává lett, szimpla kifejezője a mindenkori gazdasági 
struktúráknak. Változása majdnem egybeesik a divat 
vagy a termelési eszközök változásával. Hogy mennyire 
igy van ez, azt a háborúk bizonyítják a bghappán- 
sabban, amelyek a tankokat és lángszórókat emelték 
a termelés centrumába, s vele együtt a gyilkolás 
morálját — a haza, a vallás és a szociáldemokrata 
— haza stb. látószögéből. 
Ami az abszolút morált illeti, az úgynevezett 
etikai normákat, ezek annyira élettől absztraháltan a 
tudósok és jó emberek fejében készültek, hogy távol 
ságuk a kor emberétől még megközelítőleg sem érzé- 
kithető. 
A „morál“ az a szó, amelyik a legilletéktelenebbül 
kér helyet magának az emberi szavak szótárában. S 
hogy mégis kell és pedig kihangsulyozottan, az min 
dig az uralkodó osztályok mesterkedése, mert belát 
ják — és jól látja ezt ma a kapitalizmussal szövet 
kezett szociálpatriotizmus is, — hogy a morál olyan 
misztikus erővé nevelhető az emberekben, mely a 
legalkalmasabban tud felvigyázni arra, hogy azok 
mindig az öntudatlan osztályok érdekei ellen csele 
kedjenek. 
Mondhatnám: morál - azzal az ügynökkel azonos 
amelyik a legkényelmesebben, a legkisebb kockázat 
tal lopja be az uralkodó osztály érdekeit az ember 
cselekvés előtti mérlegelésébe. És biztosan dönt. 
Közrend, tisztesség, „rendes ember“ — „jó em 
ber" — fogalmai — amelyeken a kapitalista társa 
dalom nagyjából, ha torzan is — fönnáll — mind 
közvetlen függvényei annak a moráltalanságnak — 
amellyel a kapitalizmus társadalma rendjét, tehát 
kizsákmányoló uralmát fent tartja. Mert amig egy 
részt a lehetetlenre — merő aszkézisre neveli az 
embereket — addig másrészt (ép ez az inkonzekvencia 
teszi létét) él a lehetővel — mely saját dogmái sze 
rint az erkölcstelen. Él a lehetővel és izmosodik, — 
a tömeg pedig a maga ezer zsákutcába nyomorított 
haragjával állandóan küzködik belenevelt önmagával 
tulajdonképen önmagáért a lehetetlen ellen. S igy 
mérhetetlenül meg van hendikeppelve. 
Konzekvencia, hűség, becsületesség stb. mind 
a kizsákmányoló rend tudatos vagy tudatalatti ter 
mékei. Váltakozó formában, de azonos lényeggel 
lelki biztosítékai az osztályuralom konzerválódásának. 
Megbontásuk és megbomlásuk szükségszerűen 
a kapitalizmus megbontását is jelenti. 
Közrend. 
Vagyis a kapitalista társadalomban osztályrend,