114 
példa ma: ami van, s mint Kultúrának szemérmet- 
lenkednek elénk. 
Asszony és férfi, művészet és irodalom, vallás 
és morál, amelyek róluk való elgondolásunkkal kul- 
kulturánkat teszik, mindmegannyi lehordói az egész 
ségesre, a szabadra, a monumentálisra akaró életnek. 
S innen van az, hogy amikor mi uj életről 
beszélünk, nemcsak az élet gazdasági földszintjére 
gondolunk, amelyek amint elkészülnek, ki kell hogy 
érjenek az ember teremtő eszéből, hanem mindenre 
ami azon túl van, s ami az uj ember életformája 
lesz. De innen van az is, hogy ami törvényszerűen 
bekövetkezik a gyomrok stabil utbajelzésén: az nem 
forradalmi. 
Az uj gazdasági rendért való harc nem egyenlő: 
az élet forradalmositásával. Az uj gazdasági rendért 
való harc épen ellenkezőleg és sajnos az élet sza- 
turáltatásával egyenlő. 
Az élet forradalmositása csak akkor következhet 
be, ha az emberibb élésről való elgondolásainak 
forradalmositása elvégeztetett. 
Tehát a mai ember benső struktúrájának szét 
verésén és az igényesség maximumra feszítésén: 
mely a legértékesebb élet. 
Csak a bensejében megbontott és irányba mar 
kolt ember akarhatja az uj életet: mely valami tel 
hetetlen éhség féle lesz, a tudás, a nagy, az uj: a 
gondolat felé. 
Ledobbantja magáról az erkölcsöt, mert céljait 
és elgondolásait soha és semmi fix többé, uralmasan, 
isteni pózban akár, mint állam, vallás vagy erkölcs 
a sántaságig lesujkolni nem fogja. 
Soha többé emberi ész — szituációk produk 
tumaként akkora nem lehet, hogy annál nagyobbat 
ki ne versenyezhessenek maguk közt az emberek. 
Ez pedig minden uralom vége : anarchia. 
A kultúrában uralomnélküliség lesz. Anarchia, 
mely nem lehet több, mert hisz nincs is ennél el- 
képzelhetőn több: mint a kulturás anarchia, az 
állandóan forradalmi ember, aki örök mozgással 
rombol és építkezik, semmihez sem kötődik ami fix: 
eleme az inkonzekvencia: mint legértékesebb élet 
forma. 
Inkonzekvencia nem mint cél, de mint vetülete 
az uj, a tartalmas ember életgörbéjének, ha maga 
mögé emlékezik. 
Inkonzekvencia és praktikus tudat egymásból 
folynak. Minden konzekvens ragaszkodás csak a 
konzekvencia moráljáért, aszkézis, fájdalomkvantum 
az előbbremozdult élettel szemben. Az uj ember 
struktúrája sohasem jegecesedhetik sablonokba, 
állandó forrásban, állandó tökéletlenségben kell, 
hogy legyen a megkívánt tökéletesebbért. Anarchikus 
hullámok kergetik halomra egymást benne, amelyek 
mindegyike értéke akkor többül a megelőzök fölé, 
ha tágabbra harapja a lehetőségekért, a tereket. 
Tágulni! Föl- le és szét. 
Minden fix, tehát minden múlt halálát 
jelenti ez, mert a világ nem agyroncsoló és rágcsá- 
lásba barmult kronologikus sorrendben vagy ha úgy 
tekszik kulturkvantumként fog helyet kapni a teremtő 
ember agyvelejében, hanem mint koncentrált szintézis. 
Az emberek nemcsak falni, értékelni, értékelni és 
értékelni fognak a praktikus elrendezés mellett. 
És értékmérő lesz az előbbrejutáshoz való alkalmas 
sá vaggy az ellenkezője. A többi veszni fog. így 
fog és igy kell elvesznie minden történelemnek, 
minden múltnak, mely valaha is nem az egyetemes 
ség, a harc, az utfejszézés, tehát az emberért való 
univerzum centrumából indította el és látta meg a 
dolgokat. Az életben nincs meg a létjogosultságuk 
az önmagukért való gesztusoknak. Vagy beállíthatók 
a továbbharc eszközei közé vagy megszűnnek. 
A harcnak ebben a tüzes,vérhangú forgatagában 
igy kell elmaradnia a burzsoa és általában a min 
den kötöttséghez hozzákényelmeskedett ember leg 
több társadalmi és kulturális produktumainak. 
A család, az erkölcs, a holdkoros művészetek 
fölé horizontba magasodnak a széles, szabad emberi 
elgondolások, az uj asszony és az uj férfi kemény, 
barátos élete. Csak a lehetőségig közös alapra hozott 
nemekkel kezdődhetik el a teremtő munka a kultú 
rában is. S az öntudatos, őszintén velejéig élni 
akaró férfi nem lesz többé kénytelen élete jórészét 
a párja elé segédkezésben kiélni. 
A társadalmi szabadság, a vágtatás, az örök 
mozgás pedig a mimes apró szép halála is egyúttal 
s a kő, a vas, a falak az anyag tiszteletben tartása. 
Ugyanúgy az irodalomban: az apró, a helybenforgó 
emésztés közben kicsúszott „szépségek* 1 helyébe a 
nagy vonalakban, széles tereken és mindig uj utakra 
indult emberekkel (mert ez a legmaximálisabb téma 
lehetőség) indul meg a cselekvés. 
A tragédia végét jelenti ez, mert az erősek min 
dig és mindenen keresztül harapják magukat ezer 
rettenetén át a jobbért A fülsikitó, poros tragédiák 
eltűnnek, mert a tragédiák ma nem egyebek, mint 
az erősek köré bunkózottak alul maradt élete. Az 
alul maradtak élete pedig többé nem lesz probléma. 
Az élet minden pillanatának örömre váltásában : mint 
a legszebb, legszélesebb egységben indul el az uj 
ember élete és harca a nevetésben, a nevetésért, mely 
világitón alája bokrosodik. 
BARTA SÁNDOR