115
hívom az asszonyt
Fél ember-voltom s fél-életed
egy sugár
a szám és a szád közt.
S két kaszt vagyunk: nagyképűség tánca:
a sötét.
Hivlak!
A nagyképűségnek dudál „észt“ az ész:
de a „szellem“, az „isten“, a „szép“ és minden
én vagyok és te vagy,
kinek fele-életem ott zsugorodik a szádban,
kinek fele-napod itt sötétül a szám fojtott melegében.
Akarni, asszony!
Lenni egészül: mi két egész!
Ha nem vagy: béna félállat az emberségem
s minden mozzanatom a köldökömbe hull és hull
az ész.
A szám nyílásán én-istenségem zsilipéi nyílnak,
a szád nyílásán én-emberségemmé gyulád az ész:
a csókunk lesz a szabadulásunk.
A LÁZADÁS EXTÁZISA
Torkomban az ég harsonája feszül:
és nincs zongorám egyéb, mint a suta forma!
Torkomban a minden harsonája feszül:
az ész megtántorodik s én zuhanok.
Formákon
formákon —
esni halálba, mint a buta kő.
Lázadok! — és törjön szét minden velem.
Nem ismerem a nehézkedést!
Vagyok, tudok, akarok — ez az isten.
Adjatok egy pontot magamon kívül
én ráakaszkodom és élek körén formát és rendet.
Adjatok földet alám: és megállók.
Most összetűzhet az ég a földdel:
csak én vagyok pont a kozmoszban!
csak én vagyok!
VÖRÖS VERS
Az univerzumban felcsapnak a Részek
s én, ki egy gyújtott darabja vagyok az univerzumnak:
most megállók:
énbennem gyulnak Részek és szakadékok.
Anyag és isten,
egyén és emberiség, magyarok, burzsoák,
s minden, mi énelőttem, sötétségkoromban űzte belém
40 évnyi életem romlását:
most újra tornyokat gyújtanak belém!
És nincs többé semmim magamon kívül,
mi összeakasztaná a részeket!
Az anyagé vagyok!
Az időé vagyok, és ha elsülyed is velem a világ!
Proletárságom,
felszakadt, tépázott, gyulladt, véres Részem,
most te vágy az Egész: és ha elsülyed is velem a
világ !
Én vagyok a vas a vörös katona szuronyában,
én vagyok a gyűlölet!
Se származásom, se életem:
én vagyok a forradalom!
Minden valóságom, voltom az idő kerekéhez kötött,
visszafordulásom: a kloáka: a halál.
1919 április 19.
KAHÁNA MÓZES