KASSAK LAJOS
Minden kollektív művészetnek két pólusa van.
Az egyik testek ábrázolásának készségével tárul szét,
hogy a világot magába foglalhassa. A másikban a
társadalmi és szellemi közösséget teremtő akarat állít
önmagának önmagából emléket.
Amaz bizonyos mértékig tárgyhoz kötött realisz
tikus szemlélet, emez térré, testté vált tiszta szellem és
etika: tárgytalan forma.
Mivel pedig kollektív szellem törvényt és logikát
jelent, a kollektív forma mindig a tagozatok végsőkig
kötött rendjén épül.
Architektúrát
emel ott is, ahol ké
pet fest vagy szobrot
farag.
Az architektoni-
kus tagozódás annál
szigorúbb,formái annál
el vontabbak és egy
szerűbbek, minél ke
vésbé önként biztosí
tott a kollektív szellem
társadalmiésgazdasági
rendje. Mert minden uj
közösség befejezett
ténnyé való emelését
jelenti egy uralomra
jutott objektív törté
nelmiakaratnak. Min
den kollektív elindulás
az erők legnagyobb
fokú és legszorosabb
hatalmi egybetömöri-
tését jelenti. Tehát
konstrukciót a szó
legkegyetlenebb értel
mében.
Kassák Lajos kol
lektív embert hirdető
metszeteivel szemben
sokan fogj ák emlegetni
még a forradalom ifjú
sága köréből is az ábrá
zolás hiányát és vele
azt a sajnálatos körül
ményt, hogy ezek a metszetek nem'közérthetők.
Bizonyos, hogy Kassák Lajos függőleges, víz
szintes és diagonális erővonalakból, síkokból és
Ívelésekből tagozódó szerkezeteit nemlehet a köz
vetlen politikai izgatás céljaira használni. De ez
az egyetlen mínusz, ami a tömegek számára való ért-
hetetlenség következtében terheli őket. Mert a prole
tariátusnak közérthető, kivált pedig az uj realizmus
módjára végzett ábrázolás ma csak a politikai és gazda
sági kétszerkettő illusztrálása lehet. Ez a realizmus
pedig hacsak nem éri be a polgári társadalom és mű
velődés többé-kevésbé dadaista kritikájával (a régi
George Grosz értelmében pl.) mulhatlanul ellentétbe
kerül a legszerényebb konstruktív kísérlettel is. (Az uj
George Grosz!) Konstrukció nélkül pedig nem
lehet a jövő ember és társadalom pozitívu
mainak képét nyújtani. Nem is szólva arról, hogy
a térnek az illuzionista távlaton alapuló sarokbaszori-
tásából és rövidüléséből ki-ki csak a maga féltett
részlet jussának a korlátolt morálját és filozófiáját
olvashatja.
Ám ha a realizmus által nyilvánítható igazságok
ezerszer elkerülhetetlen lépcsőfokai is a társadalmi
forradalomnak, mégsem teszik a kollektív ember al
fáját és ómegáját.
A máról-holnapra ható politikai izgatáson túl
már most élet-halál kérdés a közösségében po
litika és gazdaság fölé emelkedő tiszta ember
szellemi problémája. Ez a szellem a dolgozó
mindenek civilizáció tartotta végtelen és egyetemes
frontjában áll elénk, mellyel szemben semmivé törpül
minden egyéni érzel-
mességek és racionali
tások szögbe futó zug-
perspektivája. Az én-
telenséget parancsoló
frontalitás szelleme
az, mely a tárgyi
szemlélet differenciá
lódásain túllépve a
maga belső világát
építi monumentummá.
i Kassák képarchi-
tekturájában a kollek
tív civilizáció emberi
sége nyilvánul meg szi
gorú hatalommal. Fé
kevesztett egyéni in
dulatok mai káosza
fölött egyszerű tiszta
tér és formaviszonyla
tok tartják magasan
a jövőt.
Ennek a hitnek
és akaratnak a fa
talizmusa fölöslegessé
tesz minden kér
dést, mely a tár
gyi szemlélet hiányá
nak okát kutatná. A
tárgytalanság itt nem
világ elől való futást,
nem romantikát j e-
lent; még kevésbé
misztikus testen-tul-
valóságot, hanem egy
kérlelhetetlen forradalmi akarat uj törvény és élet-
szabását.
Legsüritettebb és legegyszerűbb formába redukált
cselekvő művészet ez: TETT. Teremtés, mely az
eljövendő közösség határköveit, diadalmas előre-jel-
zéseit cövekeli a végtelen és alaktalan térbe. Kereteket
állít az uj tárgyak és tartalmak vajúdó, kollektív soka
sága számára.
Nem törődik a részletekkel, a végső egy igazság
relativitások adta fény, szin és formatöréseivel.
Ezért nem ábrázol embert, proletárt, kapitalistát,
vagy amit még kívánni találhatna a politikai közért
hetőség realizmusa. Ezért konstruál. De szerkezeteiben
a tárgyi szemléletek ezer lehetősége kínálkozik a jövőre
nézve és a jövő legkézzelfoghatóbb realizmusa sem
lehet más, mint egy önmagában is architektúrához
jutott kollektív valóságnak a formába sugárzása.
Mátyás Péter