39 
nevét gombolyította feléje a szél. Ő akkor megfogadta 
holnapra kis bádogkeresztet vesz magának és többé 
semmiben seni fog különbözni megláncolt testvérétől, 
így indult el a hang felé. 
Egy kivilágított templom elé ért, de amint belépett 
a ragyogó hajóba Krisztus tiszta neve ezer káromkodássá 
hullott. A megákombákomozott márványpadlón, térdeplő 
emberkék hivalkodtak nyakukban nehéz vasboákkal. És 
imigyen zsoltározták az istent: . 
Miképen te becsülsz bennünket, ajjaj ... 
Olyanképen hiszünk mi benned, ajjaj ... 
S a pap akkora legmagasabb balkonról keservesen 
fölsirt: 
M Ó ki tehet erről, ki tehet.. . 
Emberek vágyunk, emberek ... 
' , A hívek pedig énekelték: ... Í, 
Ha pedig farkast látnál köztünk Uram . . ; 
; r Házát tűzvésszel jelöld meg Uram . . . 
A pap most szagos csipkebokrókat szórt a hívőkre 
és énekelte: 
Isten szegény szolgája . . . 
Kerül végre sor rája 
Ániíré' lánykák meg lÖO-éves anyókák csilingelő 
bohócsipkákat toltak a hívek elé s azok fényes pénzeket 
dobáltak abba. A leggazdagabbak egyszerűen beleköp 
tek egy világitót és bizony ezüst volt az. Aztán mély 
orgonák zúgtak fel, a hiVek lecsusztatták a padlóra nehéz 
vasboáikat és énekelték a kapu felé : . 
Szép megfésült koldusokat hizlalunk neked, ajjaj... 
A prófétákból pe,dig elég volt,, ajjaj . . . 
És párosával egymás kezét fogva, szép gyüretlen 
ruháikban nekiindulták a kocsiban Utcáknak. 
Őakkora kapumelletti kőkrisztushoz ért és az mondta: 
— Engém pedig kiáliitanak ide cégérnek és cino- 
berrel etetnek naponta. ,-v- 
r i.. r . És : aztán még mondta: , . . s , ; ; 
— .Ne’,vegyél magadnak bádogkeresztet, ne. akasz 
ki engem magádból hideg falak mellére, mert élő, meleg 
hús vagyok én febenned. ; •• •’ 
És ő nem vett magának bádogkereszteí. . " • > 
' Harmadszor pedig az országúton egy pötöin, asszony- 
hyal találkozott és az két rívó gyereket hajtott maga 
előtt. A két gyereknek spárgával egymáshoz volt kötözve 
a kezük, a pötöm asszonynak pedig izzadságos szallag 
lobogott a hajában és'kék virgácsot tartott a kezében, 
mint valami szentelt barkát. , ' - 
Úgy is jött mint valami szent asszony és a két 
gyerek mint két patkóban csacsi a szent asszony szán 
kója előtt. 
Ő megállította a szent asszonyt és egyszeribe az 
egész menet keservesen sirni kezdett. A szent asszony 
pedig mondta: 
— Ne nézd uram a kezüket, ne nézd . . . M<prt ha 
pem kötözném meg őket spárgával tóba fürödnének, ha 
hem járnék mögöttük virgáccsal, fá tetején kukorékolnának, 
ha kukorékolnának engem tóba dobnának, ha tóba fü 
rödnének engem fára húznának. 
És azzal még keservesebb sirás közt elindultak. 
Egyszer csak látta, befordultak egy keskeny dűlőre. 
Annak végiben kis tisztás állott és kis ólak voltak azon 
és nagy, fehér táblák. Az asszony pedig csak átadta a 
a gyerekeket egy hosszú szakálas embernek és az értük 
járó két bilétát szépen elásta a mellébe; A hosszú embernek 
ke^etgsókojt és elment, A hosszú ember komor mozdulatok 
kal bő tarisznyát aggatott a gyerekek szája elé, abban pedig 
tudomány volt meg isten. Sok sok kis emberke volt ott 
az ólak előtt, vagy talán kör alakú vályúk voltak azok. 
A középen csodálatos fehér táblák között a hosszú 
szakálas ember ült egy dobogon, fekete nagy könyvvel. 
Most hármat röffentett és megkezdődött a tanulás. 
— Első tábla! — mondta a szakálas ember s a 
gyerekek kórusban bégették: 
Első tábla, nyiú, miú, 
Szemesnek áll a világ 
Ök szegények a fejük búbjáig benne fuldokoltak a 
tarisznyában. 
Második tábla nyiú, miú 
A kása egyszerű, de tápláló étel 
Ó milyen egyszerűek és tizenötkilósok voltak ! 
Harmadik tábla nyiú, miú 
Nincs semmi uj a nap alatt 
A szegény pedig vegyen sorsjegyet a meny 
országba. 
Ekkor a tanulás véget ért és kezdődött a testedzés. 
A hosszú szakálas ember egy labdát tett a földre és a 
gyerekeket megosztályozta i-kre, ú-kra és á-kra. S akkor 
az í-k, ú-k és á-k véresre harapták és pofozták egymást 
és ez is kész volt. Akkor kezdődött az istentisztelet s a 
gyerekek énekelték : 
Szeresd felebarátodat mint tenmagádat. 
S erre az asszonyok visszaváltották a biletákon a 
gyerekeket és a hosszú, szakálas ember lehúzta a rolókat. 
Ő akkor már 36 éves volt és néha piros zászlók 
alatt kivitte testét a rendőrlovak alá. 
Egyszer pedig tizenöt társával őt is leszedték egy 
éhre állított villamosról és mint a barmokat valameny- 
nyiüket becsörditették egy nyirkos üregbe. 
Az akkor már tele volt tintásképü emberekkel és a 
falak kerek lyukai mögül véresszemü szuronyosok kém 
kedtek közéjük. S amikor megkérdezte a társaitól: miért, 
azok mondták: 
Egy éhre forgatott villamosról szedtek le bennünket. 
S némelyik akkor megpenészesedett kezét mutogatta, 
amely zöld volt és gyufásan lobogott a esi Magtalan sö 
tétben.; ■ . 
Az őrök pedig óriás mágnessel néha kiszippantottak 
valakit az egyik nyíláson és egy félóra múlva valami 
véres husdunyhát cuppantottak vissza a plafondról. 
Olyankor ők tejfehér szemekkel a szögletek kampóin 
szűkültek, mint a gorillák. De este valaki mindig vissza 
énekelte őket a priccsekre, csillagok közelségéről, erdős 
meg szimetrikus városokról beszélt nekik. Mikor megint 
kihajtották a világosságra ő már harminckét éves volt. A 
tüfogu hidegben, tüdejében egy elégett veréb szárnyaival 
még cipelte magát egy hónapig, de aztán többre már 
nem tellett. 
Ezt mondta a harmonikás ember s lassan, mintha 
kurblikon jártak volna a karjai harmonikázni kezdett. 
A negyedik cellában egyszerű kredencek között 
megsodort, sápadt arccal ült a költő és a kezeit néha 
belemártotta a hajába. 
Ő Így beszélt az égtiszta kagylókhoz: 
Apám favagó volt: csomóban tuskokat álmodott 
magának. Anyám lámpásnak álmodta magát fölibénk. Én 
pedig a halott patakról álmodtam és mondtam nekik: 
Malmok beleálltak a reggelbe! 
Reggel ! ! ! 
Akkor még ültük három világunk: t és másnap yj- 
indultam.