19 
W. Baumeister: Kép M. I. (Német) 
Mögötte kis emberke futott furkosbottal és az elszakadt 
madzaggal, amelynek egyik vége a csuklójához volt 
kötözve, mint a nagyvárosi detektiveknek a bilincs. 
Zahariás nevetett, hármat köpött a tehén elé s az 
keserves bögéssel eléje alázatosodott. 
Zahariás felült a méternyi tehénre s a két lábára 
ágaskodó bégető állaton belevágtatott az éjjelbe. 
Már másfélnapja vágtattak s a tehén akkor mondta: 
amiért nem rugdostad össze a sziigyemet, mint akiket 
idáig meglovagoltattam tud meg, hogy jó falusi szalona 
van az egyik felemen, a másikon pedig zamatos kenyér 
van. 
Akkor Zahariás igy szólt a tehénhez: 
— Te tehén, te együgyii tehén, hét éve már, hogy 
falat nem volt a számban, amióta megmosdattam sze 
meimet a városok szomorúságában a levegő és az este 
az én táplálékom. Én most a vörös bankárok közt is a 
legvörösebb hajúhoz akarok eljutni, hogy beszéljek vele 
a világ sorsáról. 
A vékonyka tehén akkor igy szólott urához: 
— Rántsd meg uram a farkomat, hogy 
irányt változtassunk, mert bizony a leg 
vörösebb bankár a tenger irányában lakik, s 
onnan is egy kiáltásnyira. 
Zahariás megrántotta a tehénke farkát, s 
akkor egyszeriben sápadt tűz hüllőt ki a 
tehénke farka alól s ők egy pillanatra 
eligazodhattak a beláthatatlan éjjelben. 
S a harmadik este egy hatalmas város fölé 
értek és csak látták a házak tetői le voltak 
görbitve, hogy a felhők szépen elkormányoz 
hassanak s a tornyok elásottan dideregtek 
az utcákban. 
Akkor a tehénke leszállót az egyik leg 
csöndesebb utcába, s az bizony gummiból 
volt s a járdákon elektromos szőnyegeken 
karosszékek futottak kövér urakkal és csupa 
száznyolcvancentiméteres rendőrökkel. A 
kertes házak falaiból pedig ezüst gyertyatar 
tók világítottak s az egész úgy nézett ki mint 
egy csöndes, egyenlőhőmérsékleten tartott 
folyosó. 
Akkor a tehénke egyet rittyentett s menten 
száznyolcvancentiméteres rendőrré változott 
s föl és alá kezdett sétálni az egyik leg 
világosabb palota előtt és egészen úgy-tett, 
mintha nem is tehénhusból lett volna s mint 
ha a másik nyolcvan társával a palota kapu 
ját kellene őriznie. 
Zahariás pedig belépett a kapun s amint 
az ócska és bűzös macskabőrökkel a térdein 
a ház előcsarnokába ért a kipuderozott 
szolgák hónaljukig húzott fehér harisnyáik 
ban sóbálványokká meredtek s a kapus is 
sóbálvánnyá meredt a kerek ablakocska 
mögött, amint kezét éppen a tűzjelző haran 
gocskára emelte és sóbálvánnyá meredt és 
hallani lehetett, amint megrepedezett a 
frakkba öltözött borbély is és a szép fehér 
szappanhab megüvegesedett az ezüst csészé 
jében és sóbálvánnyá merevedtek és kiejtették 
cilinderük alól a lopott ezüstkanalakat és a 
kikaligrafált aktákat a ktilömböző országok 
nagykövetei, akik az aranyozott előszobák 
ban álldogáltak és a két küszöb alá elhelye 
zett rendőrfőnök is sóbálvánnyá meredt és 
hallani lehetett pisztolyaik tompa kongását és bizony 
csak füst kanyargóit ki belőlük. 
És akkor belépett a szobába és a forróságban szüle 
tett madárnyi növények kókadtan leernyedtek a macska 
bőrök naftalin szagára és a csillárok között tenorozó 
kanárik is csak sárga homokot szitáltak fel a torkukból. 
A legvörösebb bankár egy fogorvosi székben ült a 
terem közepén s a szék oldalán srófok voltak s föl és 
le lehetett a széket kormányozni. Amikor Zahariás 
belépett, a fogorvosi székben ülő legvörösebb bankár 
ép csavarintani akart az egyik srófon, hogy a padló alá 
szülyessze magát, de a srófok nyekkenve vissza felé 
forogtak s a szék mozdulatlan maradt. 
Zahariás illedelmesen levette a sapkáját, a remegő 
vöröshaju ember elé lépett s igy szólt: 
— Add ide aranyaidat, add ide a földeket, add ide 
a pékboltokat, add ide a partok kerítéseit, add ide a 
bányákat, a feltáratlanokat és a feltártakat, add ide a 
börtönök alagutjainak kulcsait, a mérnökeidet és orvosai 
dat, a tengereket és a sivatagokat, sárga téglahalmazai 
dat a városokban és egereknek való odúidat a falvakban.