8
A képarchitekíura geometriája eredetében,
mint a természettel való kiegyezés, a kubizmussal mutat
távoli rokonságod. Az ábrázoló képszerüség utolsó
maradványainak levetésével a szuprematizmus közelébe
került, melynek szürke és laza passzivitásával szemben
azonban szin és konstrukció itt férfias, egyenes aktivitást
jelent. Ez a tárgyatlanság és immanens szellemi ember-
dokumentálás is emlékeztet emberen kiviíl álló valóság
beli tárgyakra. Szó lehet a forma gerendaszerkezetéről,
amerikai felhőkarcolók sematikus emlékéről, modern vas-
hidivekről stb. De a képarchitekturának a technika szelle
méhez és formájához való vonatkozása nem behódolás
egy emberen kivid álló: isteni vagy metafizikai természet
teremtő vagy kaotizáló elsőbbségének. A technika maga
is emberi mű, a tudatnak egy logikusan uralt rétegéből
olyan nyers vag^ előkészített természeti energiák és
anyagok körébe vetítve, melyek teljesen hatalmunkban
vannak. Térformáinak egyszerű és szigorúan törvényes
viszonylatai olyan rendszert alkotnak, mely teljesen ön
magára alapozva áll, tiszta önuralom és a maga lényegét
minden ponton teljesen képes áttekinteni. Ennek a lényeg
nek a tipizált volta tűi van minden alanyi érzés- és ösz
tönlabirintokon, tragédián és patétikus erőlködésen. Nem
tűr meg semmiféle személyes elkalandozást, a hangulatok
elszigetelt magányának egyetlen búvóhelyet sem nyújt.
Hatalmas indítások ezek olyan szellem részére, mely a
metafizikai és szentimentális természeti hagyományok
egész koloncát a teremtő jó istentől lefelé napjaink egyé
nieskedő anarkizmusáíg elrúgta magától és a maga vázát
akarja fölépíteni, mint az élet új, tragédia sterhek-
től megszabadult rendjének és közösségének a
gerincét. Ezek az emberi vonatkozások a szálak,
melyek a képarchitekturától vissza a modern technikához
vezetnek. De csak ezek. Mert a képarchitektura tárgyi
lagos és konstruktív vonásainak különben semmi közük
sincsen technikai művek elhatárolt hasznossági gondola
tával. Formái sem ma, sem a jövőben nem vetik alá magu
kat semmiféle gépi célszerűségnek. Mert minden mű
vészet magva és létjogosultsága tiszta emberi vonások
nyilvánításában rejlik. Egy Lissitzky konstruktív
tárgyi fantáziába pl. technikailag lehet még annyira ser
kentő, művészeti tartalma az intellektuális fölérzés ö n-
értelmű dinamikájának objektiválásán múlik. Ha az
utilitarizmus modern művészetünknek lényeges célja
volna, nem pusztán kisérő jelensége, mely adva lehet, de
el is maradhat, akkor a művészeti teremtés egyáltalán
fölöslegessé és lehetetlenné válnék. Amily kevéssé tudta
a régi művészet a természetet megismételni vagy fölül
múlni, ép oly kevéssé áll módjában az új művészetnek,
hogy a technikai formák szigorú gazdaságosságát, cél-
és anyagszerüségét még csak meg is közelítse. De nincs
is szüksége erre a megkötésre és önkorlátozásra. Amig
élettöbbletünk van, mely a civilizáció összes hasznos
követelményeinek elintézése után objektiválásra vár még,
addig egyre hajt bennünket az ösztön, hogy sportot
űzzünk és hogy örömeinket, földi győzelmi tudatunkat
karcsú architektúrákban eregessük a magasba.
A képárchitektura ilyen fölszabadult, elemi ember- és
szellemenergiák kinyilatkoztatása. És mivel ennek a sza
badságnak a cselekvő lendületét semmivel sem akarja
megzavarni és megterhelni, ezért szállt fel transzcenden
tális íelhőtengerek és tudatalatti mélyhomályok uralhatat-
lan összefüggéseiből a tér teljes, korláttalan világos
ságába, a forma lebegő zárkózottságához. Ezért kerüli
el a tónusok hullámzó váltakozását, olvadó lirizmusok
festői derülését, borulását. Ezért áll minden individualista
szögletbeszoruláson kivül, geometriai formáinak teljes,
rétegező frontalitásában, a párhuzamosan fölfelé törekvő
tagozatok nyugalmas egyensúlyában, mint az élet földi
kollektivitásában és egyensúlyé keltegető kiáltás, szellem
architektúrája: kép- és szobor-architektura.
A forma intellektuális egyszerűsége az alkotások
építő anyagát a maga meztelen sajátosságában, mint vász
nat, fát, üveget vagy fémet érvényesíti. Utakat egyenget
A legnagyobb aeroplancsarnok (Amerika) „De Stijl"
