61 
5. Pedig a munkalehetőségek legbiztosabb bázisa, a szervezet, készen áll. 
A Prolétkult. 
Az uj lehetőség, ahonnan a régi lehetőségek továbbfejlesztésének kísérletei, a régi for 
mák ujratöltögetései, kiszorították az uj lehetőségek kísérleteit. 
Pedig, ha bármerre magyarázgatunk is, a szervezet célja végeredményben mégis csak az, hogy a mű 
vészet lehetőségeinek a dolgozók számára való kisajátításával, megteremtse az uj művészet lényegét, amely egy 
annak formájával — azaz, hogy megteremtse, tudatosítsa, irányba vezesse a dolgozó ember művészetét is teremtő 
emberi lényegét: a gazdasági és ideológiai közösség felé törő érdekeket, testi és lelki igényességet. Erre pedig 
minden eszköz alkalmasabb, mint a nyárspolgári szentimentalizmus altatgató szép-értékelése, még ha ez a 
„szép“ vörösre van is átfestve. 
A Prolétkult igazi hivatását tehát kizárólag a kor nyelvén szoló, a kor tényeit demonstráló uj művészek 
teljesíthetik be. Tegnap: akik romboltak; ma: akik építeni akarnak. Még akkor is, ha építeni akarásukban még 
mindig van szükségszerű rombolás. Még akkor is, ha a nagytömeg egyelőre értelmetlenül áll is akarásaikkal 
szemben. Ők a kort demonstrálják. A tömeg ideológiájával még nem ért el a saját korához. Viszont ők még nem 
hallgathatnak el csak azért, mert a tömeg még nem érkezett el mai önmagához, — és ismét viszont: a Prolétkult, 
az építő szervezet, az uj művészek munkája mellett kell, hogy megtalálja a legpraktikusabb formáit annak az 
ugyanolyan fontos munkának is, amely a tömeget elvezeti korába. (Ezek a formák azonban nem a polgári „értéke 
lésed külső átfestései lehetnek.) A két munkának egymás mellett és nem egymás ellen kell haladnia. A tömeg 
holnap a maga eredményeinek fogja felismerni az uj művészek mai „elátkozott (Lunacsarszkij,Zsizny Iszkusztva 
1922.) eredményeit — bár az uj művészek holnap már ismét tovább lendülhetnek a holnappal. (— Erre nézve 
gyakorlati példákat is tudnék mondani a Prolétkult munkájából.—) 
A két (— vagy ha úgy szükséges: három, négy —) munkafolyamat kiegészíti egymást. Minek 
tehát letagadni ezt, minek a felépítésében nagyszerű és hasznosítható kész szervezetet egyetlen munka-folyamat 
számára lefoglalni, minek a „fontasabb“ vagy „kevésbbé fontos“ terméketlen problémáját hajtogatni, amikor 
fontos bármelyik is csak abban a pillanatban lesz, amikor valóban csinálják és 
azt csinálják — ha pedig csinálják, mindenik egyformán fontos, mert egyformán része az egésznek 
6. Az egész: a Prolétkult. 
Vagy legalább is egésszé kellene tenni. 
Nem a Prolétkult érdekében. A forradalom érdekében. 
Mácza János 
A haladó művészek 
Düsseldorf, 1022 május 29-31 
Theodor Dáubler, Elsa Lasker-Schiiler, Herbert Eulenberg, 
Oskar Kokoschka, Christian Rohlís, Romain Rolland, Wassily 
Kandinsky, Hans Ryner, Edouard Dujardin, Marcel Miilei, Tristan 
Remy, Marék Schwarz, Marcel Sauvage, Paul Jamatty, Pram- 
polini, Pierre Creixamt, Henri Poulaille, Maurice Wullens, Pierre 
Lariviere, Josef Quesonel, Germain Delatons, Stanislaw Kubicki, 
A. Feder, Jankel Adler és Arthur Fischer, mint kezdeményezők 
összehivására 1922 május 29.—31.-én Diisszeldorfban összeült a 
„Haladó Művészek" első nemzetközi kongresszusa. Az össze 
hívóknak, amint azt az aláirt névsorból is láthatjuk, egy, a világ 
háború által nemzeti és faji részleteire szakított, művész-munka 
közösség újra megteremtése volt a céljuk. Egy közösség meg 
teremtése politikai és világszemléleti megkülönböztetés nélkül, anél 
kül hogy az egyesület tagjai tekintettel lennének negymás emberi 
céljára. A kongresszuson, mint ellenzék, a szocialista világszem- 
léletii művészek több csoportja is megjelent s mint. az előre 
látható volt, az előkelő gyülekezet minden különösebb eredmény 
nélkül fejezte be tanácskozásait. Az egész csak arra volt jó, 
hogy a világ uj alkotói ettől az át nem gondolt, heterogén pró 
bálkozástól is serkentve, végérvényesen hozzá lássanak a forra 
dalmi alkotó erők összeszervezéséhez. A kongresszuson elhang 
zott komolyabb felszólások közül a „De Stijl" nyomán és Gáspár 
Endre fordításában alább közlünk néhányat: 
A Szintetikus művészcsoport proklamáció ja a kongresszus tárgykörébe nem tar 
tozó kérdésekről 
Ellene vagyunk a tárgytalan,, de meg annak 
a tárgyas művészetnek is, mely porondjául szolgál ama 
támpontnélküli és organizálatlan individualizmusnak, mely az 
érzésre és intuícióra bízza magát, az öntudatos munkát elutasítja 
és a szemlélőnek nem nyújt egybet az alkotó kusza hangulatai 
nak kakofóniájánál. 
Az érzés és intuíció mint az alkotás forrásai 
jelentkeznek, de az alkotás jelensége sohasem lesz ter 
mészetes emberi működés, ha organizált és konstruáló gondolat 
itatja át. 
Viszont miután a műveszetnek az a feladata, hogy az egyé 
niséget, mint végleges lezártságot a legnagyobb helyességgel 
kifejezésre juttassa, el kell fogadni azt, hogy az individualizmus 
nélkülözhetetlen. Minden művészi munka, melytől ezt az erőt 
elveszik, puszta manifesztáció, melynek élettartama néhány év 
alatt kimerül. 
Ellene vagyunk azoknak a művészeknek, 
akik a művészetben egy „magasat" és egy 
„a lsóbb rendüt TTa rt populaire) különböztet 
nek meg, mert mi ebben a szentimentális aggszüz romantikáját 
látjuk, aki bámulva nézi a holdat és egy rózsát. 
Mi a tisztán alkotó tárgytalan művészetet 
analitikusan oktató kirándulásnak tartjuk, minthogy csak fejlesztő 
művészet, nem pedig a teljesülés művészete. 
A művészek, akik benne a teljesülés művészetét (magas 
művészetet) látnak, kikerülhetetlenül beleesnek a dekorativságba