62
— vagy a képzőművészet törvényi határain túllépni iparkodnak,
ha ugyan nem merülnek bele az amerikai építmények oktalan és
céltalan megálmodásaiba, melyek voltaképen csak eltorzult kép
zelődései olyan embereknek, akiket érettebb korban Wells regényei
ragadnak magukkal. A képnek abban az értelemben kell géphez
hasonlítania, hogy valamint ez utóbbi az utilitarisztikus ritmus
alapelve szerin organizalódik, azonképen a képnek is az esztétika
nem kevésbbé célszerű ritmusa szerint kell megszerveződnie.
Ellene vagyunk annak, hogy a „kollektív
művészet" elnevezést a radikális művészetre
alkalmazzák.
Ennek a megjelölésnek indokolásául utalhatunk a feltételezett
gondolkodásra és az érzések kevertségére, ami körülbelül annyit
jelentene, mintha az orvostudományt burzsoá-, a filozófiát szo
ciális ügynek minősítenénk. De amint a szocializmus a jelenlegi
társadalomban csak mint a kritikai munka módszere jelentkezik,
úgy a kollektivizmus doktrínája munkára való ösztönzést képez.
A szocializmus szempontjából, mely a jelen társadalmi organiz
mus, mely lényegileg kritika, az uj társadalmat mint a réginek
feltételező cél, feltételező jutalom, az aktivitás oka. A szocializ
mus, mely lényegiley kritika, az uj társadalmat mint a réginek
megjavított kiadását fogja fel; de a gyakorlatban, mint az európai
materialisztikus kultúra létrehozta jelenség, reális megvalósulásá
ban csak az európai kultúra maximális feszültsége lesz.
A filozófiának, tudománynak és művészet
nek nem lehetnek hátorozott- céljai, mert céljaik
csak a saját belső mozgásukban állanak; a jövő, melyet meg
nyitnak és alkotnak, csak egy individuumnak, egy kozmoszbeli
egységnek megváltozásával formulázható.
Ebben az értelemben a radikális művészet
egyszerűen a jövő művészete, annyiban, amennyiben
ezt a jövőt alkotja, a jövendő kultúra művészete, mely uj és
szélesebb szellemi lehetőségeken és szintetikus alapon, nem pedig
analitikus ismereteken fog felépülni.
Úgy találjuk, hogy a szocializmus jogán való gondol
kodás a festőnek, mint magánembernek szintén jogában áll, de
nem áll jogában mint gondolkodónak az esztétikai alkotás
területén. Ellenkező esetben ez a feladatok megszületésére, elkerül
hetetlen konvenciókra, szofizmákra és pártszellemre vezetne, mely
az egyén teremtő erejét mindig és mindenütt taktikai kapcsok
közé fogja ékelni.
Továbbá, a kollektív művészet képviselői ezt a művészetet
olyaténképen művelik, mint amely a nézőt aktive magával viszi
és az ebben a formájában nyilván az „öncélú művészet a szét
bontását célozza.
Mi a magunk részéről úgy találjuk, hogy a
művészetnek épűgy mint a tudománynak, önálló
diszciplínának kell maradnia.
Megengedjük, hogy előbb-utóbb lehetséges
lesz a sommás aktív művészet megvalósítása
az önálló művészet határain kívül.
Ennek indokolására felhozzuk, hogy egy csapat festő, aki
egy darabig velünk együtt az analitikus felbontás munkájával
foglalkozott, ezt a tárgy rombolás munkájának fogta fel.
A részritmus (vagyis a mozgás) tanulmányozása alapján ezt
mint a kép határain kívüli mozgást fogták fel, minthogy lényegét
illetőleg még a képben tökéletlen mozgás volt; a kép kon
strukcióját mint általánosságban való konstrukciót és a művészeti
ismeretek megszerzését mint bizonyos praxis előkészületét
használták.
Unatkozó gimnazisták módjára elhatározták, hogy a tanulás
célja egy mérnöki, építész vagy doktori diploma elnyerésében
és nem magában a tudományban keresendő s ennélfogva ipari
dilettantizmusba hullottak, mely nemcsak a művésznek, hanem
a konstruktőrnek is önmegsemmisítésére vezet, minthogy a meg
felelő technikai ismereteket minden valószínűség szerint csak a
reménytelen egység stádiumában nyerik el.
Továbbá ugyancsak a tárgyatlan konstrukció folytán, melyet
nem analízisnek, hanem szintézisnek fogtak fel a képben, tel
jességgel széttörték a kapcsolatot a világ és az egyén között s
mig az uj esztétikai hatások befolyását elvesztették, ismételni
kezdték magukat és a művészetet immár csak zenei kellemességgé
változtatták, melynek idővel tényleg elkerülhetetlenül meg kellett
volna valósulnia, ami ismételt bizonyítéka annak, hogy mindezen
esetekben dekoratív művészettel van dolgunk, mely mindig azt a
törekvést mutatja, hogy kilépjen az esztétikai gondolkodás ha
táraiból és valamely más tartalmat rejtsen.
Mindezen esetekben nincsen egyébbel dolgunk, mint
egy csapat festő direkt vagy indirekt vallomásával, akik az ana
litikus munka számos esztendeje után rájöttek arra, hogy a
szintetikus munka a legtöbb ellenállás utján, vagyis a tiszta mű
vészetben lehetetlen és ezért előnyben részesítették a legkissebb
ellenállás útját — miközben nemzők vitték a művészetet, hanem
az vitte őket, mint hegyről alágördülő hólabdákat.
Ezért állítjuk mi teljes határozottsággal,
hogy minden esetben és minden beszélgetésben a kollektív vagy
problematikus művészétről, valahányszor a festészeti szintézisről
és nem az analízisről van szó, utilitarisztikus tárgyak előállí
tásának művészetével van dolgunk, itt tehát a művészet hátvéd
jéről és nem rohamcsapatáról van szó, vagyis a radikális mű
vészet kezdődő eláltalánosodásáról, mely abban a pillanatban
megy végbe, mikor ez iparművészeti vagy dekoratív művészet
alakjában hatol be a művészetbe és közeledik az elismertetéshez.
A tiszta esztétikai gondolat mozgalma csak
a radikális művészet értékeinek újra határo
zása utján mehet végbe, az individuális meghatározás,
a tiszta művészeti kultúra utján és nagy egészében ugyanazon az
utón, melyen a tiszta tudományos gondolat is halad — a koz
mosszal vivott harc utján, mert nem az iparművészet, hanem a
tiszta művészet és a filozofikus gondolkodás az, aminek nem az
élet külső megszervezésével, hanem az egyéni princípiumaival
van dolga.
A szyntétikus-csoport nevében
Iwan Puni, Kari Zalit, Arnold Dzirkal.
Deklaráció a haladó művészek első óíisseldolrfi kongresszusához.
I. A „Gegenstand--Objet“ című folyóirat képviselője vagyok,
mely egy internacionális érzület szócsöve és az uj művészet csak
nem minden országbeli vezetőit egyesíti.
II. Ezt az érzületet az a törekvés jellemzi, hogy elutasítja
a szubjektív vizionárus világszemléletet és az általános reálist
épiti fel.
III. Annak, hogy az érzület nemzetközi, az a tény szolgál iga
zolásául, hogy Oroszországban a teljes elzártság hétesztendős
szakaszában ugyanazok a problémák vetődtek fel, melyeket
nyugati barátaink tűztek maguk elé, anélkül, hogy egymásról
tudtunk volna. Oroszországban egy kemény, de eredményes küz
delemben megtettük az első kísérletet az uj művészetnek széles
társadalmi és állami méretekben való megvalósítására.
IV. Ezenközben megtanultuk, hogy a művészeti haladás csak
olyan társadalomban lehetséges, mely nagy egészében uj szerve
ződési formák felé halad.
V. Haladás alatt itt azt értjük, hogy a művészet megszabadul
attól a hivatásától, hogy cicoma, dekoráció legyen kevesek lel
kének felderítésére. Ez a haladás abban áll, hogy bebizonyítást
és magyarázatot nyerjen, miszerint az alkotás minden embernek
joga. Ezért nincsen semmi közünk azokhoz, akik kolostorba
zárt barátok módjára istentiszteletet űznek a művészettel.
VI. Az uj művészet nem szubjektív, hanem általános bázison
épül fel, mely tudományszerüen megállapító és természetéhez
képest konstruktív. Nemcsak az úgynevezett tiszta művészet kép
viselőit egyesíti magában, hanem mindazokat, akik az uj kultúra
előőrsei. A művész, a tudós, a mérnök a munkás édestestvére.
VII. Az uj művészetet ma époly kevéssé értik meg, mint
máskor és pedig nemcsak a társadalom, hanem — és ez a leg
veszélyesebb — azok sem, akik haladó művészeknek nevezik
magukat.
VIII. Hogy ezen állapot ellen harcolhassunk, szükség van egy
egyesülésre, mely gazdasági erővé alakul ki. Csak ez a harc
az, ami bennünket egyesit. Ha csupán néhány magát művésznek
nevező ember materiális érdekeit akarjuk védelmezni, nincs
szükségünk extraunióra. Hiszen vannak nemzetközi festő-,
mázoló- és cimfestő szakszervezeteink, hivatalosan ezekhez tar
tozunk.
IX. A haladó művészek Internacionáléját
olybá tekintjük, mint az uj kultúra harcosainak
erődjét. Itt kell, legyőzni a művészet régi megjelenési for
máit. Itt kell megtalálni kollektive azt az utat, melyen az alkotó
produktuma viszonyba hozható az összességgel.
A „Tárgy“ szerkesztősége:
El. Lissitzky
Elie Ehrenburg