pelásunkrá tizenkét hangjának Melos-lehetőségeiből
indul ki és ezen Melos-lehetőségeket ritmikus-harmoni-
kusan értelmezi, szorosan vett zenei értelemben, az
intuíció szférájából az érzéki megélés szférájába, a zene,
atoniális-mélikus pólusától a tonális ritmikus pólus
irányába: a tulajdonképeni zene Hándel és Bach értel
mében. 4
A mi tizenkétíokos egyenletes temperálásunk
479.001.600 Melos-lehetősége elmozdithatatlan, meg
változhatatlan.
A tiszta Melosnak konstrukciója.
A muzsikus melograf; értelmezi, jelzi a Melos-
lehetőségeket, az atonál-mélikusból, a személytelenből
értelmezi őket, egyénisége tonális-ritmikusába, az ab
sztraktból a konkrétba, a konstrukcióból a megélhetőbe,
atotalitásbóla „véletlenbe": hangulatainak, inspi
rációinak, ötleteinek, rutinjának — szóval személyes
lehetőségeinek „véletlenjébe.
Tonális, ritmikus zene az egy hangon való dobolás,
a dudolás, a jódlizás ezen hang „Oberton“-fokain; fizio
lógiai értelembe vett, keletkezőben, születésben leledző zene.
Atonális, mélikus zene: a mi egyenletes temperálá
sunk tizenkét hangjának állandóan megismételt
értelmes leéneklése vagy lejátszása azok Melos-lehetősé-
geinek és ritmikus harmonikus értelmetlenségük vég-
telenszámu lehetőségeinek felhasználásával. Zene, mint
a fejlődés csúcspontja, koronája.
Az egyenletes temperálás zenéje nem s ért
het i a fület, mert a hangok és hangközök ki vannak
egyenlítve (intonálva és temperálva), mint a napredszerek
egymás között (a makrokozmoszban éppúgy mint a mi
krokozmoszban), mert súrlódások, zörejek nem lehet
ségesek — „összeütközések" nem fordulhatnak elő.
A tizenkétíokos egyenletes temperálásnak
megvan azonkívül még az az előnye, hogy az elképzel
hető legjobban megközelíti azon hang „Oberton"-
sorát, melynek intervallumaiban érzéshullámzásaink,
affektusaink meggyökereztek.
Csak a tizenkétíokos temperálásban találha
tók fel ezen formaképző intervallumai az „Ober-
ton"-sornak, a raconális menyiségviszonyoknak egészen
elenyésző eltéréseivel az irraconálissal szemben.
A tizenkétíokos temperálást zeneileg praktikusan
kipróbálta Bach a „Wohltemperiertes Klavier"-ban.
Az atonális melikus zene tehát az elképzelhető leg
szerencsésebb egyesítése a fül- és hangulat-zenének,
egyesítése a Mélikusnak a Ritmikussal, a temperálás Irra
cionálisának a hang Racionálisával, a végérvényesen
kielégi tő megoldása, megváltása a zenének véletlentől,
a patologikustól — az etikus irányába — a zene két pó
lusának szükségszerű érintkezése, érdemleges egyesülése
az Igaznak és Szépnek.
Goethe megsejtette az atonál-mélikus zenét. Rameau
unokaöccséhez irt megjegyzéseiben megkülönbözteti a
zenét, mely a fülhez szól a hangulat-zenétől, és a kettő
egyesítésére — a hangulathoz szóló tökéletes fiil-zenévé
— az egyenletes temperálást hozza fel, „wodurch
eine entschieden durchgreifende höhere Musik erst mög-
lich wird ..." (miáltal egy mindent átfogó magasabb-
zene majd csak lehetségessé fog válni.).
Hogy miképen értelmezi valaki a Melos-t, az ab
sztrakt Melos-lehetőségeket, az az ő saját, individuális,
teljes egészében személyes művészete a szó legszorosabb
értelmében, amely a kritikának is alá van vetve.
A Melos egyszólamu, monodikus: a ti
zenkét jóltemperált hangnak tetszésszerinti egymás
utánja. Mivel azonban — mint már említettük — a tizen-
kétfokos egyenletes temperálás az elképzelhető leg
jobb megközelítése a hang „Oberton"-sorának, tehát
az eredetileg egyszólamu Melos harmóniai tekintetben
többszólamulag „obertonklanglich", akkordszerüen, po-
lifonikusan is (a tonálritmikus pólus irányában) értelmez
hető.
Ebben rejlik az atonális végtelen (mert individuáli
san személyi!) fejlődési lehetősége.
A mi európai zenénk többszólamúsága a
fauxbourdonon alapszik, melynek elve: egymás mellé
sorakoztatni a melódia egyes hangjainak „Oberton"-
akkordjait.
Amig azonban a tonális zenében egyes szólam-pa
rallelek eleve tiltottak, az atonális zenében ez egészen
alárendelt szerepet játszik.
Hogy valaki az atonális zenében valamely helyen
egyquint-, quartterc-, sext-, septim-, vagy secund-faux-
bourdon-t használ — ez az illetőnek teljesen egyéni ügye,
ízlés dolga, ami temperamentumával, faji jellegével, ér
zékiségével függ össze.
Az atonálisban csak egy elvitázhatatlan törvény lé
tezik; a Nomos: a tizenkéthang törvénye. A közép
kar fauxbourdon-szabályai és konvenciói (összhangzat-,
illetve akkord-tan és kontrapunkt) abszolút hasznave
hetetlenekké váltak, tehát teljes egészükben a zenetörténe
lem területére és múzeumokba szorulnak. Helyüket a
Melostan, Melos-értelmezés és — a szigorú de tárgyila
gos zenekritika foglalja el. Ford: E. W.
42
Átröpültük a szárazságot s most tavaszesőt
és vaszöldet énekelünk az embernek. Arcunkkal
végre a napfelé fordulunk, kibonthatók vagyunk,
fák vagyunk, kövek vagyunk, tengerek vagyunk,
gyerekeink vannak millió számra s ha utazni
akarunk nem ülünk föl a helyiérdekű vasutakra.
Aki nagyot mond kicsit cselekszik s szomorú,
hogy mindnyájunkban lakik néhány szarka
madár.
Ha élni akarunk, teremtenünk kell, s hogy
teremthessünk szivünk fölé föl kell szerelni a
sárga patikamérleget.
1-2-3-bizonyos, hogy az általános számítá
sokon múlik minden.
Ó testvér, ki bent élsz a gyárakban és mű
helyekben s töröd a vasat, hogy kenyered legyen
belőle — gondolj rám, akinek se kenyere se vasa
nincsen.
Nappal van s az ég fekete hamuban alszik
fölöttem.
Ki hallja meg föl-fölkiáltó harangjaimat.
Hiába minden, zárt kapuk előtt állok s sze
meimből kihullanak a csillagok.
Fájdalmaim üvegszilánkjai néha még föl
röpülnek a széllel, de teli pohár viz van a kezem
ben s tudom, hogy a lány fehér ingecskéjében
meghal ezen az éjszakán.
Ó jaj, jaj ez a mi sorsunk:
Az ég alszik
a lány meghal
s mi tavaszesőt és vaszöldet énekelünk az
embernek.
43
Városok fekete tavaiban fürdetjük életünket
néha felénk hajolnak a dolgok hogy meg
simogassanak néha kiáltunk s néha jégosz
lopok alszanak bennünk mozdithatatlanul
egészen kicsi pont vagyok
ó jaj jaj
álmaim gabonaföldjén virágzóm egyedül
hangok és vonalak vannak az életben amiket
soha sem fogunk megfejteni
s az egyik állandóan vonz s a másik állandóan
taszít bennünket
esténként a palánkok tövébe menekülök s jobb
kezem mutatóujjára fölültetem a szemeim
aki elveszik az örömet okoz a többieknek
adjátok ide a kezeiteket hitek és emelkedések
áradnak belőlem
halleluja, halleluja
a világ mechanikus lendülete az én anyám és
piros ruhás lányom
máma élünk de ki tudja mi lesz velünk holnap
aranytolú madarak sírnak az idegeimben
induljunk el hogy idejében találkozhassunk vele
a mesterlegénynyel
aki boldog szamarán ép most érkezett le a
hegyekből
44
Tenyereimbe virágmagvakat ültettem a nap
fölissza körülöttünk a pocsolyákat s a
tulajdon erőnk az ami szimpatikussá vagy
antipatikussá tesz
a gyönge ember szappanbuborék alatt ül és
harmonikázik
az erős ember sorsa egyszerű s az állatok meg
érzik a jóságot ami pirosra süti az arcát és
benne ugrál az izmaiban
de vannak tüzek amik mindnyájunkat megéget
nek a legveszedelmesebbiket tavasznak hív
ják s a szív fiatalon elporlad ha találkozik
vele
37 éve annak hogy az anyám útnak indított és
azt mondta eredj és vigyázz keresztben el
ne szaladjon előtted a fekete macska
aki elindul mindig árkok felé indul s minden 24
órában rászáll az este
még látni ahogy a méhek teli kosaraikkal átván
dorolnak a folyón de ez már csak az ese
mények utójátéka
aludni szeretnék és észrevétlenül átváltozni
magammá
ki lát majd le a kút fenekére ahol az előttünk még
ösmeretlen idők képe van elrejtve
egy bécsi szobaasszony lámpája alatt ülök erdők
és viharok sírnak ki belőlem és semmi nem
igaz abból amit mondok Kassák Lajos