Volltext: Ma : aktivista folyóirat (9 (1924), 5)

SUGARAK és ásványok között 
kiáltások liliomaival 
esték mezőjében. 
Vágyban és távolságban örökké 
falak a szintelenségben megszólalnak 
hidegből vagyunk és énekelünk mondják 
lányok elhagynak és elvesznek a nevetésben 
méret és irány nélkül frissek a csengők 
tavaszhoz hasonlítanak és tisztaságot zengenek. 
Lehet hogy késélen járok mint mondta egyszer 
valaki de 
én látom a világosság életét nőni 
és az országutak csendje is muzsika 
szálljunk le a mélységbe bontsuk ki a színeket 
kristályt csiszolunk és erőben élünk rendület 
lenül 
Fehér gerendák hevernek mezőkön 
számtalanok a testvéreim s én hajnaloknak ne 
vezem őket. 
Nagy kapuk vannak az életben fából és kenyér 
ből 
idővel bizonyosan hő és fénnyé változunk. 
A nap sárga homokból van és acélátlókon 
mozog. 
HIDEG szikrázik az uccákon 
fehérek vagyunk 
és elrepülnek mint a karácsonyok. 
Áhitatosak a hómezők és a hang megkondul az 
üvegben. 
Csak a szív mozdulatlan s a kristályok alatt 
forrók a virágok. 
Nem lehetek nyugalmasabb a mélységnél és nem 
lehetek fenségesebb az oszthatatlanságnál 
távolságokban fényben jár a lélek, 
vágyaim felélték egyszerű életemet üres folyosó 
ban barangolok és maradék nélkül felgyújtottam 
reményeimet. 
Napok összeforrtak a téli tisztasággal s már 
csak néha lehet a holdat látni. 
Messzeségekről gondolkozom. 
Az órák kíméletlenek és tűzzel élnek a csendben 
a szomorúság nem csal és ólomhangon zokog. 
Tamás Aladár 
A. E. ü. Ventillátor 
Fragmentum 
A sokszínű esték ma az örömeink. 
Addig benyitottam minden ajtón. 
S nyitáskor minden ajtó igaz. 
Á. kilincs és a kezem igazsága. 
Ma minden kapu bennünk van. 
Ahova akarunk benyitunk. 
Minden szobában én várlak. 
Minden szobában megyek hozzád. 
Mehetsz akihez akarsz. 
Kezek. 
Vándorok. 
A kézfogások vándorlása. 
Ha íovábbnyujtom a kezeim, kezeid adtam, újra. 
S az egyik kéz mindennel gazdag. 
Önmagával. 
A másikkal. 
A kézfogással. 
És mind a kettő. 
Egyetlen élet: száz alak. 
Igazság: ezer nyiívánuíás. 
Emberség: tízezer arc. 
Áz egész számtalan részletei. 
A részlet egyesül a részletekkel. 
Áz egy föloldódik az egészben. 
Százezer arc közös tudata épül. 
Százezer rész egybecseng. 
A végső tudat kiválik. 
Főiépül. 
Visszakeresi születését a részletekben. 
Mind ő maga. 
Számtalan rész között az ujrasziiletett rész 
azonos az egésszel. 
Ahogy fölépült az egészben, fölépítette magában 
az egészet. 
A világ kulminációs pontja. 
Tiszta reggelek kőből és szélből. 
Mindig messzebbre lépünk. 
A megjárt utak lépéseinkben újak. 
Már csak az anyagi távolságok vannak hátra. 
A határtalanból figyeljük mit teszünk az anyag- 
világban. 
Itt is, ott is, vagyunk. 
S a kezeink, a szájunk. 
A kézfogás. 
Az anyagvilág fölszáll a határtalanig. 
Minden percben megérkezünk magunkba. 
Pán Imre 
SZOMORKODÁS megunta városainkat 
egyedül maradtak pálmafáink a gazellákkal 
auíarcsak a költők szárnyaszegetten tördeli 
hangját a sivatag 
kiapadt szerelmemért egy sánta verkli fonja be 
válíamat 
aludj aludj fiacskám 
nótáinkat legyaluljuk reggelenként 
este fölszállunk a ruhafogasokra 
álmainkban már sétál egy kolibrimadár 
és bölcsőről mesél 
szárnyakon él a csoda 
fehér üveg piros üveg 
piros kötényben forog a hold 
ő egyszerű pillangó 
s nagy hátizsákjából ígéreteket bontogat elénk. 
PIPACSOKAT beszél a hó 
s amióta a felénk kanyargó utakat elvesztettük 
végre nekirugaszkodunk a lépcsőnek 
szentképek leperegnek előttünk 
és elolvadt háztetőkön méregetjük hajszálainkat 
maholnap kapufélfák alatt ébred föl a tavasz 
fekete csillagokon madarait táncoltatja 
öreg asszonyok ezüsthúrokat pengetnek 
idő múltán lassan számoljuk elhullott 
csókjainkat 
nekem is neked is 
kígyúl a gyertya 
világosság ölében fészkeket csinálunk 
pintyőkék hárfákat súgnak 
tükörlapon vidám nóta 
emberarc. 
REGGEL fák alól kihullnak az álmok és az 
üvegcserepek 
költők felhők árnyékából szedegetik a búza- 
szemeket 
és nyelvük alá ültetik 
mellettünk vasrudak nőnek fölfelé 
tudjuk mi az élet alapja 
de elválaszthatatlanok bennünk a kockák és 
vízesések 
báránykákat legeltetünk csengőket faragunk 
láttuk az erdő patyolatruháját 
de mégis vak koldusok vagyunk vak koldusok 
vagyunk 
és elfogytak körülöttünk az utcasarkok 
beszélünk könyvekről házakról gépekről 
az időt ássuk 
s ahogyan egy ember mondta 
fogaink között hordozzuk a hajnalt.
	        
Waiting...

Nutzerhinweis

Sehr geehrte Benutzerin, sehr geehrter Benutzer,

aufgrund der aktuellen Entwicklungen in der Webtechnologie, die im Goobi viewer verwendet wird, unterstützt die Software den von Ihnen verwendeten Browser nicht mehr.

Bitte benutzen Sie einen der folgenden Browser, um diese Seite korrekt darstellen zu können.

Vielen Dank für Ihr Verständnis.