Volltext: 365 : aktivista folyóirat (10 (1925), 2/3)

1 
áthúzódnak a madarak. Hallani lehetett midőn a fák meg 
roppantak. Hallani lehetett mikor a színek megindultak 
az estében. Egy sziget opál képe úszott kivilágítva a 
föld felett a falu tornyai felé. Egy zászló és gyökerükről 
elszabadult fűszálak. Hó és könny a szivek énekében s 
a szemek mélyén tükörbe hullott sötét nap. Lányok só 
haját elnyelik az évek. A harmatos ezüst elsülyedt ahol 
az idő szétnyílt. Egy tekintet még sokáig önmagában 
állt a levegő élő sodrában. Nagy kristályos kerekek 
mentek egymás után végtelenül. Egy kinemmondott szó 
piroslott elhamvadt évek partján. Lányok születtek egy 
elmosott falu emlékein és meghaltak. Sokan a hajnalban 
tűntek el örökre két mélyrenyilt szemet látták ott kiapad- 
hatatlanul. Még élt a szomorúság és a reggelben 
platinagömbök úsztak kibonthatatlanul. Ének hever a 
mezőkön és a házakban duzzad a világosság. Üveg 
lábakon jár a szél a végtelenség felett. 
Tamás Aladár 
Mély szárnyaim közül válogatok 
este van, megérkezett a holló 
a házak összenyomták az utat egymáshoz léptek 
kétszer emeltem fel intön karjaimat 
komoly ember vagyok szekrénybe zártam világos 
ruháim 
A lépcső alján barátommal megálltam 
Ő átlátszó szemekkel nézett széles homloka van 
hátul három nő beszélt 
Elájultam engedjetek a tengerre 
Az egyhangú menetelők sora szakadatlan 
Tanácstalan vagyok, a tűzkövet nem tudom 
összetörni 
Háromszor mentem körül a parkban a lány nem 
maradt egy lépéssel hátra 
Az orvos, aki az ereket átvarrja sima és egyszerű 
szerszámokkal dolgozik 
Ő a szigeten áll és hallgat 
Kezeink azonban a gyaluhoz nőttek 
S te vagy az, aki a madarakat elijeszti 
Nádass Józ ef 
HALOTT 
égre forduló szemeiben lassan 
billent föl a táj 
pann 
és a múlt 
mondták egyesek sötét kutakba fűlt 
mások másokat is beszéltek róla 
az égen látták lassan gyalogolni 
fázott és enni kért 
szenvedő tehenem álma csábította volna el 
fagyos szelek zátonyain hevert 
bevert száj 
feltépett köröm 
szivében a csírázó golyó — 
könnyei 
foszló szavak fátylán szűrődtek át 
és hulltak ablakomra 
hangjában a szél 
hajában az eső 
hangjában ez a hajnali eső és zokogó szivem 
Illyés Gyula 
Hold hold (Kassák Lajosnak) 
az emberben csüng a lélek mint a harangszó 
ő tartja a madarak életét és a telt esőszagot 
kezeinek hangja súlyosabb a méznél 
belőle csordulnak a titokzatos sugarak 
ember 
Elrepült fölöttünk öreganyánk kívánsága elrepült, 
most egy színes esik húzódik feléje, a pártjára 
állanak a ragadozók és az énekesmadarak, elre 
pült, ne nézzetek egymásra háraggal 
A tükörnek adtam a fénycsomót, az visszaadta, 
neked adom. Én ott kezdődtem, ahol a fonál ki 
fakad — te is. Először csak kicsiny szó, azután 
a fémvirág síkjára száll, kibontja magából a har 
sogó mozdulatokat, látom, látod, fölhajitja kezét 
és szétosztja magát hogy belénk hulljon a magva 
Az ember magában hordja emlékeit és ezért ál 
lapodnak meg benne a látott dolgok, de 
aki magyarázni próbálja kútba nyúl 
mindannyiunknak vannak jó és rossz napjai 
és semmi sem különbözteti meg őket egymástól 
szeretem a hó fehérségét az acél szagát és a he 
gyek kemény fényét 
összemarkolt újakkal ülnek elkülönülve mind 
ha kinyitnák szemeiket elindulna feléjök a nap 
és ők kimondhatnák maguknak a gyermekek 
titkát 
Az idő lassú rétegekbe rakódik fölöttünk és a 
házak tetején csomókba halmozza a hulló 
csillagokat. Megállapítottuk magunkról hogy 
emberek vagyunk ebben mindnyájan egyet 
értünk csak a puha szél ne volna 
a puha szél mely végigjár valamennyiünket és 
az első kakaskukorékolástól az őserdő sar 
káig kisér. Egy fa gyökereivel az égbe nőtt 
körülötte szállva egymásra ismerünk. Az 
ágak árnyéka megtelik velünk nehogy ki 
rántsák alólunk a füvet és mi árnyéktalanul 
és nyom nélkül keringjünk az évek között 
mindez hasonlít egynéhány fogalomhoz melyet 
szivünk ráncaiba bujtatva táplálunk ott ki 
kelnek és erősödnek ezek azok a szavak, 
melyeket ha magunkra maradunk kiszedünk 
a drótkalitkákból és meggyujtunk 
vagy a teljes nyugalom szavait füzzük egy 
máshoz 
melyek közöttünk élnek eljutnak hozzám 
nem tudjuk honnan indulnak de tovább ad 
juk őket 
a vándormadarak hangjában van a napok 
tragédiája 
az fölszikkad a homokpusztán 
s csak a lendüléseink harsogó ujjongása 
oldja ki a kövekből és tűzfalakból a ritmust. 
Vajda Sándor
	        
Waiting...

Nutzerhinweis

Sehr geehrte Benutzerin, sehr geehrter Benutzer,

aufgrund der aktuellen Entwicklungen in der Webtechnologie, die im Goobi viewer verwendet wird, unterstützt die Software den von Ihnen verwendeten Browser nicht mehr.

Bitte benutzen Sie einen der folgenden Browser, um diese Seite korrekt darstellen zu können.

Vielen Dank für Ihr Verständnis.