„SURREA1ISME" 
(E beszámolóban csak annyiban van szürrealizmus 
ról szó, amennyiben az a művészetre is vonatkozik. 
Uj életformává való proklamálása itt nem jön 
tekintetbe.) 
... Minthogy a sürrealismus jegyében a párisi művészek 
egy határozott & nem jelentéktdlen köre dolgozik és mivel igy 
egy legalább is részben komoly esetről van szó, megpróbálom 
röviden megmutatni, hogy mi is ez az uj izmus. 
Azazhogy, tulajdonkép több „Sürrealismus'* van, íőkép kettő, 
melyek, mint ahogy ez a francia temperamentumhoz illik, egy 
mást támadják. Az egyik oldalon állanak: a posthumus bajtárs 
Guilleaume Apollinaire, akár tetszik neki, akár nem, mint 
tiszteletbeli elnök. Az élő képviselők főkép Iván Coll, Marcell 
Ari and., Albert Birot, René C revei, Joseph Delteil, 
Róbert Delaun ay, Paul D e r m ée, Pierre R e v e r d y. Ezek 
közreműködésével adta ki Iván Goll a „Surrealisme" első és 
egyelőre utolsó füzetét. 
A második csoport már szerencséssebb a „La révolution sur- 
realiste" c. folyóiratával. Ezideig több füzetje jelent meg. Pierre 
N a v i 1 le és Benjámin Pé r eta kiadók. Munkatársai: J. A. B o i- 
f f a r t, Giorgio D e C h i r i c o, André Breton, Max M o r i s e, 
Louis A r a g o n, Pablo Picasso. 
I. csoport: Iván Goll. 
Először is a név: A „Surrealisme". 
P. Albert-Birot mondja róla: „Apollinaire és én, mi ketteri 
választottuk és állapítottuk meg." 1917 tavaszán volt. Mi ép a 
Mamebőt A. darabját néztük át és a cim alá legelőször azt irtuk, 
hogy dráma. Erre én azt mondtam, hogy nem fűzhetnénk e szó 
hoz még valami közelebbi határozót? Ö: tényleg! Vegyük „szu 
pernaturalistát". Ez ellen protestáltam, hogy ez három okból nem 
lehetséges. A. természetesen még mielőttt az első okot letárgyal 
hattam volna, elfogadta véleményemet és azt mondta, hogy vegyük 
„szürreálistát". A szót megtaláltuk. 
A „Szürrealismus manifesztuma", Goll folyóiratának elő 
szava igy kezdődik: 
„A valóság (realité) minden nagy művészet alapja. Nélküle 
nincs lényeg vagy szubsztancia. A valóság talaj a lábak alatt 
és fejünk fölött az ég. Minden, amit a művész teremt, a termé 
szetben leli kezdetét ... A valóság egy magasabb (művészi) 
sikba emelése teszi a superrealismust." 
Azután még kifejtik, hogy Apollinaire müvében ugyanazokat 
az elemeket lehet találni, mint az első kubistákéban. „ ... a min 
dennapi élet szavainak van valami különös titokzatossága" az ő 
részére; ezekkel, a nyelvnek e ősanyagával, dolgozik ő. Csak 
ezekből az őselelmiekből formálta költői képeit. Ma a kép a jo 
költészet kritériuma. Az első benyomás és a végső kifejezés 
közötti aszociáció 'határozza meg a kép minőségét. 
A legszebb képek azok, melyek a valóság, legtávolabbi 
elemeit, oly közvetlenül és oly gyorsan, amennyire csak lehetséges, 
közelitik egymáshoz. 
Miután ez évszázad kezdetéig a fül (ritmus, csengés, káden- 
cia, alliteráció, rím) határozott a költemény értékéről, ma a szem 
követeli a maga jogát. 
„A film évszázadát éljük. Főkép vizuális jelekkel közlünk. 
Ma a gyorsaság a döntő a minőség fölött. A szürrealizmus, 
korunk kifejezése, számol ezzel a jelenséggel, ő közvetlenül in 
tenzív és minden művészetet visszataszít, mely absztrakt vagy 
másodkézből való fogalmakkal, logikával esztétikával, mondat 
vagy szójátékkal dolgozik." 
És most jön a jövendölés. 
„A szürrealizmus nem elégszik meg azzal, hogy egy cso 
port vagy egy ország kifejező eszköze legyen. Nemzetközi lesz. 
Az összes izmusokat, melyek most Európát bomlasztják, abszor- 
bálni fogja és minden egyesnek életképes elemeit újra össze 
fogja olvasztani... A ballettek és miusichallok szórakoztató 
művészete, a furcsaságok és pittoreszkségek művészete, egy 
exótikumra és erotikára alapozott művészet, a különös, nyugtalan, 
önző, frivol, és dekadens művészet nemsokára nem fognak szóra 
koztatni egy generációt, mely a háború után feledni akart... 
... A szürrealizmus az egészséget jelenti. Könnyen el fogja 
nyomni a fölbomlás és nurbiditás tendenciáit, melyek mindenütt 
fölbukkannak, ahol uj keletkezik." 
Tehát: szürealizmus — Goll — vizuális realitás, mely 
vizuálisan fog föl és vizuális eszközökkel, a kép vizuális formá 
jával művészien alakit (minden korlátozás nélkül, sőt inkább 
bizonyos már a kultúrtradició által magasztosan ható dolgok 
kerülésével). 
A mai általános zavarban és iránytalanságban egy szemre, 
a szemre, szorítkoznak, szükségből specialistákká lesznek. 
Ki nem kénytelen a Goll csoport akarását becsülni? 
De a jövendölések! 
Némelyik szükségét érzi saját magát és övéit jövendölni. 
Ez a temperamentumos meggyőződés dolga. Ezt is becsülni kell, 
de kevéssé foglalkoztat bennünket. Nem a manifesztumnak, a 
műnek kell meggyőzni. Goll híveinek a munkája, ha művészi 
erőket rejt magában (és ez igy van) művészetet fog teremteni. 
Minden további mellékes. 
II. csoport: Naville-Breton-Péret-A ragon stb. 
Folyóiratuk — a La révolution surrealiste — következőket 
mondja előszavában: 
A megismerésért már nincs mit tenni, az intelektus jelentő 
ség nélkül való. Egyedül az álom hagyja meg az ember jogait 
a szabadságra. Az álomnak köszönhetjük, hogy a halál nem 
sötét és értelmetlen, az „élet értelme" közömbös... Mi vala 
mennyien az álom kegyelméből valók vagyunk és még ébren 
létünkben is hatalmának vagyunk alávetve. Hatalmas uralkodó ő, 
tükörképekben és látszatokban jártas. Mik a papír és a toll, mik 
az írás és a költészet az óriás előtt, kinek izmai felhőből valók. 
Megmerevedtek dadogva, miint a kígyó előtt, és mint a holt leve 
lek örvényében nem leltek útra vagy mint a tükörlabirintban, fél 
titek éltetek, szerecsésebb örömötök és álmaitoknak homályában 
keresitek a matématikus jeleket, melyek a halált részetekre el- 
fogadhatóbbá alakítsák. Mások, a próféták vakon tudják uralni 
az éj erőit a jövő értelmében, a reggel szól szájukból és az el 
ragadott emberiség meg van rémülve vagy örül. A szürrealizmus 
megnyitja az álom kapuit mindazoknak, kiknek éjszakái fukarok. 
A szürrealizmus egyesíti az álom, az alkohol, dohány, éter, 
kokain, morfium minden varázsát. Egyidejűleg azonban bilincs- 
repesztő, mert nem alszunk, nem iszunk, szippantunk vagy injec- 
tiózunk — és mégis álmodunk... A szellem száll, mint egy 
angyal, de szavaink a sörétszemek melyekkel a madarakat megöl 
jük. Ti, kiknek a természet megadta a lehetőségét annak, hogy 
délben fölgyújtsátok a villanyfényt és esőben álljatok szemetek 
ben a nappal: a ti élményeitek a kegyelemből jönnek. A mieink 
az álomból... Mi konstatáljuk a misztikusok, próféták és föl 
találok szürrealizmusát, túlhaladjuk őket, tovább... — Forra 
dalom! Forradalom! Fákat díszíteni és vagdosni, ez a realizmus, 
ugyanígy bánni az élettel, ez a szürrealizmus." 
Itt tehát a másik végletről van szó. Nem a vizuális minden- 
itapi valóság a kiinduló pont. Itt az álom lesz valósággá. El 
fordulás a mindennaptól, az élet „színes képé“-től. Korlátlan oda 
adás a homálynak, félöntudat. Jelszó: Az álom az élet. 
Mit mandjon, mit szóljon ehhez az ember? Gyengeség ez? 
Rezignázió? Menekvés a fény csalódásai élőt? Vagy az igap érték 
megismerése? 
Hol van az igazság? 
Naville és Bretonék szürrealizmussá a spontán és közvet 
len (.... vájjon az-e ez?) érzelem és az álomviziót akarja kiélni, 
melyet értelem és tapasztalatkalkulációk nem zavarnak. A köz 
léshez pedig Freud eszközeit használja: Az álom föijegyzését. 
Nem lehet megszabadulni attól a benyomástól, hogy e moz 
galomban sok a misztifikáció, a mesterséges exaltáció és roman 
tikus játék. A pszichoanalízis, és pedig nem annyira az elv, 
hanem inkább Freudnak a terápiához szükséges metódusa itt 
(mint legtöbbször, ha laikusok járnak vele), sem hat tisztitóan, 
hanem egy oly területen való alkalmazásra csábit, melyen semmi 
keresni valója. 
De tudomásul kell venni ezt a mozgalmat is, és várjuk ter 
mékeit. Már kezdetén sem viselhető el nagy lármája miatt, mely 
igen kevéssé illik az olyan emberekhez, akik az álmot elismerik 
és akikben, ugylátszik, még sincs semmi az „álmodó"kból. 
Mig a Golí csoport a benyomások művészi formálását hang 
súlyozza, és a dolgok kényszerű, organizmussá vált egymás- 
meilettiségéta hasonlat által gyorsan megközeletti... a másik 
csoport gátlás nélkül (mint a pszichoanalízissel kezelt) az álom 
„mindenhatásának" akarja magát alávetni. A gondolattól nem 
befolyásolt emlékezéseket akarja viszaadni, ép úgy mint azok az 
öntudat alattiból fölbukkannak, minden kapcsolás vagy egy esz 
mébe vagy egy érzésbe való formálás nélkül csak az egymás- 
mellettiségben, mint ahogy a mi vegetativ létünk folyása ezt 
magából a lefelé irányított szem elé mossa. „Mi megakarjuk 
mutatni az embernek a gondolatai hiábavalóságát" — és mindezért 
emlékezéscafatokat és tudatalatti érzéseket kínálnak. És az ez 
áltál keltett spontán izgalmat, a máskülönben művészinek neve 
zettel egyenlővé emelik. És az álomdusak álmainak közlésével 
termékenyitöleg akarnak hatni azokra, akiknek éjszakái zsugoriak. 
De Riddernek igaza van, amikor a német expresszionizmus 
és a szürrealizmus rokonságára utal. És mint ahogy a német 
expresszionizmusnál is meg lehetett különböztetni a művész mun 
káját, úgy a szürrealista művész is teremthet majd. 
P. Albert-Birot szól egy pár szép szót a tárgyhoz, Goll 
folyóiratában: 
„Ami magát a szürrealizmust illeti, nem szivesen beszélek 
róla. Sokkal fontosabb részemre, azt tenni, mint szavakat faragni 
róla." 
És evvel mindet elmondott, amit a szürrealizmus témájához 
mondani lehet. Akár Apollinaire-Goll, akár Naville-Breton: ha 
komoly, akkor érték. És ha mű akkor van hatása és jövője. 
Ernst Joseph