114 példa ma: ami van, s mint Kultúrának szemérmet- lenkednek elénk. Asszony és férfi, művészet és irodalom, vallás és morál, amelyek róluk való elgondolásunkkal kul- kulturánkat teszik, mindmegannyi lehordói az egész ségesre, a szabadra, a monumentálisra akaró életnek. S innen van az, hogy amikor mi uj életről beszélünk, nemcsak az élet gazdasági földszintjére gondolunk, amelyek amint elkészülnek, ki kell hogy érjenek az ember teremtő eszéből, hanem mindenre ami azon túl van, s ami az uj ember életformája lesz. De innen van az is, hogy ami törvényszerűen bekövetkezik a gyomrok stabil utbajelzésén: az nem forradalmi. Az uj gazdasági rendért való harc nem egyenlő: az élet forradalmositásával. Az uj gazdasági rendért való harc épen ellenkezőleg és sajnos az élet sza- turáltatásával egyenlő. Az élet forradalmositása csak akkor következhet be, ha az emberibb élésről való elgondolásainak forradalmositása elvégeztetett. Tehát a mai ember benső struktúrájának szét verésén és az igényesség maximumra feszítésén: mely a legértékesebb élet. Csak a bensejében megbontott és irányba mar kolt ember akarhatja az uj életet: mely valami tel hetetlen éhség féle lesz, a tudás, a nagy, az uj: a gondolat felé. Ledobbantja magáról az erkölcsöt, mert céljait és elgondolásait soha és semmi fix többé, uralmasan, isteni pózban akár, mint állam, vallás vagy erkölcs a sántaságig lesujkolni nem fogja. Soha többé emberi ész — szituációk produk tumaként akkora nem lehet, hogy annál nagyobbat ki ne versenyezhessenek maguk közt az emberek. Ez pedig minden uralom vége : anarchia. A kultúrában uralomnélküliség lesz. Anarchia, mely nem lehet több, mert hisz nincs is ennél el- képzelhetőn több: mint a kulturás anarchia, az állandóan forradalmi ember, aki örök mozgással rombol és építkezik, semmihez sem kötődik ami fix: eleme az inkonzekvencia: mint legértékesebb élet forma. Inkonzekvencia nem mint cél, de mint vetülete az uj, a tartalmas ember életgörbéjének, ha maga mögé emlékezik. Inkonzekvencia és praktikus tudat egymásból folynak. Minden konzekvens ragaszkodás csak a konzekvencia moráljáért, aszkézis, fájdalomkvantum az előbbremozdult élettel szemben. Az uj ember struktúrája sohasem jegecesedhetik sablonokba, állandó forrásban, állandó tökéletlenségben kell, hogy legyen a megkívánt tökéletesebbért. Anarchikus hullámok kergetik halomra egymást benne, amelyek mindegyike értéke akkor többül a megelőzök fölé, ha tágabbra harapja a lehetőségekért, a tereket. Tágulni! Föl- le és szét. Minden fix, tehát minden múlt halálát jelenti ez, mert a világ nem agyroncsoló és rágcsá- lásba barmult kronologikus sorrendben vagy ha úgy tekszik kulturkvantumként fog helyet kapni a teremtő ember agyvelejében, hanem mint koncentrált szintézis. Az emberek nemcsak falni, értékelni, értékelni és értékelni fognak a praktikus elrendezés mellett. És értékmérő lesz az előbbrejutáshoz való alkalmas sá vaggy az ellenkezője. A többi veszni fog. így fog és igy kell elvesznie minden történelemnek, minden múltnak, mely valaha is nem az egyetemes ség, a harc, az utfejszézés, tehát az emberért való univerzum centrumából indította el és látta meg a dolgokat. Az életben nincs meg a létjogosultságuk az önmagukért való gesztusoknak. Vagy beállíthatók a továbbharc eszközei közé vagy megszűnnek. A harcnak ebben a tüzes,vérhangú forgatagában igy kell elmaradnia a burzsoa és általában a min den kötöttséghez hozzákényelmeskedett ember leg több társadalmi és kulturális produktumainak. A család, az erkölcs, a holdkoros művészetek fölé horizontba magasodnak a széles, szabad emberi elgondolások, az uj asszony és az uj férfi kemény, barátos élete. Csak a lehetőségig közös alapra hozott nemekkel kezdődhetik el a teremtő munka a kultú rában is. S az öntudatos, őszintén velejéig élni akaró férfi nem lesz többé kénytelen élete jórészét a párja elé segédkezésben kiélni. A társadalmi szabadság, a vágtatás, az örök mozgás pedig a mimes apró szép halála is egyúttal s a kő, a vas, a falak az anyag tiszteletben tartása. Ugyanúgy az irodalomban: az apró, a helybenforgó emésztés közben kicsúszott „szépségek* 1 helyébe a nagy vonalakban, széles tereken és mindig uj utakra indult emberekkel (mert ez a legmaximálisabb téma lehetőség) indul meg a cselekvés. A tragédia végét jelenti ez, mert az erősek min dig és mindenen keresztül harapják magukat ezer rettenetén át a jobbért A fülsikitó, poros tragédiák eltűnnek, mert a tragédiák ma nem egyebek, mint az erősek köré bunkózottak alul maradt élete. Az alul maradtak élete pedig többé nem lesz probléma. Az élet minden pillanatának örömre váltásában : mint a legszebb, legszélesebb egységben indul el az uj ember élete és harca a nevetésben, a nevetésért, mely világitón alája bokrosodik. BARTA SÁNDOR