133 feléd kezeiket, hogy téged dicsőítsenek. Az egész ország munkáját végzi. Minden barmok elégedetten legelésznek. A fák és füvek zöldéinek, a madarak kaparásznak fészkeik ben ülnek és kitárják szárnyaikat, hogy Téged hirdessenek. Minden állat lábaira szökell. Minden röpül és száll és kiáltoz, ha Te érettük fölkelsz. Hajók utaznak föl és alá; minden ut nyitva van, mert Te felkelsz. A halak az árban ugrándoz nak arcod előtt, mert sugaraid lemérik a tenger mélységeit. Aki a gyermeket teremted az asszonyban és a magot a férfiakban; aki a fiút életben tartod anyjá nak testében, aki megnyugtatod őt, hogy ne sírjon: Te vagy a Dajka a méhben! Aki levegőt ad, hogy minden teremtménye életre keljen, amikor az anyatestből világra jön születése napján: Te nyitod meg száját és ő beszél; Te terem ted azt amire szüksége van. És kívánságod szerint Te teremtetted a földet. Te egyedül, a rajta levő emberekkel, csordákkal és állatokkal. Te teremtetted mindazt, mi a lábán jár, ami a magasba próbálkozik és nekiindul. Az idegen országokat Syriát és Puntot és Egyptomot — mindezeket a helyükre tetted. Gazdag sággal ajándékoztad őket és megszabtad életük határát. Nyelvük elválasztja őket a beszédben és testüket megkülömbözteti színük; Óh Megkülöm- böztető! Te teremtetted a Nílust a mélyben és ide veze ted kedvedre, hogy táplálja az embereket. Minden távoli országnak a táplálékot Te adod és egy Nílust raktál az égboltra, hogy leáradjon hozzájuk, hogy hullámokat verjenek a hegyeken, mint az Óceán s megáztassa szántóikat és városaikat. Mily szépek is a Te határozataid, Te Ura az örök életnek. Az ég Nílusát az idegen népeknek adtad és a sivatag vadjainak, amelyek lábon járnak-kelnek; a mélységből fakadó Nílust pedig Egyptomnak. Te alkottad az évszakokat, hogy teremtményei det fenntartsák, a telet, hogy hüseljenek, a nyarat, hogy lakmározzanak. Te teremtetted a végtelen menyboltot, hogy ragyogj rajta, hogy lásd mindazt, amit alkottál, Te egyedül, felszállva az élő Nap alakjában, ragyogón, aranyat szórva, eltávolodva és visszatérve. Te alkottad a földet, azok számára, akik érted és belőled indultak a nagyvárosok, falvak, törzsek, utak és folyók számára. Mindezek szeme Te feléd ünnepel, ha Te, óh Nap a föld felett ragyogsz í ÓíEGYPTOMIBÓL FORDÍTOTTA HEVESY FERENC AZ APOSTOL PEDIG ÍGY ÉNEKELT: Oszlopnak akartam magam, melyen szemetek meg- fogózhat, ha beteljesedik az ige, megfogozhat és partra ver gődhet, de ne higyjétek, hogy fáj, amiért madárijesztővé pántlikáztatok főzőkanál nyelvetekkel (mert főzőkanál a nyelvetek és más csöbreit kanalazzátok zavarosra) hogy profitos erkölcseitek féltett búzatáblája körül őrködjék; nem fáj, hogy testembe piszkáltok szemetekkel, melyet piszkavassá kovácsolt a kajánság s hogy jártamban zsebeitek piszkát az enyémbe gyömöszölitek, és délben sárga garasokkal akarjátok a napot fejem ről elriasztani este pedig kocsonyásán az agyamra másztok; Hogy körbe-táncoltok és üvöltitek: Ó morál! Ó művészet! Ó múlt! és újságíróitok akarásaim cikkbe sorvasztják. Hogy tribünné ordítjátok a morál-éhségem és ijesztgető pókláb gesztusokat dobáltok a morálta- lanságról; nem fáj, hogy aki a holnapon kelyhévé teljesedett fel- zsendülő érzéseimben ma fojtogató lámpák vöröslésébe zászlóz engem (kavics szemem — ó asszimiláló tűz benne! — fejem kérdőjel és nem kell neki a mindenbe himakarás) Ne gondoljátok, mert ahol a minden csúcsba szökik, ott állok én! És várostokat, mely köré templomokat és iskolákat rácsoztatok, hogy világgá ne szökjék valami vad akarat, ezt sem ezért hagytam el. Valaki előbbre mutatott és megindultam és taszigáltam magam az akarat egyenesén, mert éjfél felé kúszott az idő, a mozdonyok pedig bikák és hamar maguk után csőditik a nyugtalan vagonokat. A sötét felpukkasztotta a házaitokat és akkor engem valami kutya jókedv labdázva táncoltatott az uccán: eszembe jutott, hogy ti most mindnyájan végig-végig az akolbacsődült házakban háton feküsztök és kövér illúziókat álmodtok a ha satokra mind-mind egysikban mint a farizeusok koporsói és nem gondoltok rá, hogy valaki nagyon jót mulat rajta. ENDERS ERVIN