Az ,,Uj francia költők" antológiáját lapozó olvasó bizonyos 
meglepetéssel fogja észrevenni, hogy a kötetben olyan költők is 
szerepelnek, akiknek nevét már az irodalomtörténet lapjairól 
ismeri vagy egy-két fordítás révén barátkozott meg nevével; 
mig mások, akiknek agyonreklamirozott neve márt „ismert" az 
irodalmi közönség körében, egyetlen költeménnyel sincsenek 
képviselve a kötetben. Végül azok, akik bizonyos oknál fogva 
teljesen ismeretlenek, ám mégis nagy és jelentős költők, foglal 
ják el az antológia oldalait. 
A mi törekvésünk és célunk nem az volt, hogy egy integrális 
képet adjunk a XIX. századvégi s a XX. század első negyedé 
nek költészetéről, fixirozva az összes költői iskolák és izmusok 
eredményeit a maguk reprezentáns költőivel, hanem szintetikusan 
bemutatni azokat az uj francia költőket, akik költészetükkel 
bennegyökereznek a legmaibb mában és irányt mutatva lerakták 
verseikben a forrongó s szellemi egyensúlyát vesztett XX. század 
kialakuló egységes lelki képét. 
* 
Az uj francia költők mindazt, ami bármi vonatkozásban is 
van a materiális világgal eliminálják költészetükből, amelyet 
megtisztítva minden földi szennytől függetlennek, pátosztalannak 
és áhitatosan tisztának óhajtanak. Következésképen az álom- 
szerüség, a gondolati elemek és mindaz, ami a reálison fölül van, 
képezik költészetüknek tematikáját. Ezek a költemények nem 
szuggerálnak érzéseket, ellenben a széttört nyelv uj zenei ritmu 
sára épített kép lesz pár exellence a fontos, amely nem más, 
mint a tiszta szellem egyik alkotása. Ez a kép nem keletkez-