Az ,,Uj francia költők" antológiáját lapozó olvasó bizonyos
meglepetéssel fogja észrevenni, hogy a kötetben olyan költők is
szerepelnek, akiknek nevét már az irodalomtörténet lapjairól
ismeri vagy egy-két fordítás révén barátkozott meg nevével;
mig mások, akiknek agyonreklamirozott neve márt „ismert" az
irodalmi közönség körében, egyetlen költeménnyel sincsenek
képviselve a kötetben. Végül azok, akik bizonyos oknál fogva
teljesen ismeretlenek, ám mégis nagy és jelentős költők, foglal
ják el az antológia oldalait.
A mi törekvésünk és célunk nem az volt, hogy egy integrális
képet adjunk a XIX. századvégi s a XX. század első negyedé
nek költészetéről, fixirozva az összes költői iskolák és izmusok
eredményeit a maguk reprezentáns költőivel, hanem szintetikusan
bemutatni azokat az uj francia költőket, akik költészetükkel
bennegyökereznek a legmaibb mában és irányt mutatva lerakták
verseikben a forrongó s szellemi egyensúlyát vesztett XX. század
kialakuló egységes lelki képét.
*
Az uj francia költők mindazt, ami bármi vonatkozásban is
van a materiális világgal eliminálják költészetükből, amelyet
megtisztítva minden földi szennytől függetlennek, pátosztalannak
és áhitatosan tisztának óhajtanak. Következésképen az álom-
szerüség, a gondolati elemek és mindaz, ami a reálison fölül van,
képezik költészetüknek tematikáját. Ezek a költemények nem
szuggerálnak érzéseket, ellenben a széttört nyelv uj zenei ritmu
sára épített kép lesz pár exellence a fontos, amely nem más,
mint a tiszta szellem egyik alkotása. Ez a kép nem keletkez-