126 
VASUTAK 
Szemük mögött vizet locsolnak. 
Éjfélután lekuslyadt egy 400 éves kocsma. 
Az emberek összeszaladtak kormos arcukkal: 
Mindent;i a tegnapot kérdezgetette. 
Égés. Égés. 
Rádobálták a keresztet. 
— : szomorúén várták a félrevert harangokat. 
1921 nyár: — — 
VERS: 7 
Rétek 
sárga testükkel 
: rángatás a városra. 
Az égből kémények csorognak. 
A Nap benneül a hegyek hályogos szemében. 
Tehén. 
Vonat. 
Emberek. 
VERS: 8 
Bársony-tenyér 
London 
inarcangolódás 
— narancs-szagú pornádé!! 
Feketeség zuhatag 
város 
a gyárak beették 
Chopinhintán bóbiskolás 
Emeletek. 
Anyagok vas nélkül! 
Egy. Kettő. 
Gyémánt konstrukció. 
Moholy-Nagy 
Küdlák Lajos. 
Olajfestmény 
NYUGALOM 
Az ucca végén megállt, ahol a palánkok feküdtek 
hosszan. 
Sötét kis uccákon lámpások hernyóztak. 
És kihaltak voltak az utak a csillagoknál. 
Egy kutya felüvöltött távol, és ráugatott egy 
másik az éjszakában. 
Egy palánknál leült tapogatózva, valami mély 
séges megérlelt érzéssel lelkében, szagolva valami vért, 
amit kivánt. 
Nagy vörös kerekeket hajtottak a sötét égbol 
tozaton ! 
És a fák lilás kontúrokkal meredtek fel a hegyeken! 
Két keze! ami előre kúszott, hajtva és vezetve 
nyomorult agyától, a harangokkal! úgy érezte, hogy 
kutat egy kés után, és minden érzékével vér után 
szagol! 
Nem birta tovább a kinemteljesülést! 
Megvakarta magát, és felvigyorgott a hold felé! 
Távol daloltak, és egy magános férfi végiggyalogolt 
nagy kopogósán a kövezett uccákon. 
És a tornyokban az óra figyelte meg-megcsukolva 
az éjszakát! 
Hangosan felnyögött. 
És gyerekesen két szeme elé kapta két remegő 
kezét. 
Most megtalálta, amire szomjazott: a vért! 
A vért!!! 
Felvicsoritotta fogát, hatalmas öklével a palánk 
nál, nyögve és harapva, felcsukolva a hanggal az 
éjszakában, mégis ködökön keresztül, egészen fel- 
kinzottan, 
nyugalom! 
hát ez a nyugalom! 
Éjszakák, amik felharangozták a felkinzott város 
ban és a bevérezett vizeknél a döngő kapukat, ahogy 
kénytelen volt hallgatni tovább, és ide került pihenni! 
No lám! 
hát nyugalom létezik? 
Fejében a harangok felkiabálták az éjszakát! 
Távol vadul ugattak a kutyák, az alvó házak 
között. 
És a tornyok végigbuktak hatalmas árnyékukkal 
a mezőkön és tetőkön át a hegyek felé! 
Visszanyögött: 
asszony! 
mert rá emlékezett 
ezekkel a borzalmakkal rá is, a mélységes városból