128 A fák, házak, tornyok és kémények köré csoportosultak súlyos árnyékukkal! Hol hát a nyugalom, melyet elindult keresni a felkéseit városból, amely után jött egészen az alvó kis városig, a dombok között, fel- durungult véres agyával szegény! A hatalmas kulcsot kezében lóbálta, egy apostol? próféta? ahogy betolta maga előtt be támasztott ajtaját harangos nagy fejével, jaj! és kivül hagyta az éjszakát a csillagokkal. Felhörgött megtépetteri, és minden gyilkos ságra, ami benne élt, agyában, és az egész zűr zavarra, ami kiharangozott homloka mögül, úgy érezte, hogy feleletet kell adnia! Az ablakok kirekesztették az éjszakát! Kinn aludt subásan a város a dombok között! A hatalmas kulcsot övére tűzte! És egy kézi lámpást, zörgő ernyővel meg- gyujtott feje fölött. Figyelt. Az ajtó, ami az öreg szobájába átnyilt, fel támasztva őrködött az alvók álmára. Figyelt. Itt is távol a nagy mélységben a tompaság kongatta az éjszakát holmi hatalmas bura alatt. És a harangok! Szüntelenül. Ekkor megindult, és felnyitotta az ajtót. Átlépte a küszöböt, ahol a padlón hevert a hold, és egy tükörben visszabámult rá az egész kis város éjszakája feketén! Az ágyban! feldúlt párnák között az öreg, mathuzálemi szakállal, szinte a falra festve pro fét ás pózában ahogy aludt, éjjeli sapkával fején. És ruhája rendben a fogason függött, figyelve az éjszakát. És egy órája, a falon, szinte egy haldokló utolsó r eb égésének tűnt! Feléje haladt gyilkos szemekkel, és magában vive minden távoli borzalmát. Hosszú árnyékával végighorzsolta a csüggedt falakat. És két karja, a gyilkosok minden telhetetlenségét vissza tűnt adni, önkéntelenül, és benne élve a leg rémesebb valóságokban! Az ágyig ért. Nyugalom! Előtte felpapirmasésodott az öreg feje, hosszú szakállal, két pergament fülével, és viasz nyaká val lélektelenül! Moholy-Nagy Olajfestmény ahogy Ö, fejét két szárnyas karja közé kapva, felnyögött, fehér lepedőben, egy szobor! És két lába, ügyetlenül, egészen félszegen, ahogy előre lépett, hiába! tapogatózott!! megállva a lepedő ben még egyszer a hulla fölött! És a harangok! valami borzalmas kongással homloka mögött!! Még egyszer megindult, föléje hajolva két hosszú telhetetlen kezével már a nyakán, a körmök bemé- lyesztésével a húsba, a párnák alá nyomva a fejet, ami még csak nem is reagált, tisztán a testen futott egy borzongás végig, le, fel! és fel le! valami drótrángatásra, amint föléje hajolt, felnyögve egyszer, de megnyugo dott. Lerántotta a lepedőt, és magára kapta! Állt! Két keze, még mindig előre dobva figyelt a hulla fölött! És felnyöszörgött, megfélemlítve az ágy!! A párnák megbontva voltak. És tört lábakkal, ferdült nyakával hevert a duny hákon az öreg, leesett áliával, ami még a szakállal hosszabbnak tűnt a szétdobált bútorok között!! Kinn ekkor felcsapódott egy kapu a mélyben, és utána egy vonitás dobódott fel rettenetes stak- kátóval! Igyekezett összeszedni magát. Még mindig abban az állapotban, remegő szájá val, két szemével a mélyben. Mit tett ? nem tudta! miért ? ? csak ösztöne után cselekedett!! Mert meghurcolva e véres kinyilvánulásokban, felzaklatott egész idegrendszerével, az események e borzalmas forgatagában ő, is a gyilkosságig sodródott ez éjszakán! Menekülni akart e borzalmas káoszból, és ime, a dombok között a nyugalom mit adott neki!