KASSAK LAJOS Minden kollektív művészetnek két pólusa van. Az egyik testek ábrázolásának készségével tárul szét, hogy a világot magába foglalhassa. A másikban a társadalmi és szellemi közösséget teremtő akarat állít önmagának önmagából emléket. Amaz bizonyos mértékig tárgyhoz kötött realisz tikus szemlélet, emez térré, testté vált tiszta szellem és etika: tárgytalan forma. Mivel pedig kollektív szellem törvényt és logikát jelent, a kollektív forma mindig a tagozatok végsőkig kötött rendjén épül. Architektúrát emel ott is, ahol ké pet fest vagy szobrot farag. Az architektoni- kus tagozódás annál szigorúbb,formái annál el vontabbak és egy szerűbbek, minél ke vésbé önként biztosí tott a kollektív szellem társadalmiésgazdasági rendje. Mert minden uj közösség befejezett ténnyé való emelését jelenti egy uralomra jutott objektív törté nelmiakaratnak. Min den kollektív elindulás az erők legnagyobb fokú és legszorosabb hatalmi egybetömöri- tését jelenti. Tehát konstrukciót a szó legkegyetlenebb értel mében. Kassák Lajos kol lektív embert hirdető metszeteivel szemben sokan fogj ák emlegetni még a forradalom ifjú sága köréből is az ábrá zolás hiányát és vele azt a sajnálatos körül ményt, hogy ezek a metszetek nem'közérthetők. Bizonyos, hogy Kassák Lajos függőleges, víz szintes és diagonális erővonalakból, síkokból és Ívelésekből tagozódó szerkezeteit nemlehet a köz vetlen politikai izgatás céljaira használni. De ez az egyetlen mínusz, ami a tömegek számára való ért- hetetlenség következtében terheli őket. Mert a prole tariátusnak közérthető, kivált pedig az uj realizmus módjára végzett ábrázolás ma csak a politikai és gazda sági kétszerkettő illusztrálása lehet. Ez a realizmus pedig hacsak nem éri be a polgári társadalom és mű velődés többé-kevésbé dadaista kritikájával (a régi George Grosz értelmében pl.) mulhatlanul ellentétbe kerül a legszerényebb konstruktív kísérlettel is. (Az uj George Grosz!) Konstrukció nélkül pedig nem lehet a jövő ember és társadalom pozitívu mainak képét nyújtani. Nem is szólva arról, hogy a térnek az illuzionista távlaton alapuló sarokbaszori- tásából és rövidüléséből ki-ki csak a maga féltett részlet jussának a korlátolt morálját és filozófiáját olvashatja. Ám ha a realizmus által nyilvánítható igazságok ezerszer elkerülhetetlen lépcsőfokai is a társadalmi forradalomnak, mégsem teszik a kollektív ember al fáját és ómegáját. A máról-holnapra ható politikai izgatáson túl már most élet-halál kérdés a közösségében po litika és gazdaság fölé emelkedő tiszta ember szellemi problémája. Ez a szellem a dolgozó mindenek civilizáció tartotta végtelen és egyetemes frontjában áll elénk, mellyel szemben semmivé törpül minden egyéni érzel- mességek és racionali tások szögbe futó zug- perspektivája. Az én- telenséget parancsoló frontalitás szelleme az, mely a tárgyi szemlélet differenciá lódásain túllépve a maga belső világát építi monumentummá. i Kassák képarchi- tekturájában a kollek tív civilizáció emberi sége nyilvánul meg szi gorú hatalommal. Fé kevesztett egyéni in dulatok mai káosza fölött egyszerű tiszta tér és formaviszonyla tok tartják magasan a jövőt. Ennek a hitnek és akaratnak a fa talizmusa fölöslegessé tesz minden kér dést, mely a tár gyi szemlélet hiányá nak okát kutatná. A tárgytalanság itt nem világ elől való futást, nem romantikát j e- lent; még kevésbé misztikus testen-tul- valóságot, hanem egy kérlelhetetlen forradalmi akarat uj törvény és élet- szabását. Legsüritettebb és legegyszerűbb formába redukált cselekvő művészet ez: TETT. Teremtés, mely az eljövendő közösség határköveit, diadalmas előre-jel- zéseit cövekeli a végtelen és alaktalan térbe. Kereteket állít az uj tárgyak és tartalmak vajúdó, kollektív soka sága számára. Nem törődik a részletekkel, a végső egy igazság relativitások adta fény, szin és formatöréseivel. Ezért nem ábrázol embert, proletárt, kapitalistát, vagy amit még kívánni találhatna a politikai közért hetőség realizmusa. Ezért konstruál. De szerkezeteiben a tárgyi szemléletek ezer lehetősége kínálkozik a jövőre nézve és a jövő legkézzelfoghatóbb realizmusa sem lehet más, mint egy önmagában is architektúrához jutott kollektív valóságnak a formába sugárzása. Mátyás Péter