150 §. A művész nem törekszik a szép felé, mely iga zában nem létezik.. De az általa elért eredményt a szokás és a nevelés szépnek mondatják. §. A szép nem kerül ki a művész kezeiből, hanem ami a művész kezeiből kikerül, széppé lesz. §. Egy mű érdekességének tartama talán egyszer arányban van a benne rejlő megmagyarázhatatlannak A megmagyarázhatatlan nem egyértelmű a megért- hetetlennel. §. Meglehetősen sokan tudják, hogy egy mű miért rossz. Annál kevesebben, hogy miért jó. §. A tehetség nem a könnyedségben van. Van nagyon ügyes eredetiség vagy közönségesség. §. Az elsők gyakran az utolsók. A középszerűség mindig elismeri a maga embereit. §. Nem hiszem, hogy a lángész hosszantürés. De még a lángésznek is hosszantürőnek kell lennie.' §. A festőt a távlat akadályozza, az irót csak az idő. §. A művész lerótta adósságát elődei iránt, ha a maga részéről valami ujatt hozot; ha a müve más mű vészeknek arra szolgált, hogy belőle vegyenek, akkor már nemcsak adósságát rótta le, hanem neki tartoznak. §. Megesik olykor, hogy egy mű célzata folytán tetszik; ritkaság, hogy célzata ellenére tessék. §. Ha adva van az ember, Ítélkezünk a műről, ha adva van a mű, Ítélkezünk az emberről. Képzeljük csak el, hogy az egyik jó, milyen lehet a másik. §. Ritkaság, hogy egy jelentős kritikus bátran felfedez egy ismeretlen tehetséget, gyakori eset, hogy egy jelentéktelen kritikus kétségbeesetten törekszik ismert emberekről beszélni. Mindkét esetben csak napvilágra hozatalról van szó, csak a napvilág nem ered mindkét esetben egy irányból. §. A művészetben az egyetlen érdekes eszme az az egészen esztétikai, mely a mű egészét hordozza. §. A közönség nem akarja megérteni, hogy mást akarnak neki mutatni, mint amit keres. §. A művész, akinek van lelkiismerete, sohasem csalatkozik, csak ellankadhat. A kritikus épen ellen kezőleg, minden lelkiismerete mellett is csalódhatik — ime egy a művészetnél magánál is kényesebb téma. De hasonlítsátok össze ennek a lelkiismeretnek megnyilat kozását egy eredeti műben és a belőle csinált kritikában. §. Mikor a tani vány nem ért meg valamit, á könyvet vagy a professzort hibáztatjuk? Miért nem hibáztatjuk 'soha a közönséget, hogy nem ért meg valamit ? §. Egy mű fontossága elismerhető nyilvános prokla- málás vagy a mű plagizálása által. A két mód ritkán jár együtt. §. Bizonyos szerzők beszéltetni kívánnak magukról, mielőtt dolgoztak volna; aztán már nem dolgoznak, csakhogy beszéltessenek magukról. §. Az érzelmes megbecsüléseken kívül a szerzőnél elvitathatatlan fontosságú még az, ami egyénit ad és amiből mások profitálnak. Mit mondjunk a kritikusról, aki nem disztingvál, és mindenekelőtt mit a kritikusról, aki disztingvál, de többre becsüli azt, aki profitált, annál, akiből profitál ? §. A kritika egyik bűne abban áll, hogy sokáig egyenlő módon tárgyalja az újítót és utánzót, a kezde ményezőt és a követőt. §. Egyik nevetséges tulajdonsága, hogy utóbb úgy beszél az újítóról, aki akarata ellenére érvényre jutott, mintha része lett volna a dicsőségében és hogy most már őt játsza ki az újonnan jövők ellen. . i §. Valamely mű egész mivoltával megfoghat egy en bloc való bebocsátására berendezett érzékenységet; másokat néhány hozzáférhetőbb részlet vezet rá lassan ként arra, hogy az egészet megszerezzék. §. Dacára a kétes elemeknek, melyeket egy művé szeti mozgalom mindig magával sodor, az általa szerzett hívek száma mégis az erő jele. §. Hogy valamelyik költő hogyan alkotja meg képe it, milyen asszociáció révén jut közel távoli gs külön féle elemekhez, ez elemek egymással való összefüggéséhez, az illető költőknél sajátos kifejezési eszközökhöz, hogy milyen módon (szótár, szintaxis) éri el ezt az önálló eredményt, mindezeket a kritikus a közönségtől tanul hatja meg. §. A művész egy eredményt ad a közönség elé és ez utóbbi, mely sohasem kérdezi meg a lakatostól, hogy miképen készítette lakatját, tudni kívánja, mily utón jutott a művész ehhez az eredményhez. Szereti azokat a müveket, melyek megadják neki azt az il lúziót, hogy magán az eredményhez vezető utón követi a művészt. §. Az amatőr szeretné, ha eltudná végezni a kri tikus munkáját és a kritikus nagyon kevéssé igyekszik elvégezni a magáét. §. Miről van szó ebben a műben ? kizárólag a mű ről, minden a műért van benne. . §. A kritikus ritkán emelkedik a közönség fölé, még ritkábban kerül egy vonalba a művésszel. §. A kritikus, aki legalább is gyöngén nem páro sul esztétikussal, úgy a közönségre, mint a művészre veszedelmes. §. A kritikus úgy áll szembe a művel, mint a kö zönség; leírja annak eredményét, sohasem választja le róla az eszközöket, hogy megbírálja őket. Az érzéssel foglalkozik, nem a művészettel. §. A művészetben az uj eredmények jobban meg kapnak és termékenyebbek, mint akár a legerősebb érzések vagy eszmék is. §. Kritika és reklám idestova két összevegyitett szó lesz. A művész csak ez. utóbbira vágyik, a kritikus csak ez utóbbira képes. §. Egy pajtáskodással vagy barátsággal megfizetett cikk nem kevésbé megfizetett cikk, az ilyen címen megrendelt cikk nem kevésbé reklámcikk. §. Fő az, hogy megismertessük magunkat. Az eszkö zök és körülmények keveset számítanak. Hogyan magyarázhatnék meg különben azt a lelki eltévelyedést, mely némelyeket arra ösztökél, hogy irás ürügye alatt kitekerjék a nyakát egy nyelvnek, mely nem az övék. §. Vannak, akik lábukkal a földön járnak — imhol valóságos alakjuk. ’ §. Vannak, akik kezükkel mások vállára támasz kodva járnak. Imhol a mások valóságos alakja. §. A realitás nem motívuma a művészi alkotásnak. Eltávolodunk az élettől, hogy egy másik realitáshoz jussunk el. §. Egy idő óta két kereskedőt látok ugyanazon . a helyen. Az egyik méltóságteljesen várja, hogy az arramenők megálljának sátra előtt és vásároljanak tőle. A másik handabandázik és nagy lármát csap, megállítja a járókelőket, kapacitál — alig ad el valamit. §. Ha valakit bántanak, szép látni, hogyan véde kezik, de ha valaki, aki másokat bánt, mindezen felül még a védekezést is szükségesnek tartja, felháborító. §. Vannak emberek, akik egész életükön keresztül csalódásban vannak, nem afelől, amit tenniük kell, hanem a hely felől melyet elfoglalniuk kell.