39 nevét gombolyította feléje a szél. Ő akkor megfogadta holnapra kis bádogkeresztet vesz magának és többé semmiben seni fog különbözni megláncolt testvérétől, így indult el a hang felé. Egy kivilágított templom elé ért, de amint belépett a ragyogó hajóba Krisztus tiszta neve ezer káromkodássá hullott. A megákombákomozott márványpadlón, térdeplő emberkék hivalkodtak nyakukban nehéz vasboákkal. És imigyen zsoltározták az istent: . Miképen te becsülsz bennünket, ajjaj ... Olyanképen hiszünk mi benned, ajjaj ... S a pap akkora legmagasabb balkonról keservesen fölsirt: M Ó ki tehet erről, ki tehet.. . Emberek vágyunk, emberek ... ' , A hívek pedig énekelték: ... Í, Ha pedig farkast látnál köztünk Uram . . ; ; r Házát tűzvésszel jelöld meg Uram . . . A pap most szagos csipkebokrókat szórt a hívőkre és énekelte: Isten szegény szolgája . . . Kerül végre sor rája Ániíré' lánykák meg lÖO-éves anyókák csilingelő bohócsipkákat toltak a hívek elé s azok fényes pénzeket dobáltak abba. A leggazdagabbak egyszerűen beleköp tek egy világitót és bizony ezüst volt az. Aztán mély orgonák zúgtak fel, a hiVek lecsusztatták a padlóra nehéz vasboáikat és énekelték a kapu felé : . Szép megfésült koldusokat hizlalunk neked, ajjaj... A prófétákból pe,dig elég volt,, ajjaj . . . És párosával egymás kezét fogva, szép gyüretlen ruháikban nekiindulták a kocsiban Utcáknak. Őakkora kapumelletti kőkrisztushoz ért és az mondta: — Engém pedig kiáliitanak ide cégérnek és cino- berrel etetnek naponta. ,-v- r i.. r . És : aztán még mondta: , . . s , ; ; — .Ne’,vegyél magadnak bádogkeresztet, ne. akasz ki engem magádból hideg falak mellére, mert élő, meleg hús vagyok én febenned. ; •• •’ És ő nem vett magának bádogkereszteí. . " • > ' Harmadszor pedig az országúton egy pötöin, asszony- hyal találkozott és az két rívó gyereket hajtott maga előtt. A két gyereknek spárgával egymáshoz volt kötözve a kezük, a pötöm asszonynak pedig izzadságos szallag lobogott a hajában és'kék virgácsot tartott a kezében, mint valami szentelt barkát. , ' - Úgy is jött mint valami szent asszony és a két gyerek mint két patkóban csacsi a szent asszony szán kója előtt. Ő megállította a szent asszonyt és egyszeribe az egész menet keservesen sirni kezdett. A szent asszony pedig mondta: — Ne nézd uram a kezüket, ne nézd . . . M<prt ha pem kötözném meg őket spárgával tóba fürödnének, ha hem járnék mögöttük virgáccsal, fá tetején kukorékolnának, ha kukorékolnának engem tóba dobnának, ha tóba fü rödnének engem fára húznának. És azzal még keservesebb sirás közt elindultak. Egyszer csak látta, befordultak egy keskeny dűlőre. Annak végiben kis tisztás állott és kis ólak voltak azon és nagy, fehér táblák. Az asszony pedig csak átadta a a gyerekeket egy hosszú szakálas embernek és az értük járó két bilétát szépen elásta a mellébe; A hosszú embernek ke^etgsókojt és elment, A hosszú ember komor mozdulatok kal bő tarisznyát aggatott a gyerekek szája elé, abban pedig tudomány volt meg isten. Sok sok kis emberke volt ott az ólak előtt, vagy talán kör alakú vályúk voltak azok. A középen csodálatos fehér táblák között a hosszú szakálas ember ült egy dobogon, fekete nagy könyvvel. Most hármat röffentett és megkezdődött a tanulás. — Első tábla! — mondta a szakálas ember s a gyerekek kórusban bégették: Első tábla, nyiú, miú, Szemesnek áll a világ Ök szegények a fejük búbjáig benne fuldokoltak a tarisznyában. Második tábla nyiú, miú A kása egyszerű, de tápláló étel Ó milyen egyszerűek és tizenötkilósok voltak ! Harmadik tábla nyiú, miú Nincs semmi uj a nap alatt A szegény pedig vegyen sorsjegyet a meny országba. Ekkor a tanulás véget ért és kezdődött a testedzés. A hosszú szakálas ember egy labdát tett a földre és a gyerekeket megosztályozta i-kre, ú-kra és á-kra. S akkor az í-k, ú-k és á-k véresre harapták és pofozták egymást és ez is kész volt. Akkor kezdődött az istentisztelet s a gyerekek énekelték : Szeresd felebarátodat mint tenmagádat. S erre az asszonyok visszaváltották a biletákon a gyerekeket és a hosszú, szakálas ember lehúzta a rolókat. Ő akkor már 36 éves volt és néha piros zászlók alatt kivitte testét a rendőrlovak alá. Egyszer pedig tizenöt társával őt is leszedték egy éhre állított villamosról és mint a barmokat valameny- nyiüket becsörditették egy nyirkos üregbe. Az akkor már tele volt tintásképü emberekkel és a falak kerek lyukai mögül véresszemü szuronyosok kém kedtek közéjük. S amikor megkérdezte a társaitól: miért, azok mondták: Egy éhre forgatott villamosról szedtek le bennünket. S némelyik akkor megpenészesedett kezét mutogatta, amely zöld volt és gyufásan lobogott a esi Magtalan sö tétben.; ■ . Az őrök pedig óriás mágnessel néha kiszippantottak valakit az egyik nyíláson és egy félóra múlva valami véres husdunyhát cuppantottak vissza a plafondról. Olyankor ők tejfehér szemekkel a szögletek kampóin szűkültek, mint a gorillák. De este valaki mindig vissza énekelte őket a priccsekre, csillagok közelségéről, erdős meg szimetrikus városokról beszélt nekik. Mikor megint kihajtották a világosságra ő már harminckét éves volt. A tüfogu hidegben, tüdejében egy elégett veréb szárnyaival még cipelte magát egy hónapig, de aztán többre már nem tellett. Ezt mondta a harmonikás ember s lassan, mintha kurblikon jártak volna a karjai harmonikázni kezdett. A negyedik cellában egyszerű kredencek között megsodort, sápadt arccal ült a költő és a kezeit néha belemártotta a hajába. Ő Így beszélt az égtiszta kagylókhoz: Apám favagó volt: csomóban tuskokat álmodott magának. Anyám lámpásnak álmodta magát fölibénk. Én pedig a halott patakról álmodtam és mondtam nekik: Malmok beleálltak a reggelbe! Reggel ! ! ! Akkor még ültük három világunk: t és másnap yj- indultam.