19 W. Baumeister: Kép M. I. (Német) Mögötte kis emberke futott furkosbottal és az elszakadt madzaggal, amelynek egyik vége a csuklójához volt kötözve, mint a nagyvárosi detektiveknek a bilincs. Zahariás nevetett, hármat köpött a tehén elé s az keserves bögéssel eléje alázatosodott. Zahariás felült a méternyi tehénre s a két lábára ágaskodó bégető állaton belevágtatott az éjjelbe. Már másfélnapja vágtattak s a tehén akkor mondta: amiért nem rugdostad össze a sziigyemet, mint akiket idáig meglovagoltattam tud meg, hogy jó falusi szalona van az egyik felemen, a másikon pedig zamatos kenyér van. Akkor Zahariás igy szólt a tehénhez: — Te tehén, te együgyii tehén, hét éve már, hogy falat nem volt a számban, amióta megmosdattam sze meimet a városok szomorúságában a levegő és az este az én táplálékom. Én most a vörös bankárok közt is a legvörösebb hajúhoz akarok eljutni, hogy beszéljek vele a világ sorsáról. A vékonyka tehén akkor igy szólott urához: — Rántsd meg uram a farkomat, hogy irányt változtassunk, mert bizony a leg vörösebb bankár a tenger irányában lakik, s onnan is egy kiáltásnyira. Zahariás megrántotta a tehénke farkát, s akkor egyszeriben sápadt tűz hüllőt ki a tehénke farka alól s ők egy pillanatra eligazodhattak a beláthatatlan éjjelben. S a harmadik este egy hatalmas város fölé értek és csak látták a házak tetői le voltak görbitve, hogy a felhők szépen elkormányoz hassanak s a tornyok elásottan dideregtek az utcákban. Akkor a tehénke leszállót az egyik leg csöndesebb utcába, s az bizony gummiból volt s a járdákon elektromos szőnyegeken karosszékek futottak kövér urakkal és csupa száznyolcvancentiméteres rendőrökkel. A kertes házak falaiból pedig ezüst gyertyatar tók világítottak s az egész úgy nézett ki mint egy csöndes, egyenlőhőmérsékleten tartott folyosó. Akkor a tehénke egyet rittyentett s menten száznyolcvancentiméteres rendőrré változott s föl és alá kezdett sétálni az egyik leg világosabb palota előtt és egészen úgy-tett, mintha nem is tehénhusból lett volna s mint ha a másik nyolcvan társával a palota kapu ját kellene őriznie. Zahariás pedig belépett a kapun s amint az ócska és bűzös macskabőrökkel a térdein a ház előcsarnokába ért a kipuderozott szolgák hónaljukig húzott fehér harisnyáik ban sóbálványokká meredtek s a kapus is sóbálvánnyá meredt a kerek ablakocska mögött, amint kezét éppen a tűzjelző haran gocskára emelte és sóbálvánnyá meredt és hallani lehetett, amint megrepedezett a frakkba öltözött borbély is és a szép fehér szappanhab megüvegesedett az ezüst csészé jében és sóbálvánnyá merevedtek és kiejtették cilinderük alól a lopott ezüstkanalakat és a kikaligrafált aktákat a ktilömböző országok nagykövetei, akik az aranyozott előszobák ban álldogáltak és a két küszöb alá elhelye zett rendőrfőnök is sóbálvánnyá meredt és hallani lehetett pisztolyaik tompa kongását és bizony csak füst kanyargóit ki belőlük. És akkor belépett a szobába és a forróságban szüle tett madárnyi növények kókadtan leernyedtek a macska bőrök naftalin szagára és a csillárok között tenorozó kanárik is csak sárga homokot szitáltak fel a torkukból. A legvörösebb bankár egy fogorvosi székben ült a terem közepén s a szék oldalán srófok voltak s föl és le lehetett a széket kormányozni. Amikor Zahariás belépett, a fogorvosi székben ülő legvörösebb bankár ép csavarintani akart az egyik srófon, hogy a padló alá szülyessze magát, de a srófok nyekkenve vissza felé forogtak s a szék mozdulatlan maradt. Zahariás illedelmesen levette a sapkáját, a remegő vöröshaju ember elé lépett s igy szólt: — Add ide aranyaidat, add ide a földeket, add ide a pékboltokat, add ide a partok kerítéseit, add ide a bányákat, a feltáratlanokat és a feltártakat, add ide a börtönök alagutjainak kulcsait, a mérnökeidet és orvosai dat, a tengereket és a sivatagokat, sárga téglahalmazai dat a városokban és egereknek való odúidat a falvakban.