58 *. * múlik, legyen ez az egység máskülönben még olyan zárkozott pszihológiai realitás. A konstrukciónál ellenkezően nem a konkrét forma, hanem az általános szerkezet a fontos. A térbenyomulás önmagával azonosnak maradó következetessége, a nem kívülről elhatárolt és megállapított, hanem belülről kifelé törő és pusztán átmeneti stádiumában lejegyzett növekedés törvénye. A konstruktív művészeti alkotásnak eme, a forma egész komplexumán végig azonosan járó és individu álisan külön arculatú tagozatoktól félbe nem szakított teljesedése a kommunizmus jövő élettávlatainak fölérzésé ben györkeredzik. A magántulajdon és család, a faj, osztály, nemzet és haza, a testi és szellemi elkülönülések zsákutcáiból kiszabadult élet szétterülésében és építkezésében. Csak úgy, mint ahogy a kompozíció az individu ális teremtő vagy emberi akaratnak volt lecsapódása. A földi beteljesülésért küzdő, dolgozó, elébe örömmel táruló kommunista társadalom életrendszere szakadatlan előrehaladást, elért eredmények folytonos tulhaladását és elvetését jelenti. Az örökkévalóság és időtlenség gondolatának tökéletes elvetését. Tehát a konstruktív művészetet sem kötheti az esetről esetre adott jelen életrend és formai konstelláció végleges lerögzí- tésének, örökkévalóságba okvetetlenkedő kanonizálásának jámbor szándéka. Minden szentimentalizmus nélkül vethet el egy formát, mihelyt az általa jelölt társadalmi életfölérzéshez tisz tább, erősebb formát talált, vagy mihelyt maga az életérzés, az éltperspektiva változott meg annyira, hogy uj forma vált szükségessé. Az újabb, kielégítőbb, tehát jobb formáért sajnálkozás és muzeális felraktározás nélkül hagyja ott a régit. A konstruktív művészetnek ez az élet és a forma dinamikus logikája szerint lejátszódó fejlődése nem azonos a vallásos polgári művészet örökkévaló és végtelen tendenciájából mai dekadenciájukra lecsúszott epi- gonizmusok „modern“ kérődzésével. A régi nagy vallásos művészettől örökölt ábrázolás és deformálás anya ga, a természet, minden elképzelhető szegényvérü változathoz odaszegődött már váznak. De a vázra aggatott rongyok egyre jobban kopnak és a váz maga is felőrlődik lassanként az örökös használatban. Formalizmusok maradnak, melyek egy egészen nevetséges és meddő dialektikával kergetik egymást vonaltól a színhez és tónus hoz meg vissza, pohárvizes lelki viharoktól pocsolyás nyugalmak felé és újra vissza, élűiről az egész komédiát. A konstruktív művészet fejlődésének életrevalóságát az élet civilizativ gazdaságával és társadalmi alap jaival való közössége biztosítja. Ezek az alapok a szervezkedés és központosítás, a technikai berendezkedés és kollektív haszonelvüség konstrukcióját adják. Egy egész vonalán erősen materiális kötött ségű, erősen fizikai élet és szellem világos, tiszta, tárgyilagos arculatát. A konstruktív művészet vállalja ezt a konstruktív, anyagba, testiségbe való ágyazottságot. És örömmel vállalja a tárgyilagos rendet, az exakt törvényszerűséget, a tudatos élet napvilágát. Vállalja a géptechniká= val és technikai architektúrával való szellemi, formai és anyagbeli rokonságot. A vas és üveg modern gyár ipari szellemben való megmunkálását, logikus formába feszítését. Ez a technikai szövetség adja meg a kon struktív művészet logikus és formai fejlődését és kollektivitását. A konstruktív művészet alkotásai csak úgy gyár- és épülettechnikai üzemek műhelymunkája által készülhetnének, mint a gépek. A múltban a legnagyobb vallásos művészetek korában is megvolt a természet és isten, anyag és szellem kettősége. A dualizmus annál élesebb lett, minél inkább gyöngült a vallásos érzés istenhez ajánlkozó, tehát a természetet isteni képzetek lázában átformáló, átszellemesítő ereje. A végső hanyatlás idején a művészet a már teljesen lebirhatatlan természetet az abszolút festészet tárgyatlanságában próbálta elsikkasztani, hogy a maga immanens szellemének az anyag felett érvényt szerezhessen. A-konstruktív művészetnek nincs szüksége ilyen vészkijáratokra. Benne csak olyan önkéntelenül és teljesen van meg az anyag és szellem egysége, mint egy gyári utón előállított egyszerű acélkorongban pl. A természet elkerülése vagy le- birása azért, hogy a forma immanens szelleme szabadon érvényesülhessen, a konstruktív művészet számára nem probléma. A neve is megmondja: Konstrukciókat készít, a nyersanyaggal való bá li ásmódnakszószoro s, technoformai értelmében. Nem azért, hogy alkotásai gazdasági, gépi munkát végezzenek. A konstruktív művészet a kommuniz mus civilizativ és vele egyként kulturális, kollektív munkájának egész területén hordozza végig tekintetét. Tudja, hogy ez a roppant munkás üzem nemcsak az összesség fizikai létminimumának, de maximális szellemi létének is egyetlen lehetséges megteremtő útja. Tehát a legmagasabb kultúra, a legszabadabb, legteljesebb, egyetemes emberi kibontakozás egyetlen biztos reménysége. A konstruktív művészet higgadt, kritikai szemmel látja a legapróbb gyári részletmunkának is a kommunista társodalomban ént, közösséget tápláló, egységes erejét és magasodó perspektíváját. És ennek a perspektívának, a fölemelkedés biztos jövőjének tudatában lett a konstruktív művészet a kollektív civilizáció és a civilizáció ba ágyazott kollektív kulturális élet, a munka és öröm hirdetője. Mert tudja, hogy ennek a munkának az örömös hirdetésében minden erkölcs és minden emberszabad í tás, minden kollektivitás benne van. Benne van, holott az agitáció mérnöki pontossággal készülő geometriai egyenesek és görbék alakjában történik. Benne van, holott a konstruktív művészet alkotásaiban nem látni egyetlen fölszabadult proletár realisztikus képét sem, nemhogy a proletárok millióiét. De a konstruk tív művészet minden lényeges alkotásában a szétpattanásig ott feszül az archi tektúra és a valóságos térben géperővel végzett szabad dinamikus funkciók akarata. A világnézeti összegezés hatalmas kiáltásai lappanganak tehát a konstruktív művészet ma még tárgyatlan, mert gazdasági és hatalmi okokból a reális térben és monumentális méretekben egyelőre megvaló síthatatlan építkezésű formarendszerében. Igaz: A konstruktív művészet világnézete túl van az osztályharc