61 5. Pedig a munkalehetőségek legbiztosabb bázisa, a szervezet, készen áll. A Prolétkult. Az uj lehetőség, ahonnan a régi lehetőségek továbbfejlesztésének kísérletei, a régi for mák ujratöltögetései, kiszorították az uj lehetőségek kísérleteit. Pedig, ha bármerre magyarázgatunk is, a szervezet célja végeredményben mégis csak az, hogy a mű vészet lehetőségeinek a dolgozók számára való kisajátításával, megteremtse az uj művészet lényegét, amely egy annak formájával — azaz, hogy megteremtse, tudatosítsa, irányba vezesse a dolgozó ember művészetét is teremtő emberi lényegét: a gazdasági és ideológiai közösség felé törő érdekeket, testi és lelki igényességet. Erre pedig minden eszköz alkalmasabb, mint a nyárspolgári szentimentalizmus altatgató szép-értékelése, még ha ez a „szép“ vörösre van is átfestve. A Prolétkult igazi hivatását tehát kizárólag a kor nyelvén szoló, a kor tényeit demonstráló uj művészek teljesíthetik be. Tegnap: akik romboltak; ma: akik építeni akarnak. Még akkor is, ha építeni akarásukban még mindig van szükségszerű rombolás. Még akkor is, ha a nagytömeg egyelőre értelmetlenül áll is akarásaikkal szemben. Ők a kort demonstrálják. A tömeg ideológiájával még nem ért el a saját korához. Viszont ők még nem hallgathatnak el csak azért, mert a tömeg még nem érkezett el mai önmagához, — és ismét viszont: a Prolétkult, az építő szervezet, az uj művészek munkája mellett kell, hogy megtalálja a legpraktikusabb formáit annak az ugyanolyan fontos munkának is, amely a tömeget elvezeti korába. (Ezek a formák azonban nem a polgári „értéke lésed külső átfestései lehetnek.) A két munkának egymás mellett és nem egymás ellen kell haladnia. A tömeg holnap a maga eredményeinek fogja felismerni az uj művészek mai „elátkozott (Lunacsarszkij,Zsizny Iszkusztva 1922.) eredményeit — bár az uj művészek holnap már ismét tovább lendülhetnek a holnappal. (— Erre nézve gyakorlati példákat is tudnék mondani a Prolétkult munkájából.—) A két (— vagy ha úgy szükséges: három, négy —) munkafolyamat kiegészíti egymást. Minek tehát letagadni ezt, minek a felépítésében nagyszerű és hasznosítható kész szervezetet egyetlen munka-folyamat számára lefoglalni, minek a „fontasabb“ vagy „kevésbbé fontos“ terméketlen problémáját hajtogatni, amikor fontos bármelyik is csak abban a pillanatban lesz, amikor valóban csinálják és azt csinálják — ha pedig csinálják, mindenik egyformán fontos, mert egyformán része az egésznek 6. Az egész: a Prolétkult. Vagy legalább is egésszé kellene tenni. Nem a Prolétkult érdekében. A forradalom érdekében. Mácza János A haladó művészek Düsseldorf, 1022 május 29-31 Theodor Dáubler, Elsa Lasker-Schiiler, Herbert Eulenberg, Oskar Kokoschka, Christian Rohlís, Romain Rolland, Wassily Kandinsky, Hans Ryner, Edouard Dujardin, Marcel Miilei, Tristan Remy, Marék Schwarz, Marcel Sauvage, Paul Jamatty, Pram- polini, Pierre Creixamt, Henri Poulaille, Maurice Wullens, Pierre Lariviere, Josef Quesonel, Germain Delatons, Stanislaw Kubicki, A. Feder, Jankel Adler és Arthur Fischer, mint kezdeményezők összehivására 1922 május 29.—31.-én Diisszeldorfban összeült a „Haladó Művészek" első nemzetközi kongresszusa. Az össze hívóknak, amint azt az aláirt névsorból is láthatjuk, egy, a világ háború által nemzeti és faji részleteire szakított, művész-munka közösség újra megteremtése volt a céljuk. Egy közösség meg teremtése politikai és világszemléleti megkülönböztetés nélkül, anél kül hogy az egyesület tagjai tekintettel lennének negymás emberi céljára. A kongresszuson, mint ellenzék, a szocialista világszem- léletii művészek több csoportja is megjelent s mint. az előre látható volt, az előkelő gyülekezet minden különösebb eredmény nélkül fejezte be tanácskozásait. Az egész csak arra volt jó, hogy a világ uj alkotói ettől az át nem gondolt, heterogén pró bálkozástól is serkentve, végérvényesen hozzá lássanak a forra dalmi alkotó erők összeszervezéséhez. A kongresszuson elhang zott komolyabb felszólások közül a „De Stijl" nyomán és Gáspár Endre fordításában alább közlünk néhányat: A Szintetikus művészcsoport proklamáció ja a kongresszus tárgykörébe nem tar tozó kérdésekről Ellene vagyunk a tárgytalan,, de meg annak a tárgyas művészetnek is, mely porondjául szolgál ama támpontnélküli és organizálatlan individualizmusnak, mely az érzésre és intuícióra bízza magát, az öntudatos munkát elutasítja és a szemlélőnek nem nyújt egybet az alkotó kusza hangulatai nak kakofóniájánál. Az érzés és intuíció mint az alkotás forrásai jelentkeznek, de az alkotás jelensége sohasem lesz ter mészetes emberi működés, ha organizált és konstruáló gondolat itatja át. Viszont miután a műveszetnek az a feladata, hogy az egyé niséget, mint végleges lezártságot a legnagyobb helyességgel kifejezésre juttassa, el kell fogadni azt, hogy az individualizmus nélkülözhetetlen. Minden művészi munka, melytől ezt az erőt elveszik, puszta manifesztáció, melynek élettartama néhány év alatt kimerül. Ellene vagyunk azoknak a művészeknek, akik a művészetben egy „magasat" és egy „a lsóbb rendüt TTa rt populaire) különböztet nek meg, mert mi ebben a szentimentális aggszüz romantikáját látjuk, aki bámulva nézi a holdat és egy rózsát. Mi a tisztán alkotó tárgytalan művészetet analitikusan oktató kirándulásnak tartjuk, minthogy csak fejlesztő művészet, nem pedig a teljesülés művészete. A művészek, akik benne a teljesülés művészetét (magas művészetet) látnak, kikerülhetetlenül beleesnek a dekorativságba