62 — vagy a képzőművészet törvényi határain túllépni iparkodnak, ha ugyan nem merülnek bele az amerikai építmények oktalan és céltalan megálmodásaiba, melyek voltaképen csak eltorzult kép zelődései olyan embereknek, akiket érettebb korban Wells regényei ragadnak magukkal. A képnek abban az értelemben kell géphez hasonlítania, hogy valamint ez utóbbi az utilitarisztikus ritmus alapelve szerin organizalódik, azonképen a képnek is az esztétika nem kevésbbé célszerű ritmusa szerint kell megszerveződnie. Ellene vagyunk annak, hogy a „kollektív művészet" elnevezést a radikális művészetre alkalmazzák. Ennek a megjelölésnek indokolásául utalhatunk a feltételezett gondolkodásra és az érzések kevertségére, ami körülbelül annyit jelentene, mintha az orvostudományt burzsoá-, a filozófiát szo ciális ügynek minősítenénk. De amint a szocializmus a jelenlegi társadalomban csak mint a kritikai munka módszere jelentkezik, úgy a kollektivizmus doktrínája munkára való ösztönzést képez. A szocializmus szempontjából, mely a jelen társadalmi organiz mus, mely lényegileg kritika, az uj társadalmat mint a réginek feltételező cél, feltételező jutalom, az aktivitás oka. A szocializ mus, mely lényegiley kritika, az uj társadalmat mint a réginek megjavított kiadását fogja fel; de a gyakorlatban, mint az európai materialisztikus kultúra létrehozta jelenség, reális megvalósulásá ban csak az európai kultúra maximális feszültsége lesz. A filozófiának, tudománynak és művészet nek nem lehetnek hátorozott- céljai, mert céljaik csak a saját belső mozgásukban állanak; a jövő, melyet meg nyitnak és alkotnak, csak egy individuumnak, egy kozmoszbeli egységnek megváltozásával formulázható. Ebben az értelemben a radikális művészet egyszerűen a jövő művészete, annyiban, amennyiben ezt a jövőt alkotja, a jövendő kultúra művészete, mely uj és szélesebb szellemi lehetőségeken és szintetikus alapon, nem pedig analitikus ismereteken fog felépülni. Úgy találjuk, hogy a szocializmus jogán való gondol kodás a festőnek, mint magánembernek szintén jogában áll, de nem áll jogában mint gondolkodónak az esztétikai alkotás területén. Ellenkező esetben ez a feladatok megszületésére, elkerül hetetlen konvenciókra, szofizmákra és pártszellemre vezetne, mely az egyén teremtő erejét mindig és mindenütt taktikai kapcsok közé fogja ékelni. Továbbá, a kollektív művészet képviselői ezt a művészetet olyaténképen művelik, mint amely a nézőt aktive magával viszi és az ebben a formájában nyilván az „öncélú művészet a szét bontását célozza. Mi a magunk részéről úgy találjuk, hogy a művészetnek épűgy mint a tudománynak, önálló diszciplínának kell maradnia. Megengedjük, hogy előbb-utóbb lehetséges lesz a sommás aktív művészet megvalósítása az önálló művészet határain kívül. Ennek indokolására felhozzuk, hogy egy csapat festő, aki egy darabig velünk együtt az analitikus felbontás munkájával foglalkozott, ezt a tárgy rombolás munkájának fogta fel. A részritmus (vagyis a mozgás) tanulmányozása alapján ezt mint a kép határain kívüli mozgást fogták fel, minthogy lényegét illetőleg még a képben tökéletlen mozgás volt; a kép kon strukcióját mint általánosságban való konstrukciót és a művészeti ismeretek megszerzését mint bizonyos praxis előkészületét használták. Unatkozó gimnazisták módjára elhatározták, hogy a tanulás célja egy mérnöki, építész vagy doktori diploma elnyerésében és nem magában a tudományban keresendő s ennélfogva ipari dilettantizmusba hullottak, mely nemcsak a művésznek, hanem a konstruktőrnek is önmegsemmisítésére vezet, minthogy a meg felelő technikai ismereteket minden valószínűség szerint csak a reménytelen egység stádiumában nyerik el. Továbbá ugyancsak a tárgyatlan konstrukció folytán, melyet nem analízisnek, hanem szintézisnek fogtak fel a képben, tel jességgel széttörték a kapcsolatot a világ és az egyén között s mig az uj esztétikai hatások befolyását elvesztették, ismételni kezdték magukat és a művészetet immár csak zenei kellemességgé változtatták, melynek idővel tényleg elkerülhetetlenül meg kellett volna valósulnia, ami ismételt bizonyítéka annak, hogy mindezen esetekben dekoratív művészettel van dolgunk, mely mindig azt a törekvést mutatja, hogy kilépjen az esztétikai gondolkodás ha táraiból és valamely más tartalmat rejtsen. Mindezen esetekben nincsen egyébbel dolgunk, mint egy csapat festő direkt vagy indirekt vallomásával, akik az ana litikus munka számos esztendeje után rájöttek arra, hogy a szintetikus munka a legtöbb ellenállás utján, vagyis a tiszta mű vészetben lehetetlen és ezért előnyben részesítették a legkissebb ellenállás útját — miközben nemzők vitték a művészetet, hanem az vitte őket, mint hegyről alágördülő hólabdákat. Ezért állítjuk mi teljes határozottsággal, hogy minden esetben és minden beszélgetésben a kollektív vagy problematikus művészétről, valahányszor a festészeti szintézisről és nem az analízisről van szó, utilitarisztikus tárgyak előállí tásának művészetével van dolgunk, itt tehát a művészet hátvéd jéről és nem rohamcsapatáról van szó, vagyis a radikális mű vészet kezdődő eláltalánosodásáról, mely abban a pillanatban megy végbe, mikor ez iparművészeti vagy dekoratív művészet alakjában hatol be a művészetbe és közeledik az elismertetéshez. A tiszta esztétikai gondolat mozgalma csak a radikális művészet értékeinek újra határo zása utján mehet végbe, az individuális meghatározás, a tiszta művészeti kultúra utján és nagy egészében ugyanazon az utón, melyen a tiszta tudományos gondolat is halad — a koz mosszal vivott harc utján, mert nem az iparművészet, hanem a tiszta művészet és a filozofikus gondolkodás az, aminek nem az élet külső megszervezésével, hanem az egyéni princípiumaival van dolga. A szyntétikus-csoport nevében Iwan Puni, Kari Zalit, Arnold Dzirkal. Deklaráció a haladó művészek első óíisseldolrfi kongresszusához. I. A „Gegenstand--Objet“ című folyóirat képviselője vagyok, mely egy internacionális érzület szócsöve és az uj művészet csak nem minden országbeli vezetőit egyesíti. II. Ezt az érzületet az a törekvés jellemzi, hogy elutasítja a szubjektív vizionárus világszemléletet és az általános reálist épiti fel. III. Annak, hogy az érzület nemzetközi, az a tény szolgál iga zolásául, hogy Oroszországban a teljes elzártság hétesztendős szakaszában ugyanazok a problémák vetődtek fel, melyeket nyugati barátaink tűztek maguk elé, anélkül, hogy egymásról tudtunk volna. Oroszországban egy kemény, de eredményes küz delemben megtettük az első kísérletet az uj művészetnek széles társadalmi és állami méretekben való megvalósítására. IV. Ezenközben megtanultuk, hogy a művészeti haladás csak olyan társadalomban lehetséges, mely nagy egészében uj szerve ződési formák felé halad. V. Haladás alatt itt azt értjük, hogy a művészet megszabadul attól a hivatásától, hogy cicoma, dekoráció legyen kevesek lel kének felderítésére. Ez a haladás abban áll, hogy bebizonyítást és magyarázatot nyerjen, miszerint az alkotás minden embernek joga. Ezért nincsen semmi közünk azokhoz, akik kolostorba zárt barátok módjára istentiszteletet űznek a művészettel. VI. Az uj művészet nem szubjektív, hanem általános bázison épül fel, mely tudományszerüen megállapító és természetéhez képest konstruktív. Nemcsak az úgynevezett tiszta művészet kép viselőit egyesíti magában, hanem mindazokat, akik az uj kultúra előőrsei. A művész, a tudós, a mérnök a munkás édestestvére. VII. Az uj művészetet ma époly kevéssé értik meg, mint máskor és pedig nemcsak a társadalom, hanem — és ez a leg veszélyesebb — azok sem, akik haladó művészeknek nevezik magukat. VIII. Hogy ezen állapot ellen harcolhassunk, szükség van egy egyesülésre, mely gazdasági erővé alakul ki. Csak ez a harc az, ami bennünket egyesit. Ha csupán néhány magát művésznek nevező ember materiális érdekeit akarjuk védelmezni, nincs szükségünk extraunióra. Hiszen vannak nemzetközi festő-, mázoló- és cimfestő szakszervezeteink, hivatalosan ezekhez tar tozunk. IX. A haladó művészek Internacionáléját olybá tekintjük, mint az uj kultúra harcosainak erődjét. Itt kell, legyőzni a művészet régi megjelenési for máit. Itt kell megtalálni kollektive azt az utat, melyen az alkotó produktuma viszonyba hozható az összességgel. A „Tárgy“ szerkesztősége: El. Lissitzky Elie Ehrenburg