I í j ! I A modern lirizmus Walter Gropius Pierre Bourgeois (francia) Modern lirizmus! Álljunk meg tisztelettel e kocká zatos szóösszetétel előtt. Nem vált-e általános szokássá annak kijelentése, hogy a liraiság első feltétele az örökké valóság? Ez a közhely tendenciózus. Az örökkévalóság ön magában erőtlen és eleve rászorul arra a segítségre, melyet a jelen nyújt neki a maga sajátlagos csodáival. Egyik művészeti mozgalom sem remélheti, hogy a jövő számára évszázadot fog jelenteni, ha nem vetett számot a pillanat méltóságával. Sőt azt hiszem, nem lehet elke rülni a behódolást bizonyos csak fizikai aktualitásu té nyeknek, felszínességeknek, talán gyerekségeknek sem. Minden győzelem egy darab önfeláldozást követel; a siker feltételezi a kegyetlenséget. Világunk szüntelen változó- sága, mely a formák és eszmék fejlődésében impulziv len dületet jelent, a kísérleti tudományok roppant felgazda godása a mindennapos felfedezések aggasztó atmoszférá ját teremtették meg körülöttünk. Kartársaink közül a gon dolkodóbbak naponként lázas érzelmi rázkódtatásokon mennek keresztül. Ezek enyhítésére elkerülhetetlenül szük ség van az ügyes és efemer magyarázatokra. Ebben talál ható fel azok szerepe és érdeme, akik a lírai anyagba köz vetlen kifejezéseket, prekér célzásokat vittek bele: Jazz- Band, közgazdasági hirlapirás stb. De másfelől meg mennyi páthosz van ezeknek a művészeknek sorsában, akik eljegyzettjei a felejtésnek, mert az elemekből csak mu- lékony látszatokat percipiáltak s mégis azok kíváncsisá gát ösztökélik, akik ugyanezekben a gesztusokban a hal hatatlanság fenségét fogják láttatni! Az igazán éleselméjü kritikának ugyanavval a meg becsüléssel kellene közelednie a félbenmaradt felfedezők höz, mint a teljes hódítókhoz. Ezeknek és amazoknak egy formán meg kell, hogy bocsáttassanak az ő bűneik, mert hogy igen szerették a modern lendületet. Noha ezt a tételt sokan parvenühiuságnak tartják, állítjuk, hogy korunk csodálatos plasztikus és morális tragédiája egy modern művészet legmagasabb rendű iga zolása. Valahányszor hozzáértéssel akarunk beszélni korunk lirizmusáról, szünet nélkül azokra a szellemi értékekre kell gondolnunk, melyek civilizációnk jellemvonásait ad ják. Kíséreljük meg ezeknek rövid analízisét. Két egymást kiegészítő és egyben egymásnak ellent mondó elem határozza meg a ma lelkiségét. Szimbólu maink: a klubfauteuil és a rádiográfia. A kényelem és a kutatás; a biztonság és a kockázat. Ebben a kettőségben van a mi erőnk. Féktelen vá gyak és szorongások szunnyadnak bennünk. Félredobtuk Félkőlaiúú álását. tee umlhwyrdgov rgdocveniatfsss a művésznyakkendőt és a költői frizurát; irtózunk a túl zott gesztusoktól — és mégsem hagyunk fel az ismeretlen kutatásával, melynek célja a csodálatos kihüvelyezése. A gépkonstruktőrök és nagyiparosok mohón élvezik tár sadalmi helyzetük privilégiumait; és mégis dús kényel mük közepette minduntalan uj, mindig vakmerőbb és nyaktörőbb „kombinációd ingere ragadja magával őket, Mit jelent ez? Azt, hogy a mi korunkban az üzletember és a művész nagyságát egyformán az teszi ki, ha egy szerre a legkisebb és a legnagyobb erőfeszítésre töreksze nek, a hasznosra és a csodálatosra, az organizációra és a prófétaságra. Ebből a kettősségből következik a pragmatizmus és az intellektualizmus szintézise. A feltalálás bravúrja és a rendszeresség végre összetalálkoztak. Az intelligencia izgalmas sors felé vonja az intuíciót. Valamint a filozófiai és társadalmi mechanizmus a