pelásunkrá tizenkét hangjának Melos-lehetőségeiből indul ki és ezen Melos-lehetőségeket ritmikus-harmoni- kusan értelmezi, szorosan vett zenei értelemben, az intuíció szférájából az érzéki megélés szférájába, a zene, atoniális-mélikus pólusától a tonális ritmikus pólus irányába: a tulajdonképeni zene Hándel és Bach értel mében. 4 A mi tizenkétíokos egyenletes temperálásunk 479.001.600 Melos-lehetősége elmozdithatatlan, meg változhatatlan. A tiszta Melosnak konstrukciója. A muzsikus melograf; értelmezi, jelzi a Melos- lehetőségeket, az atonál-mélikusból, a személytelenből értelmezi őket, egyénisége tonális-ritmikusába, az ab sztraktból a konkrétba, a konstrukcióból a megélhetőbe, atotalitásbóla „véletlenbe": hangulatainak, inspi rációinak, ötleteinek, rutinjának — szóval személyes lehetőségeinek „véletlenjébe. Tonális, ritmikus zene az egy hangon való dobolás, a dudolás, a jódlizás ezen hang „Oberton“-fokain; fizio lógiai értelembe vett, keletkezőben, születésben leledző zene. Atonális, mélikus zene: a mi egyenletes temperálá sunk tizenkét hangjának állandóan megismételt értelmes leéneklése vagy lejátszása azok Melos-lehetősé- geinek és ritmikus harmonikus értelmetlenségük vég- telenszámu lehetőségeinek felhasználásával. Zene, mint a fejlődés csúcspontja, koronája. Az egyenletes temperálás zenéje nem s ért het i a fület, mert a hangok és hangközök ki vannak egyenlítve (intonálva és temperálva), mint a napredszerek egymás között (a makrokozmoszban éppúgy mint a mi krokozmoszban), mert súrlódások, zörejek nem lehet ségesek — „összeütközések" nem fordulhatnak elő. A tizenkétíokos egyenletes temperálásnak megvan azonkívül még az az előnye, hogy az elképzel hető legjobban megközelíti azon hang „Oberton"- sorát, melynek intervallumaiban érzéshullámzásaink, affektusaink meggyökereztek. Csak a tizenkétíokos temperálásban találha tók fel ezen formaképző intervallumai az „Ober- ton"-sornak, a raconális menyiségviszonyoknak egészen elenyésző eltéréseivel az irraconálissal szemben. A tizenkétíokos temperálást zeneileg praktikusan kipróbálta Bach a „Wohltemperiertes Klavier"-ban. Az atonális melikus zene tehát az elképzelhető leg szerencsésebb egyesítése a fül- és hangulat-zenének, egyesítése a Mélikusnak a Ritmikussal, a temperálás Irra cionálisának a hang Racionálisával, a végérvényesen kielégi tő megoldása, megváltása a zenének véletlentől, a patologikustól — az etikus irányába — a zene két pó lusának szükségszerű érintkezése, érdemleges egyesülése az Igaznak és Szépnek. Goethe megsejtette az atonál-mélikus zenét. Rameau unokaöccséhez irt megjegyzéseiben megkülönbözteti a zenét, mely a fülhez szól a hangulat-zenétől, és a kettő egyesítésére — a hangulathoz szóló tökéletes fiil-zenévé — az egyenletes temperálást hozza fel, „wodurch eine entschieden durchgreifende höhere Musik erst mög- lich wird ..." (miáltal egy mindent átfogó magasabb- zene majd csak lehetségessé fog válni.). Hogy miképen értelmezi valaki a Melos-t, az ab sztrakt Melos-lehetőségeket, az az ő saját, individuális, teljes egészében személyes művészete a szó legszorosabb értelmében, amely a kritikának is alá van vetve. A Melos egyszólamu, monodikus: a ti zenkét jóltemperált hangnak tetszésszerinti egymás utánja. Mivel azonban — mint már említettük — a tizen- kétfokos egyenletes temperálás az elképzelhető leg jobb megközelítése a hang „Oberton"-sorának, tehát az eredetileg egyszólamu Melos harmóniai tekintetben többszólamulag „obertonklanglich", akkordszerüen, po- lifonikusan is (a tonálritmikus pólus irányában) értelmez hető. Ebben rejlik az atonális végtelen (mert individuáli san személyi!) fejlődési lehetősége. A mi európai zenénk többszólamúsága a fauxbourdonon alapszik, melynek elve: egymás mellé sorakoztatni a melódia egyes hangjainak „Oberton"- akkordjait. Amig azonban a tonális zenében egyes szólam-pa rallelek eleve tiltottak, az atonális zenében ez egészen alárendelt szerepet játszik. Hogy valaki az atonális zenében valamely helyen egyquint-, quartterc-, sext-, septim-, vagy secund-faux- bourdon-t használ — ez az illetőnek teljesen egyéni ügye, ízlés dolga, ami temperamentumával, faji jellegével, ér zékiségével függ össze. Az atonálisban csak egy elvitázhatatlan törvény lé tezik; a Nomos: a tizenkéthang törvénye. A közép kar fauxbourdon-szabályai és konvenciói (összhangzat-, illetve akkord-tan és kontrapunkt) abszolút hasznave hetetlenekké váltak, tehát teljes egészükben a zenetörténe lem területére és múzeumokba szorulnak. Helyüket a Melostan, Melos-értelmezés és — a szigorú de tárgyila gos zenekritika foglalja el. Ford: E. W. 42 Átröpültük a szárazságot s most tavaszesőt és vaszöldet énekelünk az embernek. Arcunkkal végre a napfelé fordulunk, kibonthatók vagyunk, fák vagyunk, kövek vagyunk, tengerek vagyunk, gyerekeink vannak millió számra s ha utazni akarunk nem ülünk föl a helyiérdekű vasutakra. Aki nagyot mond kicsit cselekszik s szomorú, hogy mindnyájunkban lakik néhány szarka madár. Ha élni akarunk, teremtenünk kell, s hogy teremthessünk szivünk fölé föl kell szerelni a sárga patikamérleget. 1-2-3-bizonyos, hogy az általános számítá sokon múlik minden. Ó testvér, ki bent élsz a gyárakban és mű helyekben s töröd a vasat, hogy kenyered legyen belőle — gondolj rám, akinek se kenyere se vasa nincsen. Nappal van s az ég fekete hamuban alszik fölöttem. Ki hallja meg föl-fölkiáltó harangjaimat. Hiába minden, zárt kapuk előtt állok s sze meimből kihullanak a csillagok. Fájdalmaim üvegszilánkjai néha még föl röpülnek a széllel, de teli pohár viz van a kezem ben s tudom, hogy a lány fehér ingecskéjében meghal ezen az éjszakán. Ó jaj, jaj ez a mi sorsunk: Az ég alszik a lány meghal s mi tavaszesőt és vaszöldet énekelünk az embernek. 43 Városok fekete tavaiban fürdetjük életünket néha felénk hajolnak a dolgok hogy meg simogassanak néha kiáltunk s néha jégosz lopok alszanak bennünk mozdithatatlanul egészen kicsi pont vagyok ó jaj jaj álmaim gabonaföldjén virágzóm egyedül hangok és vonalak vannak az életben amiket soha sem fogunk megfejteni s az egyik állandóan vonz s a másik állandóan taszít bennünket esténként a palánkok tövébe menekülök s jobb kezem mutatóujjára fölültetem a szemeim aki elveszik az örömet okoz a többieknek adjátok ide a kezeiteket hitek és emelkedések áradnak belőlem halleluja, halleluja a világ mechanikus lendülete az én anyám és piros ruhás lányom máma élünk de ki tudja mi lesz velünk holnap aranytolú madarak sírnak az idegeimben induljunk el hogy idejében találkozhassunk vele a mesterlegénynyel aki boldog szamarán ép most érkezett le a hegyekből 44 Tenyereimbe virágmagvakat ültettem a nap fölissza körülöttünk a pocsolyákat s a tulajdon erőnk az ami szimpatikussá vagy antipatikussá tesz a gyönge ember szappanbuborék alatt ül és harmonikázik az erős ember sorsa egyszerű s az állatok meg érzik a jóságot ami pirosra süti az arcát és benne ugrál az izmaiban de vannak tüzek amik mindnyájunkat megéget nek a legveszedelmesebbiket tavasznak hív ják s a szív fiatalon elporlad ha találkozik vele 37 éve annak hogy az anyám útnak indított és azt mondta eredj és vigyázz keresztben el ne szaladjon előtted a fekete macska aki elindul mindig árkok felé indul s minden 24 órában rászáll az este még látni ahogy a méhek teli kosaraikkal átván dorolnak a folyón de ez már csak az ese mények utójátéka aludni szeretnék és észrevétlenül átváltozni magammá ki lát majd le a kút fenekére ahol az előttünk még ösmeretlen idők képe van elrejtve egy bécsi szobaasszony lámpája alatt ülök erdők és viharok sírnak ki belőlem és semmi nem igaz abból amit mondok Kassák Lajos