i0guiiJ3M 'o Április tizenharmadiki eset A tagjai kicsit fájtak még, azért keményen lépkedett. A vidéket itt körül még nem ismerte, zsebeit megtapo gatta, jobb vállát felhúzta, ez volt a rendes szokása, ha valami izgalomfajta érte. A nagy sárga háznál emberekkel találkozott, aztán továbbment, ott csendőrök állitották meg, egy házba vitték, a francia határállomás volt. Nyugodtan és kemény szavakkal beszélt, a kiejtése valami különös volt, de mindent megértettek. A ha tárrendőrség vezetője, rosszfogu, megsavanyodott, epebajos szikár tiszt, biztosra vette- hogy kémet fogott, nagyon örült, hogy ötven éves korára mégis csak karriért csinál. Huszonnyolc éves volt, mikor idehelyezték, az egyik osztályfőnök elszerette a feleségét, ezért botrányt csapott. — De igen, én a holdból jöttem, legyenek szivesek, ne csináljanak nehézségeket, különben is, táviratozza nak. A fővárossal érintkezésbe léptek, bár az idegennek papirjai nem voltak (ahogy leért, a jobb foggantyut erősebben rántotta meg, a gép összetörött, lángokban, a hátsó ülésen az okmányok is, mesélte ő) mégis a követ ség kétségen kivül igazolta hogy a Holdbéli Látók Köz ponti szövetségének egyik tagja az idegen. A nagy bankettek megkezdődtek, ünnepélyes fogad tatás, az újságokban hasábok, a márvány köztereken és a felhőcirkálók tetejéről a radiophonok beszéltek. Egy nap alatt minden elnök, minden vezető, minden főválasz tott felkereste. A nagy vacsorán történt azután, az első meglepetés. Az idegen, ahogy koccintottak rá, nem ivott bort. Nem sértődtek meg, mert azonnal megmagyarázta, hogy náluk nem szokás bort inni, nem is esznek, ők ilyenek, hozza rokoni üdvözletét. Az újságok erről bőven beszámoltak, a kinematográfok a poháreltolás pillanatát mindenütt vetítették, egy nagy borkereskedő cég tiz millió dollárt ajánlott fel neki, ha az ő borából mégis iszik. Egész rendes dolog volt, az amerikaiak azt mondták, egészen jól dolgozik. Naponta jöttek meglepetések. — A Világbank euró pai fiókjainak vezetője megkérte őt, közvetitse össze köttetésüket hazájával. Ennek ellenében felajánlott kisebb országot, szigetet, világrészt, amit kiván. A holdbéli ember először nem értette meg, mit akar, azután azt kérdezte- hogy minek az neki. Ö ugyan hallotta, hogy itt lent vannak bizonyos birtok, tulajdon cimü tárgyak, illetve a tárgyak ilyen neveket kapnak, ha valami kiválasz tott ember közelében tartózkodnak és azok rendelkeznek felettük, igy értette meg nagy nehezen a földi nyelvekben lévő enyjém, tied, satöbbi szavakat, azonban ezeknek praktikus értelmét, hasznát, okosságát, célszerűségét nem tudta felfogni. Fényjelezte világosan a holdbeliek villogó nyelvén az egyik akadémia filológiai professzorának, micsoda gondja lehet mindenkinek és micsoda kompli kált dolog lehet az, hogy ellenőrizni kell és nyilvántar tani kell és fel kell ismerni, hogy minden egyes tárgy külön-külön kié. Csöndes ember volt, mosolygott, felhúzott szemöl dökkel csóválta a fejét. És igy jöttek egymásután az érthetetlen és csodálatos dolgok, amiket hűvösen és udvariasan, kicsit nevetve háta mögött, itt-ottan a városokban tudomásul vettek. De egyik sem volt káros. — Egész kedves bolond ez a holdbéli — mondták, sőt volt olyan, aki a vállát is megveregette. Aztán megtörtént. Először kicsinyesen és gomo- lyogvajCselédpletykaként mondták csak a szálloda pincérei, aztán mindjobban elterjedt, végül, tán az ötödik napon,