58 Szomorúságot összetörni a szívben meg nem épített terveim s ó távozó barátaim a reggeli vonatok ablakaiban a gyűlölet itt van de az erdő felkuszott az ég kötelein a fény közelében tartózkodunk leheletedben érzem a józan ember részegségét örvénylés a halanték körül s a megsebzett szarvas fájdal masan bőg a csöndben a megfeketedett tüzek alatt szomjúságom kiöntöm mint a megülepedett vizet a dolgok beszélnek hozzám s nem tudom ki vagy s hogy fehér vagy vörös-e a kapu ami becsukódott mögötted nem kell hogy a varázsló kezei érintsenek asmerem a vihart ami az éjszaka slepjében kisért forgólépcsök ahogy a színházakban kívánják s a tőid ből kiszakadnak a csillagok gyökerei hideg fémek siklanak szemeid mélyén egy ember fölérkezett a hegyre az ágakon látni ahogy a vér megfagy 59 Fiatal lány alszik az éjszaka mélyén az elsülyedt vánkoson alszik gyantamezőket lélegzik vérengző állataival a moziigazgató elvonult a horizonton ismeritek a kérdést ami a szemek kutjából emel kedik föl kisgyermek a kerekek előtt kinyitott szárnyakkal szerelmünk árnyékát legyezzük kiáltásod át töri a falakat igy törüljük le a táblát amire életünket rajzoltuk nem tudjuk merre visz a hajó amin ülünk egy felhőrongyra van feltéve minden nyugtalanság átvérzett köd beszélgetek veled az elvonult színben az éjszaka vastraverzeiben és a telefonkagylók zúgásá ban egy vörös hajú fa nő föl a lány ablaka előtt tenyereimen átszűröm a világosságcsöppeket lábaink alól naphorgonyok emelik a tavaszi földet rokonaink a kiengesztelhetetlen vadászok és a kormány- rudak kezelői 60 Fölemellek hogy lássanak kőből vagy te elrejtett karmokkal és fényerekkel a homlokodon a hang és szín törvénye nem idegen nekem és meghatározza előttem a tájat lassú mozdulások az unalom f lhői esőznek ellenségeink átlátszó tagokkal ülnek a kanálisok rácsain megzsufolt pillanat a harcok trombitái összetörtek anyja mellén kövéren csüng a magzat s k tudja mi lesz belőle a könyörületes ábrázatot keresem akit valaha jól ismertem gazdátlan tányér az asztalon a fa hegyén egyedül él a madár és fekete éneket sir nyissuk ki az ablakot ahonnan a győzelem em bereit látni összetartozás szavai kikelnek a homokban mellettem vagy és a tied vagyok énekelj a sötét házak között isten bárányai menetelnek Kassák Lajós HANS SUSCHNY Középen áll a nagy hegy két fogantyúja van és elektromos óramüve minden este jön a babasszony és felhúzza akkor ő elvándorol a hideg síkságra az éhező kertészekhez átmelegiti őket forró gyantájával reggel fáradt 2 méterrel alacsonyabb és egész nap csúcsa felépítésén dolgozik Alitok a nagy mezőkön sárga karjaitokkal dél zóna végtelen fái törzseitekben néger gyermekek nőnek és zabolátlan testvérkéik nyitott szemekkel mióta az átlátszó üveglapok a sivatagok és kis erdők mély árkaiból bugyognak azóta a vakok és szegények puha kéreggyürüi- teken felkusznak a nap tiszta fényébe fehérek a ti gyökereitek, fekete a mézetek és sárgák az ötlevelü magvaitok Kéreg vagy testem körül mely a homokbuckán áll két fényes lap között megyünk és keressük szem lámpáink csomóját lábaink alatt forognak a mezők és barna uccák tölcsért futsz a nedves földbe kúthoz viszed a fénykorsót és ledobod lenn a fekete tükörben látom gyermekarcod Ford: Gáspár Endre Az eldologiasodás és az uj művészet A proletáriátusnak, mint társadalmi típusnak jellegét Marx hátrahagyott müveinek második kötetében a követ kezőkben határozza meg: „A proletáriátust a kapitalista társadalmi rend termelte ki magából. A tőkés osztály szakadásával a proletariátus is elszakadt az emberséges ségtől. A különbség csak az, hogy mig a tőkés osztály ebben az eltávolodásban jól érzi magát annak fentartá- sára törekszik, hisz a hatalmát köszönheti neki s lát szatra kiéli benne magát: addig a proletárt tönkreteszi ez az elembertelenedés, amelyen nem tud változtatni s ami őt állati sorba taszítja le. Az „eltávolodás" (Selbst- entfremdung) amiről Marx beszél, a termelési rend struk túráját tükrözi vissza, annak az áruprodukciónak rend jét, amely tökéletesen eltakarja a mögötte rejlő emberi viszonylatok valóságos mivoltát... Megváltozhatatlan- nak tetsző vonatkozások rendszerébe születtünk bele, egy „második természetbe", amely épp oly kérlelhetetlen törvényekkel uralkodik el rajtunk, mint az első. Ez a „második természet" a termelési rend munkavilága, mely egyforma szigorral kényszeríti törvénye alá a tőkést csak úgy, mint a munkást. Ez a rend s a föléje épített morál a tőke érdekében, a munkás ellenében s a meglévő álla potok fentartása érdekében működik: szerepének legfőbb bizonyitéka, hogy morálját, tudományos köntösbe öltő-