H O R I Z O N T Bortnyik Sándor és Hevesy Iván vagy az elövezetett Zöld Szamár. Számtalanszor leirtuk már, hogy az uj művészet az uj szociális ember lirai életének adekvát kifejeződése és tilta kozunk ellene, hogy nagyszájú fezőrök és fafejü dilettánsok un dorító pocsolyává piszkiísák. Amit eddig a pesti úgynevezett „uj művészet" produkált elrettentő giccs volt még a dilettantizmus ban is és nem sokat törődtünk vele, ez az ártatlanak látszó játék azonban hovatovább döglesztő iszappá sűrítette magát kooperált, fuzionált és végre, mint Zöld Szamár cég a Petőfi Tár saság Szávai Gyulájának szárnyai alatt bearivált a Jókai Centenárium bálestélyére. Még emlékszünk rá, hogy Nagy Endre kabaréja annak idején milyen szimpatikus gesztussal harcolt a művészet és politika reakciósai ellen, pedig a ma már tintilinti Nagy Endre, akkor sem volt egyéb dadogni tudó zsurnalisztánál, nem akart egy uj világképet kialakítani és soha sem irta ki magát szociáletikusnak vagy épen szociálíorradalmár- nak. Azóta azonban minden a múlté és a számos gerinctele neké lett. Végre megjelent a Zöld Szamár, hogy tribünt állitson föl a szipadra kívánkozó uj művészetnek és a reakció ellenes harcanak. De ahogy ma Pesten minden csak blöff, úgy a Zöld Szamarat is az alkotás és harc emberei helyett könyen hajtogatható frázissal és fürge alkalmazkodóképességgel bélelték ki. Két előadás után, amiknek müvéspi értékéről szintén meg van a mi tárgyilagos, de nem épen hízelgő véleményünk ez a talán mégis többre hivatott társaság, mint valami malacbanda a falusi farsangra, kibéreltette magát a legreakciósabb társaság Jókai feudális zsenijét ünneplő bálestélyére. Senki se érveljen azzal, hogy a „forradalmi tett" mindenütt forradalmi tett marad. Kétségtelen, a Zöld Szamár junius 10-iki szereplése megint csak a pesti fiatalság komolytalanságát, felelőtlenségét és antiszociális voltát bizonyítja. S itt most nem az uj művészet „Magyar írás fiókáiról" hanem két állítólagos reprezentánsról Hevesy Ivánról úgyis, mint magát kollektív és etikusnak neve zett kritikusról és Bortnyik Sándorról úgyis, mint az egye dül megváltó tendencmüvészet képviselőjéről van szó. És beval- juk, hogy mi most nem az objektív szemlélő pózában Írjuk le ezeket a sorokat, a Zöld Szamár dicstelen derékbatőrése, mint az uj művészet képviselőit egészen közelről érint bennünket. Igaz, hogy a társaság első előadása után, ahol Hevesy Iván a bárgyuságig kedvesen el selypítette „hogy mi nem. vagyunk futu risták, se dadaisták, mi groteszk vagyunk, mondom ez után az állást foglalni nem mérés után nem sok jót vártunk a továbbiaktól — .de ekkora „groteszk" cselekedetre még sem voltunk elkészülve. Tudtuk, hogy ez a társaság nem fogja megkoszorúzni a politikai gerinctelenséggel keresztre feszitett uj művészeti törekvést, de nem hittük volna, hogy életének első hónapjaiban a Gellért-száloba gróf Haller Jánosné védnöksége alatt konfettivel, szerpentinnel, léggömbcsatával, tombolával és jazz-banddal egybekötött szépség és táncverseny közepette megöngyilkolja magát. Béke hamvaira és isten vele Iván! Bortnyik Sándortól azonban, akiről feltételezzük, hogy a Zöld Szamár-ral együtt ő nemi tért meg a csöndes alvilágba, épen múltjára való tekintettel kötelességünknek tartjuk számon, kérni, hogy hát hogyan is próbálná nekünk megmagyarázni ezt a szociális tettnek nem igen mondható feketéinkét? S hogy mennyiben azonosítja magát ezzel a szomorú komédiával? Végreis elérkezett annak az ideje, hogy nyíltan beszéljünk elgondolásaink ról és a cselekedetbe formálásig komolyan vegyük azt, amit mon : dunk. Ma már vége a konjunktúra politika lehetőségének s kell, hogy a modern jelszavak alatt úszó müvészetimitációnak is vége legyen. S ha ennek a különben magától értetődő elvnek az érvénye sítéséért egymás közt is harcolnunk kell — mi erre is készek vagyunk. Nincs más mód: egymás mellett vagy egymás ellen az uj művészetért. K—k L—s. Viszont Raith Tivadar tanár és szerkesztő ur valami temet kezési egyletben előadást tartott, amelyben megállapította, hogy Ambrus Zoltán volt az első, aki a magyar irodalomba uj szellemet hozott és kijelentette, hogy viszont a „Nyugat" után következő irodalmi „próbálkozások" (értsd a ,,Má“-t) csak dekadenciát, de semmi újat és értékeset nem hoztak. Tehát: egyedüli „hitteljes" a Magyar írás és olvassátok a tanár ur „Szerelem, Halál, Hit, Isten, Harc, Küzdelem" müveit. Ezek ptán nézzük meg a hitteljes és nem dekadens s az uj művészeti törekvésekért küzdő M. Fűzfának legújabb számát. Az „uj művészet orgánumát" R. T. ur szerkeszti felelősen, mellékszerkesztő Segédy Kornél. A felelőstől két felelőtlen cikk van. Az első. Budapest—Berlin — 12 nap. így kezdi: „Tizenegy év súlyos morális börtöne után szabadság. Repü lés nyugatra. Uj államok és uj viszonyok — Uj Élet? Talán." így az „uj generáció szellemi vezére". Mennyi uj, mennyi művészet, mennyi törekvés, csupa közhely, csupa bombaszt. Húsz éve üres szavak. A második tanártermék novellaféle, lira: „Tavaszi szavak a télben .. Ez a dm a három ponttal ah, mely máié limonádé. Aszondja: „Méltoságos csöndben hömpölygőit a folyam." „Fehér asz- szonyi mellként vakítottak a dombok." „így szólott a férfi. A dombtetőn állott, negyvenévének felkiáltójeleként magasodott az égbe." „Szép vagy és hatalmas. Fenyő. Tölgy. Égbetörő emberi szándék. Gáttörő akarat. Kemény ölelés. Simogató jóság. Férfi!" „Vészes izzással lobog át rajtam", „ölelték egymást mint két szép pogány isten." Ha vicclapot akarnánk írni leközölhetnénk az egészet. De nincs időnk ehez. Hogy Hitteljes Tivadar ur mit csinál az nem érdekel bennünket. Ha ő téhetségtelenségét és bárgyuságát havon ként egyszer Pesten körülhordja az eddig is, ezután is közömbös nekünk. A baj csak az, hogy ez a szegény ember nagyképűen valakinek tolja fel magát, hogy szerepet játszék és sokat, renge teget árt a fiatal generációnak. Kár azért a pár tehetséges emberért, akiket az iszapba húz. Például Strém István két három évvel azelőtt még nem irt le ilyen sorokat: „a vonat azonnal indul... sssss! sssss! élet! — óh, élet — óh —" Elhasznált rossz impresszionizmus! Hiszem, ha Strém egy jó szerkesztő mellett dolgozott volna, kifejlődött volna, igy tartás, iskola, példa nélkül elsiklott, visszaesett. Ugyanigy még néhány fiatal-ember. De jaj, itt azután Könyves-Toth Kálmán ur ne gondoljon magára, őbelöle semmiféle szerkesztő se hozott volna ki érdemest. Viszont Raith kritikátlanságát mutatja, hogy az ö rosszul megemésztett Sára- ranyutánzatát leadja. Hasonló a lap többi tartalma. A „Kultúr áiét" cím alatt derül aztán ki, hogy mért ilyen botrányos „Hit teljes" ur lapja. Ö külön választja a művészetet az irodalomtól neki ezek különböző dolgok és ezért minden csak nem művészet, amit irodalom néven ad. Ebben a rovatban Segédy ur egyik „kritikájában" ezt írja: „Egy forrongásban levő, de feltétlenül figyelmet érdemlő lélek erjedő gondolatai és érzései pezsegnek ezekben a versekben, amelyekről akárcsak a meg nem tisztult, még zavaros borról végleges ítéletet mondani korai volna." Vi szont Raith ur bátrabban nyilatkozik meg, mint filmkritikus: „A milói Vénusz statikus szépségének dinamikus feloldódása itt minden. Tiszta és áhitatos, mint az imádság." Mümelléklet cimen valami zavaros, ijesztő expresszionizmust adnak, ugyanakkor, mikor az első oldalón az expresszionizmus haláláról cikkeznek. Természetesen sok tárgyi tévedéssel. Egy közgazdasági kritikában pedig nagyon komolyan azt írják, hogy a „gazdasági élet fejlődése végső fokon nem más, mint az élelmiszerfeleslegek szaporodásának folyamata. Mégegyszer: nekünk semmi kifogásunk nincs az ellen, hogy a tanár ur néhány más diletánssal együtt lapot ad ki, verseket és cikkeket ir és előadásokat tart. Szubjektive nem érdekel ben nünket, hogy a jámbor hiúság és szerepelnivágyás miként éli ki magát. De felelősség tudattal meg kell mondanunk az eddigi bezártságában tapogatódzó magyar közönségnek: ez nem művé szet, nem uj és nem régi. Dilettáns frázishalmaz, amely kik szelíd adagolásban nevetésre ingerel. De ha sokat adnak belőle kárté kony. N. J. Klischees: Besitzer und Verleih : „Das junge Schlesien“, hergestellt durch Klischeefabrik Konrad Schönhals, Breslau, ReuschestraBe. — Photographie: Kiette & Jühlke und van Delden. Die Klischees zu den zwei Bühnenbildern drucken wir mit Genehmigung des Kiepenheuer-Verlages, Potsdam-Wildpark („Das Kunstblatt"). Veraniwortlich fiir die Zusammenstellung des schlesischen Materials: Günther Hirschel-Protsch. Anfragen jeder Art erledigt prompt dér Interessenvertreter des „Jungen Schlesien". Anschriften erbeten an Günther Hirschel-Protsch, Breslau, V., ViktoriastraBe 52. Redakteur und Herausgeber: Ludwig Kassák, Wien, XIII , AmalienstraBe 26. — Druck: „Elbemtihl", Wien, IX., Berggasse 31.