120 
S egy perc múlva a légény feje az ajtóból: 
— A kapitány ur! 
Látta a másik felijedt vérét. És ő is, utálta ezt 
a nagydarab bajuszembert, már a másik ajtóból: 
— Szervusz 1 
Számok és komoly magával megelégedés ma 
radt benne. A káoszt, mivel hetek óta teletömte a 
fejét lassan rendszerbe tudta, perspektívák tárulkoz 
tak előtte. Hitte, hogy ezen az utón leglelkéig meg 
találta magát. Egy uj mozgalom megindítására ké 
szült : testvéri anarchizmus. Először a kaszárnyában 
tapogatott, mi lenne, ha ezt az otromba kolosszust 
kifordíthatná a sarkából? Ha a fegyveres rend szét- 
bomlik, a polgárság gyáva, a munkásságnak már 
meg van a forradalmi erőtudata — — egy 
szerre századokkal lehetne előbbre lökni az evolúciót. 
Eddig felmutatható eredmény nélkül, de még 
sem hiába dolgozott. Máshol — — a munkásoknál 
kell kezdeni. A kaszárnyái látogatások csak arra jók, 
hogy teljesen felismerje ennek az ellenségnek az 
erejét, ahol lehet puhítson, belenézzen a könyveikbe 
amikből eddig semmit sem tudott, mint ahogyan 
most sem tudnak belőle semmit azok, akik évek alatt 
telepontoskodják. 
— Bocsánat 1 
Tömbös, nagy testtel, felszoritott mellekkel egy 
nő állt előtte. A lányok utcája. Hogy került ide? A 
házak ismerős, meleg szemekkel néztek rá s a nőből 
hangosan kinevet a hízelgés: 
— Aludtál, kis huszárkám ? — csípőbe vágott 
karokkal — No nézd csak! Nem ismersz, kis apa?! 
Mit kezdjen ?! Pénze ? Kicsiny, filléres össze 
adások tornáztak föl a fejében = 2 K. 30 fill. van. 
A lány beleakasztotta a karját: 
— Milyen régen nem voltál nálam. 
— Sehol se voltam. — mondta és engedte, 
hogy a másik vezesse — De most már ne hazudozz, 
mert nem is ismerlek. Ebben az utálatos utcában! 
A lány végig öblögette a hangját a kőcsatorná 
ban. 
— Nem ismersz? — valami cimet mondott, 
mulatságokat idézett, mitől a másik fejében is össze 
álltak az emlékek. 
— Hát lecsúsztál! 
Vékony, meglyuggatott folyosó. Illatok. Hangok. 
Éles, felinjekciózott szemek ablakoztak rá sötétből. 
A szoba még kisebbre szomorodott körülöttük. 
Petróleumlámpa. 
Egy fekete dívány hasából mocskosán kipanasz 
kodtak a rugók. 
— Lecsúsztam ? És aztán ? ! 
A kövér vállairól fehéren lefeslett az ing. 
— Semmi! — mondta az ember — Talán nem 
vagyok itt én is melletted. 
— Óh, a szalon! Néha azért bolondulok utána! 
Valami beteg, összetörődött kalamajka a fél 
homályban. Hajók, ha éjjel találkoznak!!! Néha jár 
juk az utcát az elveszettek iránytalanságában s egy 
szerre valahonnan valaki elfelejtett másik bőrén át 
felénk rezegnek a sugarak: egyetlen átfogó delej a 
fájdalomban. Megyünk, összeütődünk és egymás előtt 
súlytalanul kicsordul az énünk. 
— Ez a ti szegénységiek, asszonyoké ! Milyenek 
lehetnek a többiek, ha még benned is felsír a nosz 
talgia. Visszasírni egy ház után, ahol mindenki rongya 
voltál . . . 
A lány sértődötten: 
— Bolond vagy ? És mit csinálnál te, ha egyszer 
kidobnának a kaszárnyából, ha egyszer lefokoznának 
a bugrisok közé ? ! 
Mintha a vágóhidra kínálkozna, kihúzta a törött 
kardját: 
— Látod? 
És kigombolta a blúzát az ordító, lefoszlott 
béléssel: 
— Látod ?! Hogy mi lenne velem, ha kidob 
nának ? Már kirúgtak! Már régen kirúgtak . . . 
Nevetés, hogy a falak még hangosabban vissza- 
labdázták. 
— Éljenek a tetves kutyák! Mi! Mi! Mi! 
Szárazán simák alattuk a székek. 
Az ember: 
- De én nem törtem le. Azthiszem minden 
úgy volt jó, ahogyan történt. Most aztán jöhetek én. 
A lányban fölfelé valami deliriumos erő: 
- Te is? Te is?! — hangja színeit letakarja 
a felsürüsödött nyál — Én is! Én is! Én is! 
Az ember szeméből belekapál a kérdőjel. 
— A szép piros-kék rózsákkal a homlokomon 
elindulok én is. Az ajándékkal, amit kaptam a fér 
fiaktól. Most kigondozva visszaadom nekik, hogy 
boldogítsák velük a feleségeiket is, hogy vessék el a 
szép, csibecombu kölykeikbe is! 
— Értelek! — mondja az ember — Értelek, de 
én azt nem tudom helyeselni. Én azt mondom, amit 
Tolsztoj: Ha arcul csaptak jobbról, tartsd oda a bal 
arcodat is. Szeretettel kell az emberek közé menni . . . 
Én érzem, hogy nagyon nagy fegyver a szeretet. 
— Hát akkor szeress engem is! Add ide a 
pénzedet és ne kívánd érte a testem, az egész éle 
temet magadnak, mert van egy koronád. Mi? Itt is 
légyé Krisztuska. 
Az ember eléforditotta a tárcáját: 
— Nesze! És elmegyek . . . nem akarok tőled 
semmik