129 
mesebben az expresszionizmus ellen: teljesen eltűnt 
az „arany középut“ és a hang, rim, ornamentum 
könnyen felfogható tagoltsága örök visszatérésével 
nem ismerhető fel többé. Ezek azonban oly dolgok, 
melyek a filiszter számára a művészet lényegét 
teszik; az expresszionizmus megcsalta őt evvel!) 
Az expresszionizmus rhythmusa nem hatás 
többé, hanem esemény. Nem egy holt tenger látszó 
lagos hullámjátéka többé, hanem az örök, végtelen 
mozgása a tenger áramlatainak. 
Az expresszionizmusban, végül, a művészet 
magának elég tartalom. A ,,1’art pour l’art“ a „ma 
gánvaló művészet** gondolatáig tisztult meg. De nem, 
hogy enélkül az őseredeti tartalom nélkül terjesszen 
radikális átértékelést. 
Az impresszionizmusban még merev tartalom 
a forma változandóságába volt borítva: a formával 
már az expresszionista mű tartalma is elérte mozgé 
konyságát így érte meg az új művészet első, nagy, 
földöntúli örömét a mozgás kifejezésén. (A futurista 
festészet először a tér lendületes ábrázolásában tört 
ki; később minden expresszionista mű korábbi 
művészeti irányok ellentmondásos statikáját világ- 
szemléletünk fogékonyabb dinamikájába változta- 
tatta. A mozgás a tartalom egy attribútuma és 
igy a tartalom maga.) Statika és dinamika: az 
expresszionizmus öntudatossá tette ezt az ellent 
mondást. És ez az öntudat sok elhaltat legyőz; 
nekem úgy tetszik, most jött volna még csak el a 
naturalizmus utolsó órája: az expresszionizmus 
felszabadult merevségéből és mozgásba változott. 
Öntudat- mozgás oly jelesen uj tartalom, hogy 
nincs is rá fogalmunk. És miután a mű életessé lett 
öntudattartalom, nem is volt methódikus mozgása. 
Először is itt lett alkotó az expresszionizmus: teret 
teremtett a mozgás számára. 
A tér formaprobléma; — ezt azonban meg 
oldotta tartalmában az expresszionizmus. így azt 
lehet mondani, hogy az expresszionizmus részint 
mozgással helyettesítette tehát a formát és ezzel már 
nagyon sokat mondtuk. 
Szellemi élmények figyelemreméltó találkozása : 
az uj expresszionista művészet születésével majdnem 
egyidőben kezdi az uj viszonosságelmélet (mindenek 
előtt Einstein) uralni a természettudományokat. Erre 
a legnagyobb abstrakcióra itt, mely az emberi 
gondolkodásnak e művészetén kívül valaha sikerült, 
csak röviden akarok utalni. A relativitáselmélet is 
kiemel minden egyes tárgyat a statika merevségéből 
és kozmikus dinamikában oldja fel. Minden mozgás. 
Csak fel kívánom emliténi, hogy sikerült Einstein 
professzornak Newton gravitáció elméletét ujjal 
pótolni, melyet „psychocentrikusan orientált“-nak 
neveznék: megszünteti az ultra és intraphyzikális 
gondolkodás minden késedelmességét és magát a 
gondolkodó ént feloldja a „gravitáció** öntudattartal 
mában. , . . És nem müveli-e ezt minden 
expresszionista mű ? Az expresszionizmus kényszerit 
bennünket az eddigi életfolyásunk minden haladékos 
ságát feladni. A néző helyezze magát a képbe, az 
olvasó a gondolatba, a színházlátogató a cselek 
ménybe. Hogy a kép, a gondolat, a cselekmény 
organikus egységét később ne zavarjuk, a szemlélet 
eme relativitására van szükség, amelyik pedig a 
fizikusnak is kell. Mást nem is tehetnénk, mint 
hogy feladjuk eddigi szempontunkat: az érzés és 
gondolkodás „psychocentrikus tájékozása 1 * tiltja, hogy 
álláspontjaink legyenek. így minden visszazuhan oda, 
honnét egyszer jött: az öntudatba. 
Az expresszionizmus ismét helyreállítja az ön 
tudat aprioritását. A művész szól: Én vagyok az 
öntudat, a világ a kifejezésem. A művészet közvetít 
tehát öntudat és világ között, vagy, ha akarjuk, 
keletkezik az öntudat támadásával. Ez tehát az 
expresszionizmus nagy másrafordulása: a mű feltétele 
az öntudat és következménye a világ; tehát terem- 
több, mint aminő az impresszionista mű lehetett. 
Ott a mű „hozta** a világot „az öntudatba**; — Az 
expresszionizmus teszi öntudattá a világot. Apper 
cipiálja a világegyetemet és bevezeti az eszme 
világába. 
Nem minden fölé, hanem mindenbe helyezi az 
expresszionizmus az öntudatot. Ez az egyetlen 
követelménye és egyetlen rendszere. Az expresszionista 
mű nemcsak össze van kapcsolva, hanem identikus 
a művész öntudatával. A művész saját képmására 
teremti a világot. Az én divinatorikus utón jutott uralomra. 
... És híven viszonyos alapjaihoz, az 
expresszionizmusnak le kell mondani lényének min 
den merev definíciójáról. Minden, amit róla kimonda 
nak, megerősödik általa. A szó magát éli át és 
miután a fogalmat követi, mozgásnak érzi magát: 
az öntudat minden kifejezése mozgás. 
Mozgás: ezen múlik. Az expresszionizmus 
fedezte fel a mozgást és tudja, hogy a nyugalom és 
az egyensúly a világ és a sors iszonyú lehetetlen 
sége csak mozdulatok. És utóvégre csak egy ős 
eredeti forma megismerése, ha a világról azt mondja : 
Kezdetben volt mozgás. Mert a szó is mozgás és 
kezdetben volt a szó ! 
HATVANI PÁL