Full text: Ma : aktivista művészeti és társadalmi folyóirat (4 (1919), 6)

131 
Testvéreim ajka 
és az én lelkem között (míg mindent elcsábítok) 
állítja csatasorba vad légióitokat. 
Bújjatok elő a páholyokból és odúkból, 
műtermekből, múzeumokból, munkásegyletekből, 
jertek kemény öklötökkel, rekedt vitáitokkal és szög 
letes mozdulataitokkal. 
Jertek, jertek, hogy megvédhessük 
e nemes homlokok s imádott kezek ellen 
a veszélybe siklott legnagyobb Istenasszonyt. 
FRANYÓ ZOLTÁN 
KÉT EMBER 
DOLGOZÓSZOBA ÍRÓASZTAL SEZLON SZÉKEK 
Férfi : 
(sápadtan egy karosszékben ül, olvas. Hirtelen 
kinyílik az ajtó, az asszony jön be) 
Asszony: 
(örömmel) Szervusz! 
Férfi: 
(kiegyenesedik) Te ?! 
Asszony: 
Már itt vagyok, (feléje megy) 
Férfi: 
Miért jöttél ilyen soká? Elfelejtettél?? 
Asszony: 
Úgy siettem! 
Férfi: 
Mégis ? ? 
Asszony: 
Mit akarsz ? ? ? 
Férfi: 
(szomorúan) Semmit! 
Asszony: 
(csodálkozva nézi) 
Férfi: 
(szája fölszakad) Nézd — a lábaimból minden erőt 
a fehér mezőkőn hagytam s most nincs, aki messzire 
fusson a szemeimmel. 
Asszony: 
(szeretettel föléje hajol) Majd én . . . 
Férfi: 
Karjaim valahol más fajtát öleltek halálra, ezért 
csak a falakig nyúlnak. 
Asszony: 
Hozzád siettem, de az utcán egymásra borulnak 
az emberek — nevetnek — sírnak. 
Férfi: 
És én — itthon !! 
Asszony: 
(előre jön) A gyárakból utcára harsannak a 
lilaszájak, katonák énekelnek — a sarkokról feléjük 
indulnak a lányok — mindenki testvér. 
Férfi: 
(halkan) Nekem csak te vagy! 
Asszony: 
A házak szemében zászlók égnek — az anyák 
elfelejtik a gyerekeket* — mellüket a szélnek feszitik. 
Férfi: 
Ha itt tudnál maradni 1 
Asszony: 
A kovácsok, örömükben utcára hordják az égő 
vasat. 
Férfi: 
(az asszony felé nyúl) Velem!! 
Asszony: 
(megfordul) Az utca . . . 
Férfi: 
(megfogja az asszony kezét) Te mindennek 
tudsz örülni. 
Asszony: * 
Mikor a fejek az égig kívánkoznak! 
Férfi: 
És én már csak neked tudok — érted. 
Asszony: 
(megcsókolja) Szeretlek! 
Férfi: 
És mégis másfelé kívánkozol. 
Asszony: 
Nem tudok kiszakadni — én most is érzem, 
hogy valahol a vakok agya elvesztette az istent. 
Most nem tudják, hogy mi alá építsen tornyot az ujjuk. 
Férfi: 
Nem igaz 1 A nap is csak azért van, hogy a te 
karodat fürössze. 
Asszony: 
Hogy mindenki szemébe belecsurogjon. 
Férfi: 
Mit akarsz? Mi már megtaláltuk az életünket. 
Asszony: 
De utána nyújtóznak idegen karok. 
Férfi: 
(kétségbeesve) Mert nem szeretsz. Ha csókolsz 
akkor is másfelé fénylik a szemed. 
Asszony: 
Örülök és a zöld mezők jutnak az eszembe. 
Férfi: 
(fölordit) A mezők — a fehérség!!
	        

Note to user

Dear user,

In response to current developments in the web technology used by the Goobi viewer, the software no longer supports your browser.

Please use one of the following browsers to display this page correctly.

Thank you.