133
feléd kezeiket, hogy téged dicsőítsenek. Az egész
ország munkáját végzi.
Minden barmok elégedetten legelésznek. A fák
és füvek zöldéinek, a madarak kaparásznak fészkeik
ben ülnek és kitárják szárnyaikat, hogy Téged
hirdessenek. Minden állat lábaira szökell. Minden
röpül és száll és kiáltoz, ha Te érettük fölkelsz.
Hajók utaznak föl és alá; minden ut nyitva
van, mert Te felkelsz. A halak az árban ugrándoz
nak arcod előtt, mert sugaraid lemérik a tenger
mélységeit.
Aki a gyermeket teremted az asszonyban és a
magot a férfiakban; aki a fiút életben tartod anyjá
nak testében, aki megnyugtatod őt, hogy ne sírjon:
Te vagy a Dajka a méhben!
Aki levegőt ad, hogy minden teremtménye életre
keljen, amikor az anyatestből világra jön születése
napján: Te nyitod meg száját és ő beszél; Te terem
ted azt amire szüksége van.
És kívánságod szerint Te teremtetted a földet.
Te egyedül, a rajta levő emberekkel, csordákkal és
állatokkal. Te teremtetted mindazt, mi a lábán jár,
ami a magasba próbálkozik és nekiindul.
Az idegen országokat Syriát és Puntot és
Egyptomot — mindezeket a helyükre tetted. Gazdag
sággal ajándékoztad őket és megszabtad életük
határát. Nyelvük elválasztja őket a beszédben és
testüket megkülömbözteti színük; Óh Megkülöm-
böztető!
Te teremtetted a Nílust a mélyben és ide veze
ted kedvedre, hogy táplálja az embereket.
Minden távoli országnak a táplálékot Te adod és
egy Nílust raktál az égboltra, hogy leáradjon hozzájuk,
hogy hullámokat verjenek a hegyeken, mint az
Óceán s megáztassa szántóikat és városaikat. Mily
szépek is a Te határozataid, Te Ura az örök életnek.
Az ég Nílusát az idegen népeknek adtad és a
sivatag vadjainak, amelyek lábon járnak-kelnek; a
mélységből fakadó Nílust pedig Egyptomnak.
Te alkottad az évszakokat, hogy teremtményei
det fenntartsák, a telet, hogy hüseljenek, a nyarat,
hogy lakmározzanak. Te teremtetted a végtelen
menyboltot, hogy ragyogj rajta, hogy lásd mindazt,
amit alkottál, Te egyedül, felszállva az élő Nap
alakjában, ragyogón, aranyat szórva, eltávolodva és
visszatérve.
Te alkottad a földet, azok számára, akik érted
és belőled indultak a nagyvárosok, falvak, törzsek,
utak és folyók számára. Mindezek szeme Te feléd
ünnepel, ha Te, óh Nap a föld felett ragyogsz í
ÓíEGYPTOMIBÓL FORDÍTOTTA HEVESY FERENC
AZ APOSTOL PEDIG ÍGY
ÉNEKELT:
Oszlopnak akartam magam, melyen szemetek meg-
fogózhat,
ha beteljesedik az ige, megfogozhat és partra ver
gődhet,
de ne higyjétek, hogy fáj, amiért madárijesztővé
pántlikáztatok
főzőkanál nyelvetekkel (mert főzőkanál a nyelvetek
és más csöbreit kanalazzátok zavarosra)
hogy profitos erkölcseitek féltett búzatáblája körül
őrködjék;
nem fáj, hogy testembe piszkáltok szemetekkel,
melyet piszkavassá kovácsolt a kajánság
s hogy jártamban zsebeitek piszkát az enyémbe
gyömöszölitek,
és délben sárga garasokkal akarjátok a napot fejem
ről elriasztani
este pedig kocsonyásán az agyamra másztok;
Hogy körbe-táncoltok és üvöltitek:
Ó morál! Ó művészet! Ó múlt!
és újságíróitok akarásaim cikkbe sorvasztják.
Hogy tribünné ordítjátok a morál-éhségem
és ijesztgető pókláb gesztusokat dobáltok a morálta-
lanságról;
nem fáj, hogy aki a holnapon kelyhévé teljesedett fel-
zsendülő érzéseimben
ma fojtogató lámpák vöröslésébe zászlóz engem
(kavics szemem — ó asszimiláló tűz benne! —
fejem kérdőjel
és nem kell neki a mindenbe himakarás)
Ne gondoljátok,
mert ahol a minden csúcsba szökik, ott állok én!
És várostokat, mely köré templomokat és iskolákat
rácsoztatok,
hogy világgá ne szökjék valami vad akarat,
ezt sem ezért hagytam el. Valaki előbbre mutatott
és megindultam és taszigáltam magam az akarat
egyenesén,
mert éjfél felé kúszott az idő, a mozdonyok pedig bikák
és hamar maguk után csőditik a nyugtalan vagonokat.
A sötét felpukkasztotta a házaitokat és akkor engem
valami kutya jókedv labdázva táncoltatott az uccán:
eszembe jutott, hogy ti most mindnyájan
végig-végig az akolbacsődült házakban
háton feküsztök és kövér illúziókat álmodtok a ha
satokra
mind-mind egysikban mint a farizeusok koporsói
és nem gondoltok rá, hogy valaki nagyon jót mulat rajta.
ENDERS ERVIN
