136 
ÉN 
KETTEN 
Ezernyi cél rántja felkiáltó jeleit elém. 
A földeken Jóságot sokféléznek a torkok. 
A felverekedett karokban a fáklyák 
Tűzre lobbantják bennem a tereket, 
Szemeinkben meghökkenve nyargal az Idő. 
És túl: 
Éjszakákon (hol Sorsok összedübörögnek) 
Hajnalokon (hol felfénylenek az Emberek) 
Látom az én Életemet is piros köntösben 
szeretődni a Mindenséggel. 
LÁNYOK 
Ti vagytok! 
Kik csiklandó vonalakkal felmámorozzátok az utcákat. 
S a szobákban vörös köddé mázoljátok előttem a 
falakat 
S az éjszakák csonka vágyszobrára rásugározzátok 
fénylő arcotok. 
Ti vagytok! 
a sohsem forgó föld, 
melyből Végtelennek termelődnek Életbe. 
Gyümölcs-vérző csókotok megrázza az Idő kalaidosz- 
kopját: 
hogy felszineződjék egy uj Világ. 
Istenek vagytok! 
Kik a Szerelem „Öröm-bánat-halál“ három ivü szivár 
vány kapuján: 
Bibliásodtok 
Az örök-hivők lángfolyós tüztömbjei elé. 
TAVASZ 
Ékesebb arccal köszönget az utcákon 
És súlyosabban lépked a földeken 
Házakban is jobbra ágaskodik 
Tavasz-kedvében az Élet. 
És mégis: 
A forró szelek, sohse érzett ritmusra forralják a vért 
És mégis 
Hempergő drága jókedve az embereknek, félelmes 
búban csöpögtet el minden erőt. 
Pedig most 
Ami ifjú szent sziveinkben nótás-zendülésre feszültek 
már a húrok 
És ettől a Tavasztól várjuk az örök-tavaszok leg- 
áldottabb himnuszát. 
És mégis 
E furcsa tavaszban az Idő nem akarja 
Csodás kezekkel megragadni a jövő pompás ajándék 
vonóját. 
A lelkem .... a lelked. 
Feltépett zsilippek. 
Az Életbe áradt. 
S jelenbe szögzött kivárt perceinket nyaldossák a tüzek 
Vérpiros völgyekre 
Fekete felhőnek szakad a Volt. 
Szórja hamuesőjét 
A kormos tereket mossa az Idő 
Tükörre fényiünk. 
Szétmállunk a Világban 
S az Élet uj cserére buzdítja a Halált. 
Hiszem vagy te hiszed. 
Mert tágranyilt szemeinken a szavak kihajoltak. 
HERCZ GYÖRGY 
A TELJES SZÍNPAD 
DRAMATURGIA HARMADIK RÉSZE 
VII. 
Amint az az eddig elmondottakból is nyilván 
következik, nem szabad a színpadot mozgó és 
mozdulatlan elemekre szétválasztani. Az eleven 
(teljes) színpad mindig egy emberi történés. Élet. 
Mozgás. A dráma önmagában adja a mozgást. A 
drámához adódó tér (a színpad mint keret) mozgási 
problémáját a geometriai (vonal, sik) és festői (szin) 
mozgásproblémákban oldottuk meg. 
A dráma belső mozgását, a hozzá adódó vonal, 
sik és szinmozgás mellett, a beszédben a szó ér 
telmi s a hangformát adó dinamikája, és az emberi 
mozgás tükrözik elénk. 
A színész. 
Az aktor, aki egyrészt megéli és tudatosítja 
magába nemcsak a játszandó alak, hanem mellette 
az egész drámaéletet, s másrészt ezt az életet, érzé 
seinek, akarásainak, az ebből következő cselekvé 
seinek legegyszerűbb tisztaságában és teljességében 
elénk adja a saját életének teljeségén keresztül s a 
saját pillanatnyi életében. 
Mielőtt azonban továbbmennénk, vissza kell 
térnem a drámához, a dráma keletkezéséhez. 
Egy másik helyen (az Aktivisták előadássorozatá 
ban „Színpad és társadalom“ címen) részletesen 
beszéltem arról, hogy a dráma az életöröm akarásá 
nak (egy pluszt akaró hitnek) akcióba nyilvánítása, 
illetve tiszta akcióban való kiélése a dialógus forrná-