Full text: Ma : aktivista művészeti és társadalmi folyóirat (4 (1919), 6)

138 
akik az ábrázolás tehnikai virtuozitásában és a 
megélés individualistáskodó impresszionizmusában 
vélték fölfedezni a „művészetet**: ime — nem a 
„művészt**: az embert kell keresni elsősorban a 
színészben is, ha valóban művésznek akarjuk 
nevezni; de ezt az embert, a mindenki-embert 1 . . . 
És azoknak a kísérletezőknek, akik csudálkozva 
látták, hogy egyes „szinpadmüvészettől** szűz, el- 
rontatlan dilettánsokkal milyen akciósán élő, jó 
előadásokat produkáltak: ime a csuda titka — azok 
a dilettánsok valóban csak elrontatlan emberek vol 
tak, de emberek, vagy legalább is olyan emberek 
akiktől nem kívánt többet a dráma, mint amennyit 
esetleg csonka embervoltukkal és embervoltukban 
adhattak. —) 
Ami ezen az, egyszerre lényeg és formán, túl 
még adódik a színjátszásban: az az élet formáinak, 
az érzések formáinak tudatosítása, tudatos alkalma 
zása : — a tulajdonképpeni forma kérdés, tehnika. 
VIII. 
Az igy értelmezett színjátszásnál (tehát a teljes 
színpad helyes játékánál) a formakérdés is egysége 
sebbé válik, s a tehnikai megoldások sokfélesége 
egy szempontból nézett anyagositáshoz vezet. 
Az érzés első megnyilatkozási formája a tudat 
talanul fakadó hang és gesztus. Alapjában minden 
érzésnek egy hang és egy gesztus, amely egyénenkint, 
s a szituáció szerint nem változik, csak szineződik. 
Szineződik az érzés intenzitásának mélysége szerint 
is, ez a színeződés (mivel a drámában csak a teljes 
intenzitással élt érzésekről beszélhetünk, még ha egy 
teljesen intenzitás nélküli ember alakját állítjuk is 
be), ez a színeződés nem a kiteljesülés, csak a 
meghamisítás felé vezeti a hangot és gesztust. 
Minden érzésnek, minden egyénnél, csak egy 
teljesen őszinte hangja (és gesztusa) van: az érzés 
expressziv hangba (gesztusba) nyilvánulása. Minden 
színjátszónak, aki a dráma teljes életet akarja adni, 
ezt a hangot (gesztust) kell hoznia. Hoznia és nem 
megkeresnie, nem kispekulálnia; hozni olyan tisztán, 
olyan változatlanul, ahogy az belőle az érzés 
tudatosításával, az érzés cselekvéssé, akarássá váltó- 
dásával kirobbant. Az önmaga részére nem is a 
hangot (a gesztust) hozza, hanem a tiszta expressziót, 
amelyet csak mi, a nézők és hallgatók érzékelünk 
hangnak, gesztusnak. 
Itt, ebben, nincsenek részletkérdések; itt csak 
egység van, egy szempont. A részletkérdések csak 
a véghezvitel után merülnek föl, az analízis szem 
pontjából : 
Minden drámának van egy legmélyebb közös 
érzése, amely már több az egyszerű érzésnél: világ- 
szemlélet — s ez a kollektív öröm akarása. Láttuk: 
a színésznek ezen világszemléleti alapon kell állania, 
mint embernek, hogy színész, művész lehessen. 
Minden drámának van egy egyéni alaphangja 
(alapérzése), amelyből másodlagosan született, amelyre 
épült. A színésznek ezt az alaphangot magába kell 
élnie, hogy cselekedhessék. (Pontosabban: hogy 
egyáltalán cselekedhessék.) 
Ugyancsak: minden karakternek van egy egyéni 
alaphangja, amelyből ő maga (a karakter) adódik. 
A színésznek ezt az alaphangot magába kell élnie, 
hogy úgy cselekedhessék, ahogy cselekednie kell. 
Cselekednie kell: még pedig nem a dráma megirott- 
ságából, hanem a dráma életéből, az élet törvény 
szerűségéből következőn. 
Viszont: a karakterek alaphangjaiból tevődik 
össze a dráma alaphangja; a karakterek és a dráma 
alaphangjainak együtthatója pedig a világszemlélet 
alaphangjához vezet: tehát az egységhez. A színész 
nek úgy kell adnia a karakter és a dráma alap 
hangjait, hogy azok ugyanehhez az egységhez ve 
zessék a hallgatót. 
Az alaphang kihozhatóságának első föltétele 
az egyszerűség. 
Részleteiben: az összetevő érzések expresszio- 
nisztikus hangba- (gesztusba-) éledése. 
Minden érzés legegyszerűbb formája az ex- 
presszionisztikus hang (gesztus): és ez az alaphang is. 
Fokozásnál, elnyomásnál stb. nem a formát 
kell fokozni vagy elnyomni (ez az úgynevezett stili 
zálás), hanem csak az érzést. A formát ugyanazzal 
az eszközzel kell kihozni, amellyel az alaphangot 
hozza ki: az expresszióval. 
— Ami a hanggal kapcsolatban ezután adódik, 
az már beszédteknika; és itt nem tárgyalható. 
Az élő szó mellett, az egész szempontjából, 
már csak mint másodlagos színészi probléma szere 
pel a mozgás. Másodlagos, mert bár azt is, mint a 
szót, az érzés és a színész egyénisége határozzák 
meg, bár ez is közvetlen expressziója az érzésnek: 
függetlensége már nem olyan teljes, mint a szóé. A 
szó önmagában éled belső cselekvéssé: a mozdulat 
csak a szó mellett. (Természetesen nem beszélünk 
most a pantomimről s a dráma pantomim-részletei 
ről.) A mozdulat expressziója ugyan az érzésnek, 
de kiteljesülésében korlátozzák és befolyásolják a 
hang materiális milyenségei is. (A hang ereje, dina 
mikája stb.) Ez a korlátozás azonban, a megérzés 
szerinti önkénytelen végrehajtás (tehát nem speku 
latív keresgélés) esetén, sohase válik a mozdulat
	        
Waiting...

Note to user

Dear user,

In response to current developments in the web technology used by the Goobi viewer, the software no longer supports your browser.

Please use one of the following browsers to display this page correctly.

Thank you.