Full text: Ma : aktivista művészeti és társadalmi folyóirat (4 (1919), 6)

140 
Hogy tömeget szimuláljanak, zavarják tiszta moz 
galmatok’, 
Osszekeverődve véletek : Munkások! 
Vigyázzátok e hitvány uszályosok élelmeskedését! 
Én most 8 éven át lebitangolt lelkemmel lázadozom 
S idegennek érzem meggyűlt csürhe-erkölcsük rá 
duplázásait 
S árván forradalmas fejemmel, gyujtogatón 
Közétek állok munkások!! 
Vigyázzátok e romlott csalók egybeverődését! 
Vigyázzátok leskődő kívánásaikat, 
Munkások!! 
HAJÓS SÁNDOR 
ELÉRKEZÉS! 
Megfeneklett! Ki tudná tovább merészelni és 
kimozdítani egyensulytalan fontolgatását? 
A poshadt kövérekmégegyszer felébresztették ma 
gukat és meglepett árnyékuk egyenesbe meredt a délben. 
Távlattalan a késhegynyi csúcs és nincs ugró 
pont, honnan embernyivé magasolhatná magát. 
Vidéktelen! Magába gyökeresedett! 
Elfulladtan marcangolta magában az élőt. 
Kint gerinctelen fák feküdtek a szél alatt. 
És akkoriban a polgárok hízott hasa gömbö 
lyűre kerekedett, a város igétlen kövezetén célokat 
kapott a testetlen ige. 
Beleerőszakolta fejének ezer sejtjét a mindent 
mondó házak emeletjei közé. 
Az utak gránitjai cédán mutogatták a méhük, 
de kvarcbálvány borította a fejek rendezett parkjait. 
Tények viaszkos formája tapadt a markába. 
Nehézkes borzadályok költöztek a viskója köré. 
Bomladoztak a kezek és a távoli ujjak szét 
kapaszkodtak az űrbe. Fuldokló torkába akadt a 
magánvalósága. 
Az ősz magára pomádézta a sárga lombot. 
Égett benne az idő, mely a végtelent okádja. 
Bús és egyedül való tétlenkedésébe sülyesztette a 
fotel ingathatatlan kényszere. 
Mert mi egy utazás maga körül, hiszen nem 
hajítja ki polgári szobája Ízléstelen kárpitjai közül. 
0, az idő evezőtlen hajósa ordítsa a végtelent? 
De szegényes öltözöttsége nem mentség érzeni 
a mozgást, a mindenütt-élést, a vak jövőben asz- 
szonyt, a zsendülő vetést kaszák ives tilója alatt! 
Sehol se mentség . . . 
Ki kényszeredjen ki nyugalmából, ha ő nem, 
hiszen ha erős testéből kihajítja diszkoszként a vég 
telent, amely most neki jósol, akkor . . . 
És megrökönyödött a lába, az emberek álltak 
elé. A végtelenbe hívta magát és hiába lett termékeny 
gyűlölete a vak világnak. Most kiszakadt, a gyökerei 
kusza haragjából feszitette önmaga elé az asszonyt. 
Bálványba marta a múltak már szétzavart 
fészkét, hogy imádjon egy túlzó hozzáférhetetlent és 
bálvány lett benne az emeletes ut. 
De menni az asszony elé, ha ki is sikolt a félsz ! 
Elenyhülni a hurokig, mert úgyis elposhad a 
hullám! 
— Mert elég a holdkóros szennyesekből! — 
Es leálcázta a szemérmét. 
Nincsen egy métere sem az utolsó asszony végte 
lenhez,ésnincs szere tetbe papucsolt asszonyamost sem. 
Béklyózta a feltámadása, a visszalépés nincse volt 
az útja, de holnap már az asszony elé ágyazza a holdat. 
Ettette a kancsal holnapot. 
Ma pedig az emberek elragadták előle a meg 
érkezések fénylő kapuját, holott ők csak feléje bá 
torították maguk. 
De kölönc volt minden ember, aki belekötötte 
őt agya posványába. Pedig már integetett az útja, 
amire kikövezték maguk az elmúltak. 
Fájdalmasan kidobta agyából kicsinyes játékait, 
eladta férges lelki rimáját — könnyű lett! 
Az emberek gyűlöletet ordítottak felé! 
De benne szent volt a labilitás hintája, torná 
zott alatta az ingás hajója. 
Tarisznyájában a céltalanságát vitte az asszony 
felé, hogy ketten bújhassanak az arénák sarkába. 
Hiszen szeretésbe fürösztené az asszonyát, ki 
benne tavaszra kendőzi az embert, tavaszra és táv 
latok lendületébe röpíti a fényességét. 
Ökölcsapások súlyai alatt homlok tisztán feléje 
görbedni! 
És ha feléje ért, megszólalt az asszony: 
— Tied a mellem és ágyékomba égetem a 
vágyam és részen túl viszem egészünk életét érted. 
— A hátad mögött az asszony, benned az 
asszony és hiába teszed a lépésed tovább ! 
De őt nyilazta az indulás! És a szava: 
— Függni a messzin . . . Nem mérni lépést. J 
Az asszony mögötte még utána ordította az ölelését. 
Minden fordulója egyre könnyebb. Valahol el 
vesztette a súlyát. Az asszonyban. 
Még néha miértre gondolt. * 
Azután maga köré táncoltatta minden elveszett 
holmiját. 
A dolgok körülpányvázták, de ő egyenesbe 
markolta a gerendáját dél felé. 
MIHÁLYI ÖDÖN
	        
Waiting...

Note to user

Dear user,

In response to current developments in the web technology used by the Goobi viewer, the software no longer supports your browser.

Please use one of the following browsers to display this page correctly.

Thank you.