Full text: Ma : aktivista művészeti és társadalmi folyóirat (4 (1919), 6)

142 
dasági harcokban elanyagiasodott proletár 
osztály (nem mint hatalom, hanem mint 
tömeg) — gyakorolna kritikát a müveink 
felett. Amint azt a riportozók követelik, 
nem látva és nem rettenve vissza attól, 
hogy a burzsoa?kapitalizmusnál erkölcste 
lenebből nyakalnák le a jobbratörekvő mü? 
vészetet és hogy a katonafiam?költészet 
művészetté kiáltásával és követelésével 
sohasem ismert tömegbutitást visznek vég* 
hez. 
S ha a proletáriátust, mint hatalmat 
agresszíve és cselekvőleg kívántuk és üd? 
vözöltük, mert a minden elnyomás meg* 
szüntetése és az igazi haladás megnyitása 
az ő történelmi hivatása, tiltakozunk az 
ellen, hogy a szellemiekben alacsony nívón 
álló proletáriátus, mint tömeg gyakoroljon 
kritikátlan diktatúrát a művészet fölött. 
Mertha az első lépésével 50 °/o?os értei? 
mességet kívánna az expresszionizmustól, 
a másodikkal Shakespeare?től kívánna 
20°/o?al kevesebb pszichológiát és igy to? 
vább, minden művészi és magasabb szellemi 
kultúra irtó rovására és nem maradna más, 
mint a vezércikk? és ablakvers, a farkas? 
antalok és peterdiek, azoktól nem kérve 
engedményeket, nem lévén azokban semmi. 
Nem is szólva arról, hogy két hét alatt 
minden »iró« proletárverseket, drámákat, 
plakátokat, novellákat ima, ami jelentené 
a művészetnek százszor csúfosabb fejet? 
hajtását a hatalom előtt, a százszor alan? 
tasabb szellemi prostitúciót, mint volt az 
a burzsoák társadalmában. 
A »Ma« művészei nem szolgálták ki 
a burzsoa?társadalmat és nem fogják ki? 
szolgálni a proletárdiktatúrát sem. És ha 
a proletárdiktatúrában tisztességes helyisé? 
get kaphatunk, előadásokat rendezhetünk, 
stb, úgy a proletárdiktatúra nem tesz ve? 
lünk mást, minthogy élni enged, ha tudunk 
élni, amit a burzsoa?uralom alatt nem él? 
vezhettünk. 
És ha tudtunk élni, amikor nem hagy? 
tak, a mi tehetségünktől, hivatottságunk? 
tói függ, hogy élni tudjunk, amikor hagy? 
nak. 
S mindezt a hetekkel ezelőtt nem épen 
forradalmi tendenciájú cikkei miatt betil? 
tott az »Ember« cimü szellemi lapkoldus? 
nak mondjuk régi hitünkkel és céltudatos 
forradalmi aktivitásunkkal akkor, amidőn 
Ő újból a szabad nap felé emeli gyanús? 
szinü" zászlóit. 
KAHÁNA MÓZES 
AZ ÚJ LÍRA ELÉ 
Az életre, a produktivitásra immár 
bebizonyitottan képtelen kapitalista rend 
fölött — a minden oldalról alapjaiban rengő 
morál és összeomlott világnézet kontúrjai 
fölött — már érezzük a lehetőségek reali? 
tását, talán a realitások lehetőségeit is a 
felbontott megkötődöttségekben. A törek? 
vések gyökerét érezzük és a megindulások 
eredőjét keressük, a megindulások eredőjét, 
mint az élet akcióba robbanását. 
Az uj ember, aki ebből a forrongás 
ból elénk egyszerűsödik, a monumentalitás, 
amivel önmagát hangsúlyozza, a fanatizmus, 
mellyel egyensúlyba verekszik az eléje 
szakadó lehetőségekben : determinálják az 
uj lírát, az uj ember lényegét, élete dina? 
mikájának materializálását. 
A bizonytalanságok, spekulációk és 
jövendölések, a tudósok szűk logikája, a 
jövendőmondók hiú bizonyossága, a töp? 
rengők negativtalálgatásai, kik mikrosz? 
kópjuk mögül a tömeget emlegetik vagy 
individuumot kiabálnak, törvényszerűség? 
ről beszélnek, vallást keresnek vagy fajtán 
siránkoznak: csalhatatlan mérlegükön már 
ledekázták az uj embert, hogy lira, epika 
dráma?e, hogy ez vagy az, hogy csak ez 
vagy csak az, de én, aki sem a tömegek 
szentségében, sem az individuum mindent 
felbontó és felölelő egyedülvalóságában, 
sem a vallás átfogó tartalmában, sem a 
faj hivatást betöltő rendeltetésében, sem 
a logika csalhatatlanságában, sem a jővén? 
dőlés logikátlanságában és a töprengők 
összehúzott szemöldökében sem hiszek 
és az életet sem célnak sem eszköznek, 
sem rendeltetésnek el nem fogadom, az 
embert pedig mint a mindent befogadás 
és mindent befogadhatás maximumát, 
mint a leghatalmasabb egyedüliséget, mint 
a naprendszer átmérőjét és a minden 
lehetőség leghangsúlyosabb fontosságát 
tagadom — : a művészetet nem a tömegek 
szükségérzetéből fakadó szellemi táplálék? 
nak hiszem, hanem harcnak tartom, mely 
az alkotó harca a benne kibontakozott 
individuum ellen, a benne háborgó tömeg 
ellen, az élet ellen, hogy alkotásában a 
tömeget, az individuumot, az életet át? 
lépve kozmikus feloldódást szuggeráljon 
és kozmikus szétrobbanást adjon. 
Ennek a szétrobbanásnak a dinami? 
kája szakad ki lírává. És amikor az uj 
emberről beszélek, akkor az alkotó harcá? 
ból elénktáruló uj emberre gondolok, aki 
az idő relativitásait túllépve, nem a cél 
szolidaritásával éviekéi a halál elé, hanem 
éppen a bizonyosság tudatával a cél ellen 
feszül és harcában folytonosan önmaga 
fölé vetődik, mert perspektívát érez maga 
előtt, melynek végtelenségében értékükre 
picinyülnek eddigi határai. A határértékek 
megszűnése saját monumentalitását emeli, 
dinamikáját fokozza, de egyben egyedül? 
valóvá hangsúlyozott fontosságát és külön? 
ségét megszünteti. 
A megvalósuló kommunista gazdasági 
alapról kibontakozó uj ember elé nem 
hatalmasodhat gátnak önmaga, nem iste? 
nülhet eléje embertársa sem, sem mint nő, 
sem mint tömeg, mert az uj ember monu? 
mentalitása már mindezeket részévé gyúrta 
és mikor egyensúlyát keresi az eléje szé? 
dűlő perspektívában, mikor belelendül a 
lehetőségekbe: mindezek súlytalanná mellé? 
k es ednek benne az univerzum teljességé? 
nek felérzéséért és adásáért, ami az alko? 
tást, ami az életakciót jelenti. 
Az uj lira tehát nem az individuum 
állásfoglalása az élettel szemben sem az 
individuum himnusza az életért, de nem 
is a tömegek hangja. Az uj lira az alkotó 
dinamikájának materializálása, annak a 
harcnak az eredője, melyet az individuum 
ellen, a tömeg ellen és az élet ellen : az 
univerzalitásért harcol. 
Az individuum ellen. Mert ez önmaga 
hangsúlyozásával az élet maximumát jelenti 
önmaga számára. Problémája a születés és 
halál határvonalai között mozog. Az idő 
relativitásával mér. Önmagán tullendülni 
lényegével ellenkezik. A térből kicsattanni 
képtelen. És mert maximumnak önmagát 
tartja: céllal kötözi meg önmagát. Az 
individuum ellen, mert az alkotó számára 
börtön, aki az élet elleni harcában ellen? 
felének tekinti, ami az élet maximumát 
önmagában hangsúlyozza. 
A tömeg ellen. Mert ez önmaga hang? 
súlyozásával az élet egy részét jelenti. 
Önmaga börtönét, mert monumentalitásán 
túl hatalmasabb monumentalitást nem, 
vagy csak az individuum zárt obeliszkjé= 
ben lát. A tömeg ellen, mert kimerül az 
élet keresésében. A tömeg ellen a tömegért, 
hogy kereső masszája elől elrúgva a ha? 
tárokat és célokat: újabb és újabb lehető? 
ségek felé taszítsa. 
Az élet ellen. Mindazokkal szemben, 
akik az életet célnak állítják önmaguk 
vagy mások elé, vagy eszköznek tekintik 
valamilyen cél elérésére, vagy rendeltetés? 
nek hiszik valami prófétai küldetéshez. 
Mindezekkel szemben az élet ellen éppen 
a megkötetlen határnélküli abszolútért, 
az univerzum teljességének felérzéséért és 
adásáért, az alkotásért. 
Az élet ellen az idő relativitásának 
legyőzésével az életnek részünkké egysze= 
rüsitésével, robbanunk magunk elé és 
robban ki belőlünk az uj lira életté. 
SZÉLPÁL ÁRPÁD
	        

Note to user

Dear user,

In response to current developments in the web technology used by the Goobi viewer, the software no longer supports your browser.

Please use one of the following browsers to display this page correctly.

Thank you.