143 
KÉT UJ REGÉNY. 
KÁDÁR ENDRE: BALALAJKA. 
FÖLDI MIHÁLY : SÖTÉTSÉG. 
Tartalmi sóvárgások korát éljük és a 
két regényt, melyekről szólanunk kell, 
tartalmi akarásaikért emeljük az átlag fölé. 
Az igazi, mély rétegekben fekvő tartalom 
mindig immanens forma : ezt nem látják 
azok, akik az önálló, mindentől elszakadt 
formát ünnepük a káoszból kiemelő és 
az időtlenbe teljesítő ősigazságnak. Regé 
nyekkel kapcsolatosan nem igen szokás 
ilyenekre vonatkoztatni, lényegi kérdések 
rendszerint lírában, vagy drámában csap? 
nak össze és jutnak dűlőre. Ám ma inkább 
mint valaha várjuk a regény renaissanceát; 
az egyetemes újjászületés pedig mindenkor 
a lényegen keresztül vezet. 
Igaz: a regény a legtisztátalanabb 
műfaj. A legkülönbözőbb elemekből 
vegyül; lehet benne a tiszta lehetőségeken 
felül líra, kontempláció, sőt dráma is — 
és mindezeket, ha jó és következetes, el 
is bírja. Majdnem mindig eklektikus tehát. 
Az eklekticizmus pedig mindenkor bizo? 
nyos alacsonyabbrendüséget jelent; kérdés 
ilyképen, hogy lehet-e a regény felé 
abszolút szemszögből egyáltalában köze 
ledni ? — Azt hisszük, igen. Ha végig? 
nézzük a világirodalom nagy regényeit, 
az elemkeveredést (művészetben az ad 
abszurdum vezetés!) sohasem érezzük 
rontónak, mert egy átfogó tartalmiabsztakció 
mely az egészet beíveli, formailag is úgy 
megkeményiti őket, hogy a különszerüsé? 
gek egységbe alázkodnak. Flaubert a 
lappangó absztrakciók mestere ; látszólag 
mindig realitásokat néha (ritkán) más 
műfajokon keresztül ad, de oly csodálato? 
san illeszti ezeket össze, hogy végül az 
egész beleemelkedik az abszolútba. Doszto? 
jevszkij pedig a mindenektől elválasztott 
emberen keresztül jut el az absztrakcióig. 
Nála minden és bármilyen elem : a kül? 
világtól, milliótól, ruhától majdnem telje? 
sen lemeztelenített emberben és iránta 
létezik, bir jelentőséggel. És ha sokmindent 
befogadó empiriumok az ő regényei is, 
a sokszerüségek belevesznek absztrakt egy? 
sikuságába. 
Ma a líra és a dráma is rohan a lég? 
tudatosabb absztrakció felé. Itt látjuk a 
regény ui útjait: legyőzni a szükségesen 
föltolongó sokszerüséget, a tisztátlan 
eklekticitást. Ezt pedig gyökeresen csak a 
mondanivaló absztraktba fokozásával és 
az ebből kinövő absztrakt megformálással 
érheti el. — Eddig tulajdonképen csak 
naturalisztikus regény volt (tisztán esztéti? 
kailag nézve; mint iskola csak fölfokozás 
a naturalizmus) ; most legyen a leginkább 
az empíriához kötött műfaj a regény, 
tudatosan és sűrítetten lényegbe emelő, 
ha nem is mond le a naturalizmus vivmá? 
nyairól teljesen, mint ahogy a róluk a 
líra, a dráma, de a zene és a képzőmüvé? 
szét sem fog soha többé lemondani. 
Ebből a szempontból. 
I. 
Kádár Endre regényét figyeljük, mert 
ez eszközeiben körülbelül az ellenkezőjét 
adja a fontieknek. 
Ősproblémákat hoz. A pillanatember 
és a morális, religiozus ember ellentétjét, 
a kettő egymáskeresését. És még valamit, 
amit erői> intuícióval látott meg: hogyan 
alacsonyodik le a pillanat anarkiáját 
sovárgó előtt a másik típus filiszterré, 
okvetlenkedővé a földi káosz sanda meg? 
világításában. 
De ezt a széles mondanivalót majdnem 
leoldozhatatlan csomókkal kötözi aktuali? 
tásokhoz és esetlegességekhez. Az ős? 
problémák rasszkülömbségekbe, dátumhoz 
kötött véleményekbe és a háború föl? 
tevéseibe vannak higitva. Hiszen rengeteg 
regény van, amely történelmi jelentőség? 
gél biró eseményekből alakul ki; de 
ezekben, ha igazak, minden látszat ellenére 
is csak háttérül, plasztikai okokból szól' 
nak bele történelmiek a tulajdonképeni 
mondanivalóba (mint az »Éducation 
sentimentale«?ban). Kádár regényében majd? 
nem úgy érezzük, hogy: ha, teljesen 
relatív, rosszellentétek nem volnának, ha 
1914—18-ban háború nem lett volna, akkor 
ez a regény sem volna lehetséges, mert a 
legbensőbb indítékait ezek a múló tények 
adják meg. Hogy mennyire lerontja az 
egész mondanivalót ez az aktualitásokhoz 
való tapadás, bizonyítja egy részlet: a 
fölfelé néző orosz férfi kivesz felesége, a 
francia pillanat?nő, kezéből egy Maupassant 
könyvet: 
— Ne ezt olvasd, — mondja — 
hanem Turgenjevet, Dosztojevszkijt, az 
oroszokat . . . 
Kádár beállításában, a regény külső 
és belső gondolatmenetében ez szinte 
zsurnalisztikus felületességnek hat. Szabad 
egy olyan mély promlémát, mint amilyet 
a regény fölvet, Maupassant és Doszto? 
jevszkij összehasonlításával még csak meg? 
világítani is? — Ám különböztessünk: 
egy orosz iró belesüritheti legbensőbb 
élményeit abba, hogy a francia irót és 
az egész népet, maga és a fajtája alatt 
állónak érzi, valami fájó ellentétnek 
tudja és viszont éppúgy. Fölépíthet és 
transzcendens magosságokig emelhet egy 
ilyen, nem abszolút, ellentétbe állított 
művet. De egy harmadik fajhoz tartozónak, 
ha mint pártatlan lép fel, csak megfigyelés, 
nem élmény lehet két kívüle álló nép 
belső ellentéte ; igaz alkotások pedig nem 
szoktak megfigyelésekből táplálkozni. Ha 
a maga népe sorsát, mentalitását éli egy 
alkotó művész, akkor a minden múlandó? 
bán lévő alacsonyabbrendüség is föl? 
fokozódhat abszolút tartalommá (mint 
Dosztojevszkij »Démon«?aiban és több 
más regényében.) 
Még egy sarkalatos hibája van a 
regénynek, amely már a kompozíciót 
érinti : az hogy gerincét két hosszú vissza? 
emlékezés képezi. Bár a regény telve van 
robbanóanyaggal, ez a megkomponálási 
mód bágyadtá, néha elfáradóvá teszi. 
Hiszen nyilván kísérletről van itt szó, 
kísérletről, mely, azt hisszük, nem sikerült. 
Ezzel és a lényegnek aktualitásokból 
való kinövesztésével romlott el majdnem 
egy olyan legbecsületesebb akarásu regény, 
amilyen elgondolásában és stílusában 
régóta került magyar, de talán külföldi 
közönség elé is. 
II. 
Földi Mihály regénye már a témájánál 
fogva is közelebb kell hogy álljon meg? 
csinálásban ahhoz a regénytípushoz, ame? 
lyet óhajtunk. Majdnem igy lehetne össze? 
fogni a mondanivalóját: egy lélek fejlődése 
a szolipszizmustól a pragmatizmusig. De ez 
alatt a bölcséleti felépítmény alatt egy tiszta 
művészeten keresztül megfogható mély 
probléma folyik: hogyan szakad el egy 
ember bensejében és általában a gondolat 
hogyan szakad el a realitásoktól, a az élet? 
tői. így megfogalmazva egészen újszerű és 
erősen megvilágítható ez a probléma, 
amely szintén ősi. 
Földi kemény erővel viszi végig a 
gondolatmenetet az egész regényen. Sok 
alkalma nyílik a beállítás folytán elvont 
fölfokozásokra és egyszer vizionárius erő 
vel ragad meg egy. szinte mellékes, 
mozzanatot: az udvari jelenetet, a részeg 
apával, a fal mellé lapuló fiúval. 
De sokat ront a kompozíció kemény 
ségén, hogy az egyes mozzanatok, epizódok 
külsőleg szervetlenül, látszatra túl hirtelenül 
bukkannak fel és követik egymást. Egy 
regényben, amelyben sohasem lehetnek 
oly önálló egymásmellettiségek, mint a 
novellában és amely mégis polifonabb 
mint amaz, minden mozzanat, vagy epizód 
egy központba siet, nem csak elgondolás? 
bán, de megcsinálásban is : vagy egészen 
szilárd külső bekapcsolással, vagy egy 
bizonyos végigfolyatással az egészen (még? 
egyszer az Éducation!). Stílusában pedig 
sokkal kevésbé tiszta ez a regény Kádárénál. 
Mégis, mindezeken túl, mondjuk, hogy 
Földi Mihály sok igazat, jót hozott és 
olyat amely sok tekintetben arrafelé néz, 
ahonnan az uj regényt várjuk. 
KÜRTI BÁL