Full text: Ma : aktivista művészeti és társadalmi folyóirat (4 (1919), 6)

113 
Iáin, az újságjain, a költőin, színházain, szokásain 
és morálján át, a törvényein át. 
Az állam végeredményében az a közvetítő szerv, 
amelyen át a kapitalizmus legkényelmesebben sőt 
legtöbbször apás, szokratesi álarc mögül zsarnokos- 
kodhatik a proletáriátus felett. 
Ha kell ütköző és védő. 
Tehát a kapitalizmus felé közeledve: azt meg- 
elező. 
Ebből következik, hogy az állam ideológiája és 
kultúrája elpusztításának meg kell előznie a „kapitál“ 
pusztulását. 
Erre a szerepre hivatott az ideologikus anarchia. 
De mit látunk ? A szocial-patrioták, ahelyett, 
hogy az egész világon az anarchikus erőket táplálni 
segítenék, konszolidálni igyekeznek a már felbomlás 
nak indult államot, s igy az állam talpra^^^ásával 
paralel, talpra akarják állítani a fejetvesztett kapita 
lizmust is. 
A szociálpatrióták az anarchikus erők megfoj 
tására vállalkoztak: s igy magyarázható csak az, 
hogy miért nem volt probléma nekik és miért nem 
probléma ma sem: a lopás, a gyilkolás, a rombolás 
és az ez elleni preventív, a detektív kapitalista morál, 
ezzel szemben pedig: az ember benső struktúrája 
az anarchia felé, tehát az inkonzekvencia, az inmo 
ralitás, a kapitalista renddel szembeni legteljesebb, 
legkíméletlenebb destrukció. 
Miért tiltakozik oly vehemesen a széthúzó erők 
ellen: mint a szabadszerelem és család felbomlása, 
az uj művészetek stb. ellen. 
Mindezek magyarázatául, de egyúttal az ortodox 
történelmi materialisták felé ezt. A szociálistapártok 
vezetői, mint általában a munkásság vezetői, kultú 
rájukban éleslátásukban, nagyrészt merő kispolgári, 
tehát kapitalista kultúrán tejelődtek. Nem forradal- 
mositották nem értékelték át benső önmagukat, hogy 
igényességük túl a beteljesült napi politikán és evo 
lúciós lelkendezéseken az örök forradalom, a meg 
állásnélküli rombolás és építkezés felé determinálja 
őket. Éleslátásukban morális, családi, művészi el 
gondolásaikban konzervatív gyakorlati és elvi állás 
pontokat képviseltek és propogáltak. Emberi életük 
maximumaként kiélték magukat a gazdasági harcok 
ban, de ott is mint békés családapák, félszeg erköl 
csösök és felelőtlen szépet tisztelők. Kultúrájuk, a 
kispolgári volthoz ragaszkodás, minden tényleg 
forradalmi lendülettől visszajózanitotta őket a család, 
az asszony, a hályhák, köre — a konvencióba. 
A legtöbb forradalomra determináló tényező 
hiányzott belőlük az uj, a maximális kultúráért, tehát 
a maximális életért való intranzigens fájdalomérzés. 
Érzés a szó ordító fájdalmával, az utálat izével a 
körülfalazó konvenció és nivótlansággal szemben; 
valami harsány, kenyéren és gyomron átlépett vízió: 
Az Embert, aki már százrétü, csodálatos indi 
viduum lesz, akinek a feje a legokosabb fej lesz és 
mégis, ha szólni fog valahonnan még okosabb és 
harsányabb hangok szólalnak majd meg válaszul. 
Ezt ők sohasem érezték. 
De ugyan ki hiszi azt — mondhatnák — hogy 
az emberi benső visszanyeritő konvencióként fog 
elébe kerülni, az ember gazdasági felszabadulás 
harcának ? 
És ki hiszi azt, hogy csak régi önmagunk rom 
jain érkezhetünk be az uj, tényleg jobb életbe és 
ki látja ezt ma, amikor az öntudatlan tömegek fejé 
ben is már felragyog az uj társadalom keresztmet 
szete: a bő kenyér és hús és a jó ruha? 
Emberek, akik a gazdasági harcokban a szél 
sőséget teszik, kultúrájukban és éleslátásukban alig 
eszmélnek fel: a kultúra forradalmasításáig, amely 
az élet tulajdonképeni forradalmositása. 
A kommunizmus törvényszerűen valóra válik: 
mert papíron kiszámítható, hogy kell. A gyomor a 
legstabilabb útjelző. 
De az uj kultúrában nincsenek törvények. A 
kultúra eddig gazdasági uralom alárendeltje volt, 
holnap, ha teljessé akar válni az uj gazdasági rend 
ben neutralizáltan kell megélnie. A gazdasági rend 
többé soha maga alá nem gyűrheti a tulajdonképeni 
életet: a gondolat bekeretezhetetlen nekiszabadulását. 
Mert az építész nem lesz többé nyereségre 
kapzsi vállalkozó. 
Az építész végre házát akar majd építeni, 
amelyik az alkotó legtöbb értékét emészti magába. 
A gépészmérnököt sem a meggazdagodás illú 
ziója fogja uj tervekbe hajszolni, nem, holnap már 
nem a pénzért fogja összedolgozni az éjszakákat a 
nappallal. 
A gépészmérnök a mágnes és a villamosság 
küllőin forog majd el a nagy Felfedezésbe : mely órán 
ként 500 kilométeres gyorsassággal kergeti a gépész- 
telen vasutakat, az Ural vasércével s Németalföld 
csipkéjével. 
A vegyész nem élelmiszerhamisitványokon 
nyögi majd arannyá az eszét. 
A vegyész talán újra alchimista lesz és életet 
fog keresni az élettelenből. 
Lehet, hogy mindez csak költészetnek tűnik, de 
nekem az univerzum; az élet megközelítése. És hogy 
mennyire áll az hogy a gazdasági harcok, amelye 
ket meg kell vívni és ha kell a legvéresebb eszkö 
zökkel, hogy végül is kimúljanak — valósággal el 
terelik az embert az igaz életétől, az élet tulajdon 
képeni értelmétől: a kulturás teremtéstől, arra minden
	        
Waiting...

Note to user

Dear user,

In response to current developments in the web technology used by the Goobi viewer, the software no longer supports your browser.

Please use one of the following browsers to display this page correctly.

Thank you.