114
példa ma: ami van, s mint Kultúrának szemérmet-
lenkednek elénk.
Asszony és férfi, művészet és irodalom, vallás
és morál, amelyek róluk való elgondolásunkkal kul-
kulturánkat teszik, mindmegannyi lehordói az egész
ségesre, a szabadra, a monumentálisra akaró életnek.
S innen van az, hogy amikor mi uj életről
beszélünk, nemcsak az élet gazdasági földszintjére
gondolunk, amelyek amint elkészülnek, ki kell hogy
érjenek az ember teremtő eszéből, hanem mindenre
ami azon túl van, s ami az uj ember életformája
lesz. De innen van az is, hogy ami törvényszerűen
bekövetkezik a gyomrok stabil utbajelzésén: az nem
forradalmi.
Az uj gazdasági rendért való harc nem egyenlő:
az élet forradalmositásával. Az uj gazdasági rendért
való harc épen ellenkezőleg és sajnos az élet sza-
turáltatásával egyenlő.
Az élet forradalmositása csak akkor következhet
be, ha az emberibb élésről való elgondolásainak
forradalmositása elvégeztetett.
Tehát a mai ember benső struktúrájának szét
verésén és az igényesség maximumra feszítésén:
mely a legértékesebb élet.
Csak a bensejében megbontott és irányba mar
kolt ember akarhatja az uj életet: mely valami tel
hetetlen éhség féle lesz, a tudás, a nagy, az uj: a
gondolat felé.
Ledobbantja magáról az erkölcsöt, mert céljait
és elgondolásait soha és semmi fix többé, uralmasan,
isteni pózban akár, mint állam, vallás vagy erkölcs
a sántaságig lesujkolni nem fogja.
Soha többé emberi ész — szituációk produk
tumaként akkora nem lehet, hogy annál nagyobbat
ki ne versenyezhessenek maguk közt az emberek.
Ez pedig minden uralom vége : anarchia.
A kultúrában uralomnélküliség lesz. Anarchia,
mely nem lehet több, mert hisz nincs is ennél el-
képzelhetőn több: mint a kulturás anarchia, az
állandóan forradalmi ember, aki örök mozgással
rombol és építkezik, semmihez sem kötődik ami fix:
eleme az inkonzekvencia: mint legértékesebb élet
forma.
Inkonzekvencia nem mint cél, de mint vetülete
az uj, a tartalmas ember életgörbéjének, ha maga
mögé emlékezik.
Inkonzekvencia és praktikus tudat egymásból
folynak. Minden konzekvens ragaszkodás csak a
konzekvencia moráljáért, aszkézis, fájdalomkvantum
az előbbremozdult élettel szemben. Az uj ember
struktúrája sohasem jegecesedhetik sablonokba,
állandó forrásban, állandó tökéletlenségben kell,
hogy legyen a megkívánt tökéletesebbért. Anarchikus
hullámok kergetik halomra egymást benne, amelyek
mindegyike értéke akkor többül a megelőzök fölé,
ha tágabbra harapja a lehetőségekért, a tereket.
Tágulni! Föl- le és szét.
Minden fix, tehát minden múlt halálát
jelenti ez, mert a világ nem agyroncsoló és rágcsá-
lásba barmult kronologikus sorrendben vagy ha úgy
tekszik kulturkvantumként fog helyet kapni a teremtő
ember agyvelejében, hanem mint koncentrált szintézis.
Az emberek nemcsak falni, értékelni, értékelni és
értékelni fognak a praktikus elrendezés mellett.
És értékmérő lesz az előbbrejutáshoz való alkalmas
sá vaggy az ellenkezője. A többi veszni fog. így
fog és igy kell elvesznie minden történelemnek,
minden múltnak, mely valaha is nem az egyetemes
ség, a harc, az utfejszézés, tehát az emberért való
univerzum centrumából indította el és látta meg a
dolgokat. Az életben nincs meg a létjogosultságuk
az önmagukért való gesztusoknak. Vagy beállíthatók
a továbbharc eszközei közé vagy megszűnnek.
A harcnak ebben a tüzes,vérhangú forgatagában
igy kell elmaradnia a burzsoa és általában a min
den kötöttséghez hozzákényelmeskedett ember leg
több társadalmi és kulturális produktumainak.
A család, az erkölcs, a holdkoros művészetek
fölé horizontba magasodnak a széles, szabad emberi
elgondolások, az uj asszony és az uj férfi kemény,
barátos élete. Csak a lehetőségig közös alapra hozott
nemekkel kezdődhetik el a teremtő munka a kultú
rában is. S az öntudatos, őszintén velejéig élni
akaró férfi nem lesz többé kénytelen élete jórészét
a párja elé segédkezésben kiélni.
A társadalmi szabadság, a vágtatás, az örök
mozgás pedig a mimes apró szép halála is egyúttal
s a kő, a vas, a falak az anyag tiszteletben tartása.
Ugyanúgy az irodalomban: az apró, a helybenforgó
emésztés közben kicsúszott „szépségek* 1 helyébe a
nagy vonalakban, széles tereken és mindig uj utakra
indult emberekkel (mert ez a legmaximálisabb téma
lehetőség) indul meg a cselekvés.
A tragédia végét jelenti ez, mert az erősek min
dig és mindenen keresztül harapják magukat ezer
rettenetén át a jobbért A fülsikitó, poros tragédiák
eltűnnek, mert a tragédiák ma nem egyebek, mint
az erősek köré bunkózottak alul maradt élete. Az
alul maradtak élete pedig többé nem lesz probléma.
Az élet minden pillanatának örömre váltásában : mint
a legszebb, legszélesebb egységben indul el az uj
ember élete és harca a nevetésben, a nevetésért, mely
világitón alája bokrosodik.
BARTA SÁNDOR