115 
hívom az asszonyt 
Fél ember-voltom s fél-életed 
egy sugár 
a szám és a szád közt. 
S két kaszt vagyunk: nagyképűség tánca: 
a sötét. 
Hivlak! 
A nagyképűségnek dudál „észt“ az ész: 
de a „szellem“, az „isten“, a „szép“ és minden 
én vagyok és te vagy, 
kinek fele-életem ott zsugorodik a szádban, 
kinek fele-napod itt sötétül a szám fojtott melegében. 
Akarni, asszony! 
Lenni egészül: mi két egész! 
Ha nem vagy: béna félállat az emberségem 
s minden mozzanatom a köldökömbe hull és hull 
az ész. 
A szám nyílásán én-istenségem zsilipéi nyílnak, 
a szád nyílásán én-emberségemmé gyulád az ész: 
a csókunk lesz a szabadulásunk. 
A LÁZADÁS EXTÁZISA 
Torkomban az ég harsonája feszül: 
és nincs zongorám egyéb, mint a suta forma! 
Torkomban a minden harsonája feszül: 
az ész megtántorodik s én zuhanok. 
Formákon 
formákon — 
esni halálba, mint a buta kő. 
Lázadok! — és törjön szét minden velem. 
Nem ismerem a nehézkedést! 
Vagyok, tudok, akarok — ez az isten. 
Adjatok egy pontot magamon kívül 
én ráakaszkodom és élek körén formát és rendet. 
Adjatok földet alám: és megállók. 
Most összetűzhet az ég a földdel: 
csak én vagyok pont a kozmoszban! 
csak én vagyok! 
VÖRÖS VERS 
Az univerzumban felcsapnak a Részek 
s én, ki egy gyújtott darabja vagyok az univerzumnak: 
most megállók: 
énbennem gyulnak Részek és szakadékok. 
Anyag és isten, 
egyén és emberiség, magyarok, burzsoák, 
s minden, mi énelőttem, sötétségkoromban űzte belém 
40 évnyi életem romlását: 
most újra tornyokat gyújtanak belém! 
És nincs többé semmim magamon kívül, 
mi összeakasztaná a részeket! 
Az anyagé vagyok! 
Az időé vagyok, és ha elsülyed is velem a világ! 
Proletárságom, 
felszakadt, tépázott, gyulladt, véres Részem, 
most te vágy az Egész: és ha elsülyed is velem a 
világ ! 
Én vagyok a vas a vörös katona szuronyában, 
én vagyok a gyűlölet! 
Se származásom, se életem: 
én vagyok a forradalom! 
Minden valóságom, voltom az idő kerekéhez kötött, 
visszafordulásom: a kloáka: a halál. 
1919 április 19. 
KAHÁNA MÓZES