erő, amiket, mi, dühünk és unottságunk közepette állva 
látunk tovatűnni az ég viharában és zászlók mámorában. 
O a szeretet, az újra feltalált és tökéletes mérték, 
a csodálatos és soha nem látott ész, meg az örökké 
valóság : végzetes tulajdonságok imádott gépe. Mind 
nyájan átéltük engedménye rémületét és a miénket: 
oh, érte való egészségünk gyönyöre, tehetségünk len 
dülete, önző szeretetünk és szenvedélyünk, — érte, aki 
örök életéért szeret bennünket . . . 
Mi megemlékezünk róla, de Ő vitorláz ... Ha az 
Imádat elmúlik is, Ígérete csak bennünk zeng-bong: 
„Félre a babonákkal, korokkal, gazdasággal és rokkant 
testekkel. Ez a korszak volt az, amely mindent elhomá 
lyosított. “ 
0 nem fog eltávozni, az égből sem száll le, de 
nem is teljesíti az asszonyí haragok feltámadását és a 
férfiak vigasságát meg a Bűn mindenikét: mert Ő van, 
meglevő, szeretett létező. 
Oh, ezek a líhegései, fejei s az iramai: a formák 
és a tett tökéletességének irtózatos gyorsasága. 
Oh, a szellem bősége s a világegyetem mérhetet 
lensége ! 
A teste: álmodott felszabadulás, az uj erőszak 
keresztezett kellemének hullámtörése! 
A tekintete: a tekintete minden régi térdre-hullás 
és fölmagasztosult fájdalom. 
A napja: minden panaszos és futó szenvedés eltör 
lése a legfelfokozottabb muzsikában. 
A lépte: bevándorlások, melyek nagyobbak, mint 
az ókori betörések. 
Oh! O és mi: a jobbakaró gög, mint az elkalló 
dott irgalmasság. 
Oh, világ és az uj boldogtalanságok tiszta éneke! 
O mindnyájunkat ismert és mindnyájunkat szere 
tett: e téli éjszakán, a csikorgó szélkakasról, távoli 
tájak tömegéből, a találkozott tekintetekből, fáradt erők 
ből és érzésekből, tudjuk előhívni látni s visszakül 
deni; a mocsarak alatt és a hópuszták síkjain, tudjuk 
követni tekintetét, — lihegéseit, testét és napját.