26
A KUBIZMUS ÉS A JÖVENDŐ
MŰVÉSZET
A kubizmus első próbálkozásai két belső ellentéten
vallottak kudarcot. Az egyik formai volt, a másik a
forma és tartalom összegezését akadályozta meg.
Tisztán formailag lehetetlen volt, hogy az ábrázolt
tárgyak plasztikusan hassanak, de minden fény és
árnyék nélkül, csupán a határoló- felületek áttagolása
és egysikba való szétteregetése által, lehetőleg pár
huzamosan a mellső képfelülettel.
Hogy ez az elméleti fejtegetésekben nagyon szel
lemesen hirdetett cél gyakorlatilag mennyire lehetetlen
volt, abból is kitűnik, hogy a kubisták valójában nem
mondtak le az illuzionista mintázásról. Csak az egy
séges megvilágít ást kerülték el és a fény meg az árnyék
élesre fogott ellentéteit ezernyi apró helyi jelentőségű
részre bomlasztva szórták szét a kép egész terjedel
mében. Igaz, hogy illuzionista mélységek irányában a
kép igy nem juthatott egyértelmű, határozott tagozó
dásra, de viszont nem is tudott egyáltalán testet
ábrázolni, csak teljesen összegyűrt és összetört torzulá
sokat.
Mintha minden össze-vissza repedezett tükrök
ben látszott volna. A megvilágítás anarkiáját viszont
nem lehetett elkerülni, mert különben az ábrázolt test
sikszerü széttagozódásait nem lehetett volna egy
mással szemben kellően hangsúlyozni és a kép.holmi
áltechnikai vonalrendszerré fajult volna. Eltekintve
különben ettől a fenyegető ürességtől, a műnek amúgy
is több kiterjedésű testszerüséggel kellett hatnia.
A meghasonlott formai elemek halmozása vég
zetes zavart keltett. A művészeti alkotás találós kép
lett. Az ábrázolt tárgyat valósággal ki kellett hámozni
komplikált siktagozataiból, ami iskolázott szemnek is
csak töredékes eredményt nyújthatott.
Hogy a kubizmus ebben a fejlődési szakaszban
mennyire félszeg volt, azt az expresszionizmushoz való
akkori vonatkozásán lehet megállapítani. A kubizmus
az expresszionizmus egyenes ellentéte akart lenni. Már
a képbeli építkezés gondolata ellene volt az expresz-
szionizmusnak. A legegyszerűbb sztereometrikus ele
meknek a természet kombinált és összetett formáiban
való fölkutatása logikai törekvés volt, szemben az
expresszionizmussal, mely extatikus érzelmi kitörések
ben vonáglott. Az első kubista képekről azonban min
dent lehet mondani, csak azt nem, hogy logikusak
vagy lezártak lettek volna. Fények és árnyékok ideges
nyugtalanságában lobogtak, töredeztek vagy olvadoz-
tak. A tér mindenütt áttörte és összemarta a formát.
Ezen a fejlődési fokon a kubizmus stílustalan.
Fordulat következett, amikor Picasso és Braque
képeiket a mellső képsikkal párhuzamosan elhelyezett
geometriai síkokból kezdték összerakni. A forma több
kit erjedésének ezzel vége szakadt ugyan, de a minden
illuzionista fény és árnyéklepeltől megszabadult sik-
felület rendkívül nagyvonalú lett, nemesen tartózkodó
és tiszta. A tér maga semmitsem veszített mélység
dolgában. Ellenkezően. A felülkereszteződések által
csak most mélyült el igazán és határozottan, mig
azelőtt a kép bizonytalan középterében ködös határok
között kellett lebegnie. A sik és mélyülés eleinte meg
kísérelt, sikertelen összeegyeztetésénél a képeknek egy
általán nem is volt elő- és hátterük; parttalanul, této
ván ingadoztak a két lehetőség között anélkül, hogy
valaha is lezárultak volna. Kivált Picasso képeiben.
A sik periódus ezzel szemben világosan rétegeződé
mélyülést hozott, mellyel az előtér mindig éles, a kép
szerkezetet támogató ellentétet alkotott.
A lokális színek problémája és vele egy tekintetben
a kubisták ama szándékát is, hogy a dolgokat minden
emberi viszonylattól mentes magán-valóságukban ábrá
zolják, szintén csak a sikszerü alkotás vitte dűlőre. Az
első periódus tépett seb módjára lüktető térrendszere, a
fény és árnyékhatások következtében folytonos átmene
tekben és változásokban játszó színeivel a nézőt teljes
erővel káotikus érzések mélyébe rántotta. A távlat
korlátlanul előre nyiló tölcsére vagy ködös függönye
a forma agyonhasogatott, töredezett, ábrázatával nem
engedte, hogy kép és néző között a távoltartás érzése
feszüljön. Az ábrázolt tárgyak a legkevésbbé sem váltak
ki a személyes alanyi, az emberi vonatkozások köréből.
Nyugtalanságuk minden volt, csak magában szilárdult
lét nem. Egy megbontott összhangzatu claire obscure
forrongott benne állhatatlanul.
Ebben a tekintetben is csak a. tiszta síkhoz való
megtérés hozott megoldást. Mindenek előtt biztosította
a formának frontális helyzetté'rendeződő távoltartását.
Nem éppen parancsoló monumentalitással, hanem csu
pán arisztokratikusan tartózkodó módon. Azután meg
elérte, hogy a nyugodtan és zárkozottan épülő forma
önmagában csendüljön teljessé. Soha, a festőművészet
egész történetében nem akadt a natúré morte-nák
ilyen bensőséges lirája, ennyire titokzatos élettel tel
jesen, mint aminőt Picasso és Braque késői alkotásai
nyújtanak, hegedűkön, gyümölcsös tálakon, poharakon
és játékkártyákon lélekre kapott szépségükkel. Holland
enteriőrök és csendéletek, a legzeneibb Terborch han
gulatok otromba színes fényképek ehhez az átszellemült
szépséghez viszonyítva, mely pedig mégis annyira túl
van minden emberi érzelmességen.
Ezekben a képekben tiszta stílus lett a kubiz-
musból, az expresszionisták meddő, görcsös keresgélései
közepette és a dadaizmus minden stilustagadása ellenére.
* *
*
Az emberi vonatkozásokon túl való létet, nemcsak
a zárkozott frontalitás és a lokális tónusnak a sikegy-
ségekén belül való egyenletessége biztosítja, hanem az
a körülmény is, hogy a kubizmus mérnökszelleme szét
tagolja a testeket és részeiket önkényesen kombinálja
össze. A dekonstrukció megakadályozza, hogy a néző
gyakorlati és esztétikai szempontból való célszerűségek
képzeteit és érzéseit kapcsolja a képekhez. Ezért hat
Picasso és Braque némely újabb csendélete oly monu
mentális sorsszerűséggel, nem is szólva Léger gépviziói-
ról és Gleizes nagyvárosi képeiről.
A kubista dekonstrukciónak azonban mélyebb ér
telme is van.
A természetnek és a benne élő embernek, elmúlt és
idegen organikus müvészetü kultúráknak formai tö
redékei kubista képekben az első pillanatra látszólag
értelmetlen szétfej tések és párosul ások alakjában hal
mozódnak. Ezek a szerves élettényezők a kenyérkereső
robotban és hedonizmusban hajszolódó, a racionaliz
musban megrögzött, szüklelkü civilizáció haladásával
egyre többet veszítenek jelentőség dolgában. Hol marad
minden modern természet és emberfestés, akár 19. vagy
20. századbeli klasszicizmus, akár romantika vagy
szimbolizmus, akár naturalizmus, impresszionizmus vagy
expresszionizmus legyen is, hol maradnak ezek az