Full text: Ma : aktivista folyóirat (7 (1922), 2)

30 
tiv mérnök szelleme gátiakulul teljesedhetik a való 
ságon, mellyel szembe került. Nem is kell agyafúrt 
próbálkozásokkal kínlódnia, hogy az ábrázolt tárgyat 
elhelyezhesse az alkotás apriorikus formarendszerében. 
A kubizmus nagy stílusbeli értékei önként kínálkoznak. 
A forma tulajdon belső törvényen alapul és zárkozott; 
szigorúan konstruktív és a legnagyobb fokon át 
szellemült — és mégis a közvetlenül ábrázolt csupasz 
valóság áll előttünk a képen. 
Egy ilyen Gleizes-kép formailag . hasonlíthatat 
lanul egyszerűbb, mint amilyenek a korábbi alkotások 
vagy Picasso és Braque első kubista kísérletei voltak. 
Igaz, hogy kevesebb benne az alkalom a tisztán festő 
technikai finomságokban való dúskálásra, amire amott 
van már mód elég. De azok a finomságok mind nem 
érik föl az alkotásnak itt megnyilatkozó monumen 
talitását. Milyen keveset ^ törődött' pl. Gleizes ,,A 
város" c. képében, melynek előterében három betű: 
MUR terpeszkedik izmosán, a sik és plasztika össze 
egyeztetésével. A képfelületen' egészen elől hatalmas 
kőfaltöredékek merednek a térbe, élesen, szögletesen; 
mintha az ember lebontott házak romjai közül nézne 
a városra. És ezeknek a tömör támaszpontoknak neki 
feszülve halmozódik a kockás formák kőrengetege, 
mely a háttérben egymáson tulemelkedő, hirtelenül 
magasba szökő felhőkarcolók alakjában ostromolja az 
eget. Minden forma világosan' három kiterjedésű, 
minden mélységbe való törekvés gáttalanul ér a célhoz. 
Természetesen mert azzal, hogy szervesen duzzadó, 
lágy plaszticitások nincsenek a képben, a művésznek 
nem kellett plasztikus lényegbeli ellentétek között 
kompromisszumot keresnie, nem kellett megzavarnia 
a mü tiszta, egyértelmű tér és formarendszerét. És bár 
Gleizes semmi tekintettel sem volt a felületre, a kép 
mégsem veszített zárkózottságából. Egyszerűen azért, 
mert a plasztikát tisztán, egyoldalúan használta föl. 
De a zárkózott és távol tartó objektiválás szélső 
következései még nem itt kínálkoznak. Ennek á képnek 
a minden egyenesvonaluság ellenére is barokk pátosza 
még mindig nagyon is közelfekvően emberi. Térmélyü 
lést éreztető illúziói túlságosan a claire obscure — ön 
rövidüléseken és atmoszférikus tényezőkön alapulnak 
meg. A kubista alkotásnak voltakép az óriásfalak 
magában álló léte lett volna itt a végső tárgya, de az 
egész rontó extázis ezt a statikus kinyilatkoztatást 
dinamikus emberi psychologizmussá dramatizálta. Már 
pedig a kubizmusban éppen az emberi nagyon is emberi 
vonatkozásoktól való szabadulásért folyik a küzdelem. 
Frontalitást kell támasztani, melyben személyi 
viszonylatokat levetett kemény törvények és szabad 
ságok nyúlnak a végtelenbe. 
Mint minden jelentős kubista, Gleizes is döntő 
lépéseket tett ebben az irányban (egy vasúti csarnokba 
szánt dekoratív falfestménnyel, vagy „Ember házak 
között" stb.). Ura lett a nagyváros párttalan, bom 
lasztó szenzációinak. Egyszerűsít; abból ami mellékes 
és ami zavar, végtelenül sokat elhágy; törvényeket 
létesit, melyekből sugárzó ritmusokban tárul szét a 
tér. De ezt a világot villámgyors felülkcreszteződésck 
és áttetsző finomságok lázas vajúdása élteti. Frontáli 
san elhelyezett, élesen körülhatárolt síkok számtalan 
rétege nyomul a mélybe és száguld a határtalanságba. 
Kereszteződések, konstruktív egymásra való kapasz 
kodások energiái a tér és a forma minden széliében, 
magasságában szökkennek össze-vissza. Valóságos 
boszorkánytánc a vonatkozásbeli lehetőségeknek, melyek 
mindenütt jelen vannak és mindenhová elvezetnek: 
relativizmus. Sötétebbre fogott felülkeresztező vé 
kony régtegeken sugarasan szétnyíló világos síkok 
tetszenek át. Újfajta fényhatások támadnak holmi 
villamos reflektorok játékai, sugárkévék, melyek fátyolok 
mögül törnek elő vagy az egyhangú atmoszféra poros 
szürkeségébe messziről érkező, világító utakat vágnak. 
A fény és levegőfestés még nem halt meg. A kubiz- 
mus pompás győzelmeket arat a lineárisan uralt mester 
séges atmoszférával és technikai fénytüneményeivel. 
A tiszta kubizmus felülkereszteződő síkokon ala 
puló értékei csak Gleizes-nél ennyire luminózusok ugyan. 
De keményebb szerkezetű müveket (Léger pl.) is 
nagyon messzemenően vonnak ki a nehézkedés törvényei 
és ama kényszerűség alól, hogy a forma tömör kép 
alapon testszerii traverzekkel építkezzék.. Inkább a 
lebegő térből kihasított részletek és erőviszonylatok 
dolgoznak itt, mint tömegek, melyeknek súlyát és 
támasztó feszülését különben a síkvetületben is érezni 
kellene. 
Feltűnő; hogy a kubisták mennyi sikszerü képé 
nek nincsen sem, vízszintes alapja, sem igazi súlya'. 
Csak az ég és föld között való, vízszintesen és függő- \ 
legesen tökéletesen kiegyenlített lebegésnek az érzé 
sét keltik a szemlélőben. Vagy, a legstabilabb esetben, 
úgy látszik, mintha végtelenbe nyúló hicl, vagy gép- 
szerkezetnek a térben elhatárolt egy tagozását ábrá 
zolnák (Léger, Hellesen). És ahol a fonna csendéletnek, 
vagy valamely enteriőr sikszerüen széttagolt és össze 
fogott csendülésének mutatkozik (Picasso, Braque, 
Marcoussis), ott is; mintha egy frontális határfelületnek, 
holmi fainak vagy tapétának önmagában záródó rész 
lete előtt állnánk, melyüek hordozó alapját, támasztó 
kapcsolatait és architektonikusan betetőző mennyeze 
tét sem íátni; sem sejteni nem lehet. 
A kubizmus kiválasztott finomságú értékeit szerezte 
meg a. ritmikus lebegésnek, az önéletü és szabad szép 
ségnek-. De ez az öncélúan örörnös szépség, a térnek 
és a formának sokszor túlságosan vékonyra hasogatott 
bonyolításával nem kelti az emberben azt az érzést, 
hogy itt szó lehetne egy esetleges architektónikus 
összegezésbe Való beilleszkedésről.; Sőt ennek az aláren 
delésnek még csak áz óhaja sem mutatkozik. Ebben a 
tekintetben a tiszta kubizmusnak még a tárgyilag 
elvont stílusa is csak ingadozó vésjzhid, melyet a művé 
szet a jelen civilizáció nyugtalanságából és a tőkés 
szabadverseny által anarchikusán magasra vetett nagy 
városi forma viszonylatokból tákojt össze. A formáknak 
szorongó, egymást tulorditó, teret; magasságot, világos 
ságot, érdeklődést és pénzt ostromló, kenyérért és 
élvezetért 'verekedő rohamából. iA szézhuzó, kuszáit 
sok-ból. 
Ez a harc csak nehezen juttat el a formának 
minden alanyi, személyes izgalmakon túl járó, végső 
objektív távolságáig. Nem e'ngedi, hogy az egyes ember 
a maga elforgácsolt érdeklődéseivel, lírájával vissza 
lépjen a szintétikus összesség előtt. Formák kaotikus 
tolongása támad a nyomában, mely bővelkedik szen 
zációkban és szellemes elkülönülésekben irtózatos és 
nagyszerű összeütközésekben, de az egyszerű, monumen 
tálisán kollektív akaratnak minden manifésztációs 
kísérletét az elsietés, felületesség és dialektikus szellemi 
öngyilkosság forgatagában szórja semmivé. 
Ennek a formavilágnak az esztétikai építő gondo 
latát és vele a kubizmus jövendőjét még a destruktivitás 
elfajult burjánzásai fojtogatják. 
Ez a kérdés pedig az ember társadalmi és hitbeli 
megújhodásával függ össze.
	        

Note to user

Dear user,

In response to current developments in the web technology used by the Goobi viewer, the software no longer supports your browser.

Please use one of the following browsers to display this page correctly.

Thank you.