42
PREzentizmus
A FAJNÉMET LÉLEK PUFFKEIZMUSA ELLEN
(Berlin)
Élni annyit jelent, mint a pillanat minden lehető
ségét, adottságát megfogható energiává, bölcseséggé
sűríteni. Az örökkévalóság sémmi, nem régibb vagy
jobb, mint a középkor, a tegnaptól származik, a holdban
vagy az. aggok fogatlan szájüregeiben van, a nevetséges
polgári intelligencia erősiti, mely légfékhez hasonlít!
Söpörjünk el minden előítéletet, mely szerint valami
tegnap jó volt, vagy holnap jobb lesz és fogjuk meg
pillanatosan a mát! Az idő hagyma, melynek héjjá
mögül újabb és újabb héjjak kerülnek napvilágra . . .
De mi a világosságot akarjuk! Az ember lényének két
iránya van: a lehetetlen és a számlálhatatlanul lehetséges
felé!! A lehetetlen ebben a pillanatban, a mostban, a
mai napon nem sikerülhet, legyen az akár Isten, akár
az alkotó princípium, az élő dinamika, mely kinómotor
módjára zsugorítja össze a világot, a történést, az ese
ményeket és velük teremti meg a lehetőségek világát
— nevetséges együgyüség kényszeríti az embert arra,
hogy teljesíthetetlen ideál után vágyódjék és ez a tel
jesíthetetlenül lehetetlen az, hogy perpetuum mobilét —
alkosson önmagából, óriásgolyót, mely a naphoz hason
lóan lebeg az űrben! El ezzel a vággyal, el a lehetet
lennel, mert nem lehetséges és nem valósult meg!!!
Hagyjátok ezt a Gólemeknek és a sellőknek! Mi a ki
mondhatatlanul boldogító lehetségesnél akarunk maradni!
Nagyszámú emanációit a mába akarjuk kötni és minden
lehetőséggel élővé akarjuk formáltatni magunkat; az
életet a' mehanikus tudatosság, a merész feltalálás,
valamint ötleteinek és szellemének (más ugyan meg
sem érdemelné a szellem nevet) megvalósítása által
sokszerii képzelőerőinek előretörtető mérnökévé akarjuk
tenni! Sutba minden ócska szentimentalizmussal, az
újság utópiája gyorsabban válik igazsággá, mint az
örökké meggondolt, polgári biztonsági agyvelők hiszik!!
A roppant derengésben, mely bennünket körülvesz,
agyunkat és szivünket szorongatja, mert éjszaka is lehet
és világosság is lehet: ebben a pillanatban tökéljünk el
valamit elszántan! A fényt, mely minden testbe behatol,
a finom, viszonydus emanációkat nem akarjuk áléit
szemeink előtt eltűnni engedni; a fénnyel a nagy fel-
fedezetlen Amerikát akarjuk, az életet! Egy protestáns
kétségbeesés boszantó szürkeségében minden szelepet
fel akarunk nyitni és tébolyult keringésbe akarjuk hozni
az elektromos ventilátorokat, hogy korszerű ideáinknak
megteremtsük az atmoszférát! A középeurópai la
posság közepette végre olyan világ fel-
tárulását akarjuk, amely reális, a szellem
és az anyag szintézise — a német lélek örö
kös, minden kákán csomót kereső analízisei
és bagatelljei helyett! A destruktív pszihológiák
és relativitások kora lejárt — épen a legutolsó órában
temettük el őket véglegesen: a lehetséges világ felé
való legszélsőbb elszántság küszöbén állunk! Lábaink
alatt látjuk a középkort, a klasszika tegnapját, a miszti
kát és a megszokott kecsesség utáni ösztönt — nem
kivánjuk ezek plagizáló újjáélesztését, sem a vékonv-
pénzü absztrakciókat! A szépség olyasvalami, ami az
alkotási folyamat közben jön létre! Bátran akarunk
szembeállani világmásodpercünkkel! Ámde ehelyett
köröskörül régi bálványok talpraállitását célzó törekvé
seket látunk, sokan már szellemidéző gesztusokkal áll
nak a régi előtt és felkuszálják öntudatunk szükséges
világosságát. Újak,, merészek, amerikainál többek, egé
szen tiszteletlenek akarunk lenni, a legszebb múlt se
nyűgözzön le bennünket! A régi állam és a gazdasági
formák átalakulnak a munkásosztály felvonulásától: a mi
feladatunk a szellemi élet megfelelő valóságait, az úgy
nevezett tudományokat és művészeteket a jelenkor
vonalára hozni. Miért nem festhetünk ma olyan képe
ket, mint Boticelli, Michelangelo, Leonardo és Tizian ?
Mert az ember ami öntudatunkban teljes
séggel átformálódott, nemcsak mert telefo
nunk, repülőgépünk, villanyzongoránk, vagy
vasesztergapadunk van, hanem mert egész
pszihofizisünk átalakult a tapasztalat foly
tán. Nincsen meg többé bennünk az ember korláto
zottan individuális fontosságának érzése, mely a közép
kor szűk városában élt, ahol odafönn csak az a vala
micske ég volt, ami épen ráfért a művész kezére —
repülőgépeinkkel átszeljük az étert és kis pontokká
lettünk a határtalan térben, melynek festésére többé
nem elegendő a perspektíva . . . Legyen a múlt múlt!
Aki szépséget akar, menjen a múzeumba! De ne pla
gizáljunk, nekünk már nem lehet feladatunk a szép
ember dicsőítése, a naiv antropomorfizmus lejárta
magát. Napi életünk szépségét a mannequinek, a fodrá
szok parókamüvészete, egy technikai konstrukció exakt-
sága határozza meg! Ismét a mehanikai munkafolya
mattal való koníormitásra törekszünk: hozzá kell szok
nunk, hogy a művészetet műhelyekben lássuk létre
jönni ! A mi művészetünk ma már a film! Esemény,
plasztika és kép egyben! Felülmúlhatatlan! Ez a kis,
szentimentális élet mehanizmusa — mi azonban nem
akarjuk, hogy ezek a dolgok továbbra is úgy hassa
nak ránk, mint a dolgozás, az esőzés és a szunyog-
csipések magátólértetődőségei, vagy a vasárnapi részeg
ségé, mely a puftke előtt egyedül teszi mozgóvá a
jelenségek világát, holott nekünk ez a szépség csak a
halottiság művészetét jelenti: ha valaki egy élő dolgot
merev nyugalmi formába foglal, vagyis megöl, úgy az
teljes joggal lesz halhatatlan De mi élni akarunk és
meghalni, mi azt akarjuk, hogy a titkos dimenzió és
hatodik érzékünk, a mozgás hajigáljon és szaggasson
széjjel bennünket! Hogy tudatára serkenjünk életünk
nek, annak, hogy ma élünk!! S ezért először is a
mereven egy dologra összefogott tekintetet akarjuk
feloldani, mert a mi tudomány által megszélesitett tekin
tetünk kerek és teljes lett, mert historikusán felvettünk
nézésmódunkba minden optikai lehetőséget és most az
optikában továbbhaladunk egészen a fény alapjelen
ségéiig. Szeretjük a fényt és mozgását!.! És a tudo
mány megmutatja nekünk az atomban lakozó erők
önkéntes odaadásának lehetőségét! Mindent a maga
idejében! Masaccio, Filipo Lippi, Castagno, Piero della
Francesca, Mantegna, Melozzo Daforli felfedezték a
világot a maguk korabeli ember számára, a portrét és
a jellemábrázolást, a görög illuzionizmus továbbvitelét.
Az optikai szélesedés következő korszaka az impresz-
szionizmus volt, ennek közvetlen utódai pedig a futu
risták, optikai szemléletünk bátor megujitói. Mert a
tizenötödik század perspektívája nem egyéb tehnikai
segédkonslrukciónál; ugyan ki merne rá vállalkozni,
hogy a mai embert, vagy a nagyvárosi ucca örök fény
változását ezzel az eszközzel ábrázolja Ezt az uccát
lázas mohóságával és mozgásával, melyben a perspek
tíva csak absztrahált, nem valóságos rész? Mi a futu
rista analízisektől a középkori mesterek plagiátorain
keresztül a nekünk való optikához akarunk jutni. Mert:
mi a művészet? Nonsens, ha csak esztétikai szabályo
kat szolgáltat ahhoz, hogy a nagyváros geográfiája,
