Full text: Ma : aktivista folyóirat (7 (1922), 3)

46 
A KÖLTŐ 
Csoda vagy (Brjussownak ajánlom) 
Ijjedeletn vagy 
A küszöbök vendégriasztója 
Zsemlyedagasztó 
Ablakok könnye fagy krokodilus infravörös 
A televényes térbe 
A türelmetlen idő kádjába 
Munkátlan Máriák alatt ívbe hajlítod az idő 
fájdalmas echóit 
Tányérfülükkel feléd figyelnek a munkatermek 
A városok faarcát megmíveled harmatba és 
acélba 
Tiszta vagy és ravasz mint a fűmetélő sarló 
Petróleumos szemeid gyújtogatják a nyugalmat 
Ha cementtagjaid összehúzódnak összetörnek a 
partok 
leomlik a teknikusok gőgje 
Ereidbe szivárog a vas szálas kristálynedve 
Világdolog vagy 
Élni fogsz 
S a hámorok szemébe frecskendezed 
a nap vörös levesét. 
SZÜLÉS 
A gyermek anyja bűne 
A város acélháromszögeiben ismeretlen tettes gyűrte 
széjjelfeszitett combjai közé 
Egy nap új szívhang szivárgott testéből 
Vaskankalinok izzottak szügyében 
Öregszív és vendégszív hangjai kontrapunctosan ker- 
getőztek 
A magzat 
Felfeszíti a nő reszkető tomporát 
Szívópumpáit szegényes érhálózatba horgonyozza 
Világfájdalmas 
Meleg csokoládésátorát feldobta a 270-ik éjjel 
Orvosok ezüstkutaszokkal somfordáinak 
Baltafejével a kéj gyöngéd alagutját kússza a gyermek 
Véres testréseken kalimpál keresztül 
Üdv 
Az új életnek 
Karbolos kendők zászlózzák a sterilis szülés kultur 
képletét. A vízfejű angyal aeterből ecetbe trambulinoz. 
Lélekvitorláját az ősök diadalmas bűze hajtja már 
A tenger köldökén bizonnyal a szél szigonyairól 
álmodik 
Már mérget kever pókhálós szemgolyói mögött 
Drót átlókat sír üvegcserepeket röhög 
Nyugodj meg 
Tanitóbácsik apák istenek homlokszoritókkal 
és lélekherélőkéssel útban 
Rokonok koszorúja sztrichnint nyálaz a matrácok gye 
hennáján. Lámpások sámfákat és malasztot rügyeznek. 
A gyermek sárga neszt contemplál a bölcső rivaldáján 
íme a vemhes barázda 
A társadalom árnyékketrecében 
Halleluja 
Hét zuhanó kalapács a vérfertőző kovács velejében fel 
fedezte a chromatikus hangsort! 
Forbáth Imre 
VERSEK 
I. 
jaj ! 
sohasem pipált agya 
mégis Ö virágositotta be 
az emberek fejét 
jaj, jaj ! 
nem Ő hajózott a vizeken 
de ujjaiból csilagok 
örvendeztek a nincstelenek felé 
oh jaj 
egyszer szólott csak imigyen: 
TÁRSAIM ! 
A CSÚCSOK LESZÁNKÁZTAK VÖL 
GYEITEKBE ! 
azóta senki sem hordta tenyerén a fejét 
jaj, oh jaj! 
szöges drótok sóhajtoznak füleiből 
de Ö kivilágosodott szemekkel 
hever a megtisztult szuronyokon 
II 
titánok zsiráffokon nyargalnak 
tündérek kerge zsolozsmákat tallóznak 
szopósak tejfogakat szülnek a mindenségbe 
férfiak előre tolt lámpásaikkal szivárványokat fűrészelnek 
asszonyok legszentebb izgalmukat teregetik a felhőkre 
TEGNAP ÓTA 
minden negyvennyolcat forgott az egyenlítő csöndje körül 
patkányok riadót fújtak kürtőikbe 
mert 
TEGNAP ÓTA 
megindult a horizont és felállt a temető 
TEGNAP 
lámpásaim kimásztak a pincékből és én 
megszagoltam a pohárban kínlódó életet 
TEGNAP ÓTA TUDOM: 
lámpásaim elindultak az egerekhez 
hogy imigyen szóljanak: 
TÁRSAIM 
elég volt a párzásból, keljetek útra és 
rakjátok össze a széthullott csillagokat. 
Vermes Ferencz
	        
Waiting...

Note to user

Dear user,

In response to current developments in the web technology used by the Goobi viewer, the software no longer supports your browser.

Please use one of the following browsers to display this page correctly.

Thank you.