46 
A KÖLTŐ 
Csoda vagy (Brjussownak ajánlom) 
Ijjedeletn vagy 
A küszöbök vendégriasztója 
Zsemlyedagasztó 
Ablakok könnye fagy krokodilus infravörös 
A televényes térbe 
A türelmetlen idő kádjába 
Munkátlan Máriák alatt ívbe hajlítod az idő 
fájdalmas echóit 
Tányérfülükkel feléd figyelnek a munkatermek 
A városok faarcát megmíveled harmatba és 
acélba 
Tiszta vagy és ravasz mint a fűmetélő sarló 
Petróleumos szemeid gyújtogatják a nyugalmat 
Ha cementtagjaid összehúzódnak összetörnek a 
partok 
leomlik a teknikusok gőgje 
Ereidbe szivárog a vas szálas kristálynedve 
Világdolog vagy 
Élni fogsz 
S a hámorok szemébe frecskendezed 
a nap vörös levesét. 
SZÜLÉS 
A gyermek anyja bűne 
A város acélháromszögeiben ismeretlen tettes gyűrte 
széjjelfeszitett combjai közé 
Egy nap új szívhang szivárgott testéből 
Vaskankalinok izzottak szügyében 
Öregszív és vendégszív hangjai kontrapunctosan ker- 
getőztek 
A magzat 
Felfeszíti a nő reszkető tomporát 
Szívópumpáit szegényes érhálózatba horgonyozza 
Világfájdalmas 
Meleg csokoládésátorát feldobta a 270-ik éjjel 
Orvosok ezüstkutaszokkal somfordáinak 
Baltafejével a kéj gyöngéd alagutját kússza a gyermek 
Véres testréseken kalimpál keresztül 
Üdv 
Az új életnek 
Karbolos kendők zászlózzák a sterilis szülés kultur 
képletét. A vízfejű angyal aeterből ecetbe trambulinoz. 
Lélekvitorláját az ősök diadalmas bűze hajtja már 
A tenger köldökén bizonnyal a szél szigonyairól 
álmodik 
Már mérget kever pókhálós szemgolyói mögött 
Drót átlókat sír üvegcserepeket röhög 
Nyugodj meg 
Tanitóbácsik apák istenek homlokszoritókkal 
és lélekherélőkéssel útban 
Rokonok koszorúja sztrichnint nyálaz a matrácok gye 
hennáján. Lámpások sámfákat és malasztot rügyeznek. 
A gyermek sárga neszt contemplál a bölcső rivaldáján 
íme a vemhes barázda 
A társadalom árnyékketrecében 
Halleluja 
Hét zuhanó kalapács a vérfertőző kovács velejében fel 
fedezte a chromatikus hangsort! 
Forbáth Imre 
VERSEK 
I. 
jaj ! 
sohasem pipált agya 
mégis Ö virágositotta be 
az emberek fejét 
jaj, jaj ! 
nem Ő hajózott a vizeken 
de ujjaiból csilagok 
örvendeztek a nincstelenek felé 
oh jaj 
egyszer szólott csak imigyen: 
TÁRSAIM ! 
A CSÚCSOK LESZÁNKÁZTAK VÖL 
GYEITEKBE ! 
azóta senki sem hordta tenyerén a fejét 
jaj, oh jaj! 
szöges drótok sóhajtoznak füleiből 
de Ö kivilágosodott szemekkel 
hever a megtisztult szuronyokon 
II 
titánok zsiráffokon nyargalnak 
tündérek kerge zsolozsmákat tallóznak 
szopósak tejfogakat szülnek a mindenségbe 
férfiak előre tolt lámpásaikkal szivárványokat fűrészelnek 
asszonyok legszentebb izgalmukat teregetik a felhőkre 
TEGNAP ÓTA 
minden negyvennyolcat forgott az egyenlítő csöndje körül 
patkányok riadót fújtak kürtőikbe 
mert 
TEGNAP ÓTA 
megindult a horizont és felállt a temető 
TEGNAP 
lámpásaim kimásztak a pincékből és én 
megszagoltam a pohárban kínlódó életet 
TEGNAP ÓTA TUDOM: 
lámpásaim elindultak az egerekhez 
hogy imigyen szóljanak: 
TÁRSAIM 
elég volt a párzásból, keljetek útra és 
rakjátok össze a széthullott csillagokat. 
Vermes Ferencz