22
dött Zaliariás homloka előtt, s vezette őt az aranyozott
csigalépcsőkön, s a jéghideg toronyszobákon, s a csapó
ajtókon és kis hidakon és koromsötét kamrákon. S akkor
egy ablaktalan szobába léptek s az olyan volt mint egy
tintával teli edény s csak egyetlen fényes pont úszott a
középen.
Zahariás ismerte a járást, néhány lépést tett előre s
akkor látta egy sárga, mozdulatlan figura ül bebalzsa
mozva biborkendőkben és olcsó sárgaréz koronával a
fején a szoba középen.
S amint jól megnézte, a lábaiba számlálatlan drótok
voltak belefüzve a padló alól, s hallani lehetett valami
mély és ezerhangu mormogás, üvöltözés, röhej és temp
lomkórus zokog fel a padló alól.
S Zahariás akkor még közelebb ment a mozdulatlan
figurához, s megérintette egyik kezét, amelyben egy
élesre fent kardot tartott s megérintette a másik kezét is,
amelyben egy egyszerű kereszt sápadozott.
S akkor a melléből kihúzott egy berozsdásodott
szálfakampót, s beleakasztotta a figura mellébe és föl-
hasitotta. S ime akkor hízott egerek és kócfolyók csurog
tak ki abból és a gyomrából megemésztetlen bádog
tányérok és serlegek. De vér egyetlen csepp sem hullott a
kezére.
Akkor elhasitotta alatta a nyöszörgő drótokat és
hallotta amint a kolostorok és a Vatikán befalazott ter
mei és az apácák csapóajtós böjtpincéi keservesen fel
zokognak, s még sok-sok tompa üvöltés és mozgás bugy
borékolt fel a padló alól s aztán végtelen csönd lett.
S akkor karjára vette a kifolytbelü figurát s elindult
vele, s előtte röpült a tehénke világitó mécsesként s
amerre mentek a folyónyi lépcsőkön s az üvegfolyósókon,
s az ezüstfalu termeken a szolgák és miniszterek dermed-
ten és tágranyilt szemekkel üldögéltek a falak aljában, s
mellükre ejtették lehervadt fejüket.
Már megint harmadik napja repültek, s estefelé
visszatértek a gőzölgő város fölé. A térségeken már kint
özönlöttek a népek ünneplőruháikban, teli arcokkal és
megtisztított cipőkben. Némelyiknek a nagy sietségben
még kilógtak az érett szölőfürtök a torkán, mások csak
az emésztés csutkáival álldogáltak a hátuljukban. Szép
tiszta megfésülködött tömeg volt, s az utcákon hatalmas
táblákon uj'tízparancsolatok virítottak s a népek kérettek,
nem tolongani, baloldalt haladni és köpeteiket a falak
mellett ácsorgó higgénikus vedrekbe elhelyezni. A brillan
tin és a testek szaga formákba állt s a lehelet fölött vitor
lázott. Némelyek fölálltak és beszédet intéztek az egy
mástól tisztes távolságnyira várakozó tömeghez és eköz
ben figyelmeztették őket a többtermelés szükségszerű
ségére és a történelmi materializmusra.
S akkor felzendültek a gyárak kéményei, a házak
lapos tetőin elhelyezett teraszokról, a világitó tornyok
ból, a technika bőgette és ragyogtatta vívmányait. Né
mely festők még sietve vitték vázlataikat a tűzfalak alá,
s eközben oly szerencsétlenül fordították meg a hónuk
alatt elhelyezett absztrakt kompozíciót, hogy menten