22 
dött Zaliariás homloka előtt, s vezette őt az aranyozott 
csigalépcsőkön, s a jéghideg toronyszobákon, s a csapó 
ajtókon és kis hidakon és koromsötét kamrákon. S akkor 
egy ablaktalan szobába léptek s az olyan volt mint egy 
tintával teli edény s csak egyetlen fényes pont úszott a 
középen. 
Zahariás ismerte a járást, néhány lépést tett előre s 
akkor látta egy sárga, mozdulatlan figura ül bebalzsa 
mozva biborkendőkben és olcsó sárgaréz koronával a 
fején a szoba középen. 
S amint jól megnézte, a lábaiba számlálatlan drótok 
voltak belefüzve a padló alól, s hallani lehetett valami 
mély és ezerhangu mormogás, üvöltözés, röhej és temp 
lomkórus zokog fel a padló alól. 
S Zahariás akkor még közelebb ment a mozdulatlan 
figurához, s megérintette egyik kezét, amelyben egy 
élesre fent kardot tartott s megérintette a másik kezét is, 
amelyben egy egyszerű kereszt sápadozott. 
S akkor a melléből kihúzott egy berozsdásodott 
szálfakampót, s beleakasztotta a figura mellébe és föl- 
hasitotta. S ime akkor hízott egerek és kócfolyók csurog 
tak ki abból és a gyomrából megemésztetlen bádog 
tányérok és serlegek. De vér egyetlen csepp sem hullott a 
kezére. 
Akkor elhasitotta alatta a nyöszörgő drótokat és 
hallotta amint a kolostorok és a Vatikán befalazott ter 
mei és az apácák csapóajtós böjtpincéi keservesen fel 
zokognak, s még sok-sok tompa üvöltés és mozgás bugy 
borékolt fel a padló alól s aztán végtelen csönd lett. 
S akkor karjára vette a kifolytbelü figurát s elindult 
vele, s előtte röpült a tehénke világitó mécsesként s 
amerre mentek a folyónyi lépcsőkön s az üvegfolyósókon, 
s az ezüstfalu termeken a szolgák és miniszterek dermed- 
ten és tágranyilt szemekkel üldögéltek a falak aljában, s 
mellükre ejtették lehervadt fejüket. 
Már megint harmadik napja repültek, s estefelé 
visszatértek a gőzölgő város fölé. A térségeken már kint 
özönlöttek a népek ünneplőruháikban, teli arcokkal és 
megtisztított cipőkben. Némelyiknek a nagy sietségben 
még kilógtak az érett szölőfürtök a torkán, mások csak 
az emésztés csutkáival álldogáltak a hátuljukban. Szép 
tiszta megfésülködött tömeg volt, s az utcákon hatalmas 
táblákon uj'tízparancsolatok virítottak s a népek kérettek, 
nem tolongani, baloldalt haladni és köpeteiket a falak 
mellett ácsorgó higgénikus vedrekbe elhelyezni. A brillan 
tin és a testek szaga formákba állt s a lehelet fölött vitor 
lázott. Némelyek fölálltak és beszédet intéztek az egy 
mástól tisztes távolságnyira várakozó tömeghez és eköz 
ben figyelmeztették őket a többtermelés szükségszerű 
ségére és a történelmi materializmusra. 
S akkor felzendültek a gyárak kéményei, a házak 
lapos tetőin elhelyezett teraszokról, a világitó tornyok 
ból, a technika bőgette és ragyogtatta vívmányait. Né 
mely festők még sietve vitték vázlataikat a tűzfalak alá, 
s eközben oly szerencsétlenül fordították meg a hónuk 
alatt elhelyezett absztrakt kompozíciót, hogy menten